Kivel utaznak idén az állami hivatalnokok? 

Ugyanazzal a négy irodával, melyek közbeszerzésen nyerve előző évben is utaztatták hivatalos útjaikon a köz szolgáit. Munkatársunktól

Új ember a Green Travelnél 

Ismét bővült a Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda kiutaztató csapata - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Green Travel.

Nyugdíjba vonul a Danubius vezető szakembere 

Kőszegváry Ferenc, a Danubius Hotels Group emberi erőforrások vezérigazgató-helyettese 2011. január 31-én nyugdíjba vonul - közölte a Turizmus Online-nal a Danubius Hotels Group.

A ferihegyi taxis helyzet megoldását sürgeti a BKIK 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) sürgeti a Ferihegyi repülőtéri taxihelyzet megoldását a Budapest Airport (BA) Zrt. vezérigazgatójának írt levelében
A magyar utasok is hazatérnek Egyiptomból

A magyar utasok is hazatérnek Egyiptomból 

Míg vasárnap csak négy nagyváros - Kairó, Aelxandria, Luxor és Szuez - szerepelt a Külügyminisztérium honlapján nem javasolt úti célként, addig hétfőtől Egyiptom egésze átkerült ebbe a kategóriába. A kint lévő magyar utasokat a minisztérium és az érintett utaztatók megállapodása értelmében hazaszállítják az utazásszervezők, a besorolás hivatalos visszavonásáig további utakat Egyiptomba nem indítanak. Munkatársunktól

Kalandtúra szakkiállítás Londonban 

Közel 100 kiállító ajánlatait böngészhették az érdeklődők a londoni kalandturizmus vásáron, január utolsó hétvégéjén. Helyszínen járt munkatársunktól

Veszprémi pályázat vendéglátó teraszokra 

Veszprém Megyei Jogú Város Polgármestere a 24/2010.(VI.28.) Ör. számú önkormányzati rendelet által átruházott hatósági jogkörében eljárva az alábbi, közterület használatára vonatkozó pályázati kiírást teszi közzé :

Millárdos Tihanyi Legenda 

A következő két évben teljesen megújul Tihany központi része egy 794 millió forintos összköltségű projekt megvalósításával - tájékoztatta a sajtót hétfőn Tósoki Imre. Munkatársunktól
Veszteséges a Ryanair

Veszteséges a Ryanair 

Veszteséges volt a tavalyi utolsó negyedévben a Ryanair, a legnagyobb európai diszkont légitársaság.

Vidámabb szilveszter a hazai szállodákban 

Majdnem 100%-os foglaltság a budapesti szállodákban az év végén, míg a vidéki gyógy- és wellness szállók magas átlagárral zárták 2010-et - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Magyar Szállodaszövetség.

Karácsony: a vidéki szállodák javára dőlt el 

A 2009-es évinél is gyengébb foglaltság jellemezte a fővárosi szállodákat, míg vidéken javult a helyzet - közölte a Turizmus Online-nal a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ).

Kastélyszállót félpénzért 

A meghirdetett nettó 1,8 milliárd helyett annak alig több mint feléért talált gazdára a hőgyészi Gróf Apponyi kastélyszálló és az azt működtető cég. Munkatársunktól

TUI hírek Egyiptomból 

A TUI Ausztriából továbbra is repüli a vörös-tengeri nyaraló desztinációkat - közölte a Turizmus Online-nal Gyerő Krisztina a TUI Magyarország Kft. cégvezetője.

Egyiptomi helyzet - helyreigazítás 

Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy oldalunkon illetve január 31-i hírlevelünkben téves információkat közültünk az egyiptomra vonatkozó külügyminisztériumi figyelmeztetésről.

Lesz Budapestnek rendes kongresszusi központja? 

A „C” csarnok átépítésével saját erőforrásból elindul a SYMA Kongresszusi Központ fejlesztésének első szakasza, amely immár nem csak a tervező asztalon létezik - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Open Gates Hungary Kft.

Itt kóstolhatják az EU elnökségi borokat 

Bárki számára elérhetővé váltak a magyar uniós elnökségi időszakban a különböző magas szintű rendezvényeken felszolgált borok az úgynevezett elnökségi referencia borbárokban - adta hírül az Agromonitor.

Új szárnnyal bővül a bánki Tó Hotel 

A bánki Tó Hotel 2010 szeptemberében megkezdett fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás során új szállodarészt alakítanak ki, sport- és szabadidő központ készül. A nyitás tervezett időpontja: 2011. június 24. - írja a Turizmus Online.

Bizarr: földrengés, mint marketingeszköz 

Alig csitultak a szombati magyarországi földrengés hullámai (stilszerűen: lökéshullámai), máris vannak, akik vitatható kreativitással építik be marketingkoncepciójukba az eseményt...

Hamisítás és ködösítés Lengyelországban 

Lengyelországban a rendőrség leleplezett egy nagystílű italhamisító gyárat, ahol mintegy 40 ezer liter üdítőjét foglalták le egy ismert világcégnek – áll a rendőrségi közleményben az Azta.hu információja szerint.

Kalória iránytűvel segít a tudatos vásárlásban a Coca-Cola 

A Coca-Cola holland leányvállalata a vásárlók tájékozódását szolgáló kalória iránytűt készített.

Egyiptom: óvakodjanak négy nagyvárostól 

Felgyorsultak az események Egyiptomban, a külügy vasárnap óta négy nagyvárost utazásra nem javasolt helyszínként tart számon az észak-afrikai országban.

Új szárnnyal bővül a bánki Tó Hotel 

A bánki Tó Hotel 2010 szeptemberében megkezdett fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás során új szállodarészt alakítanak ki, sport- és szabadidő központ készül. A nyitás tervezett időpontja: 2011. június 24.

Egy napig sztrájkolhatnak az olasz szállodák 

Országos tiltakozó akciót hirdettek az olaszországi szállodák az idegenforgalmi adó tervezett bevezetése ellen. A szállodaszövetségek még nem döntötték el, hogy sztrájkkal vagy más eszközzel fejezik-e ki nemtetszésüket.

Hologramszemélyzet a manchesteri repülőtéren 

Vetített hologram segíti hétfőtől a manchesteri repülőtér utasait, akik elsőként a biztonsági ellenőrzésre várva találkozhatnak az életnagyságú elektronikus személyzettel. Akárcsak Leia hercegnő, mikor az R kettesből előbújva magyarázott.

GPS-alapú túraútvonalak a Keszthelyi-hegységben 

Navigációs berendezésekkel is igénybe vehető új útvonalakat, valamint kincskereső (geocaching) játékot is kínál a Keszthelyi-hegység Alapítvány országosan egyedülálló ökoturisztikai programja.

Megalakult a TDM - Szervezetek Országos Szövetsége 

2011. január 28-án az ország szinte minden részéből, turisztikailag jelentős desztinációiból érkező TDM - szervezetek Esztergomban megalapították a Magyar TDM Szövetséget. Az alakuló ülésen jelen lenni nem tudó egyesületek döntő többsége ugyancsak kinyilvánította mielőbbi  csatlakozási szándékát az Országos Szövetséghez. A magyarországi TDM szervezeti rendszer fejlődése ezzel újabb, meghatározó szakaszához érkezett - tájékoztatta a Turizmus Online-t a szövetség közleményében.

113 millió Eger és térsége népszerűsítésére 

Programot indítottak az Eger Térsége Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület fejlesztésére -  jelentették be a szakmában érintett vállalkozók képviselőinek az idei nyitótalálkozóján a hevesi megyeszékhelyen.  A projektre 113 millió forintot költenek, ezzel is elősegítve, hogy a térség turisztikai kínálatát minél szélesebb körben ismertessék meg. Munkatársunktól

Fehér biciklik Afrikának 

Az Air France-KLM Cargo ezen a héten 220 fehér biciklit szállított a De Hoge Veluwe Nemzeti Parkból Kenyába. Az Air France-KLM Cargo és a De Hoge Veluwe Nemzeti Park összefogásukkal támogatják a Cycling out of Poverty (“kibiciklizünk a nyomorból”) alapítányt - tájékoztatta a Turizmus Online-t az Air France-KLM.

Sztrájkolni fognak az olasz szállodák 

Ellenzik a turizmusra kivetett adót az olasz szállodák. Rómában januártól a luxusszállók vendégeinek naponta három eurót, a kempingekben egy eurót kell fizetni, de az egész országban be akarják vezetni az 1989-ben egyszer már eltörölt idegenforgalmi adót - tudósította a Magyar Rádiót Sárközy Jőlia Rómából.

Az EU-elnökség hatása a hazai turizmusra 

Sokáig csend volt az EU-elnökség körül, majd sorra jelentek meg a cikkek: szakértők nyilatkoztak a fél év várható bevételeiről, a több száz rendezvényről, a gödöllői kastélyt rohamléptekkel újították fel. Repkedtek a számok konferenciákon és a médiában, és a turisztikai szakma reménykedni kezdett.

Forrongás Észak-Afrikában 

Kitűnő szállodák, gondozott tengerpartok, páratlan műemlékek, látnivalók – ezeket találja a magyar turista a két észak-afrikai államban, Egyiptomban és Tunéziában. Kérdés, hogy a társadalmi események, változások mennyi változást hoznak a két országnak az elmúlt években, évtizedekben egyébként szépen fejlődő idegenforgalmában.

Az Aeroviva-csődtől a határon túli iskolai utaztatásig 

A 800 bejegyzett utazásszervező közül évente csupán 3-4 megy csődbe Magyarországon, más ágazatokhoz képest nem magas ez a szám, ugyanakkor egy csőd is könnyen vet rossz fényt az egész szakmára – hangzott el a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) sajtóreggelijén.

A fővárosban a kerületek vetik ki az idegenforgalmi adót 

Ezentúl nem a főváros, hanem a kerületek szedik be az idegenforgalmi adót, hacsak a kerület ennek ellenkezőjéhez beleegyezését nem adja.

A Budapest Kártyának a cafeteriában a helye! 

A korábbinál jóval kevesebb önkormányzati forrásból kénytelen gazdálkodni az idén a főváros turizmusáért felelős marketingszervezet, amely időközben nevet változtatott és a szervezeti felépítése is átalakult.

Hamarosan megnyílik az Égi Udvar 

Gyakorlatilag célegyenesbe ért a SkyCourt, vagyis Égi Udvar kivitelezése, és a tervek szerint március végén már birtokba is veheti az utazóközönség a Budapest Airport legújabb terminálépületét. A SkyCourt földszinti indulási oldalán üzletek, a félemeleten pedig éttermek, kávézók és bárok széles választéka várja majd a vendégeket. A 2-es terminál kereskedelmi területe a jelenlegi duplájára bővül az új terminálépület teljes átadása után.

Új vizekre hajózott a Magyar Turizmus Zrt. 

Csaknem 800 résztvevő előtt mutatta be a szakmának jövő évi marketingtervét a Magyar Turizmus Zrt. A stratégiai márkakommunikációra és az értékesítésösztönzésre a korábbinál nagyobb hangsúly kerül az „Új vizeken” elnevezésű anyagban.

Csődbe ment az Aeroviva 

December huszadikán, első charterjárata indulása előtt egy nappal beszüntette tevékenységét az Aeroviva, a „megbízható repülőjegy-iroda”. Nyilatkozatuk szerint mindent megtettek, hogy ezt a helyzetet elkerüljék, „de ez a jelenlegi gazdasági helyzetben sajnos nem sikerült”. A károsultak 50% alatti kártérítésben reménykedhetnek.

Terra-buli Ausztriában 

Január 8–10. között Lackenhofban, Ausztriában került megrendezésre a Terra Reisen 2011-es katalógusbemutatója. A rendezvényen több mint 50 utazási iroda képviseletében 60 kolléga vett részt. A kiváló hangulatú szakmai bemutatók után jégtekézni, síelni és szánkózni is lehetett

Egyiptomi Neckermann-bemutató 

170 magyar és több mint 300 lengyel utazási irodai partner részvételével Sharm el-Sheikhben mutatta be 2011. nyári katalógusait a Neckermann. A program során a tanuláson túl a szórakozásra is jutott idő.

Második nyári szezonjára készül a Sun & Fun Holidays 

Törökország, Egyiptom és Tunézia szerepel a tavaly debütáló Sun & Fun Holidays 2010. nyári kínálatában. A társaság utasai heti két-két charterjárattal juthatnak el mindhárom úti célba.

Év végi ünneplés 

Év végi ünneplés

Idén véglegesítik a Duna-stratégiát 

Fővárosunkban tartotta közgyűlését a negyvenéves jubileumát ünneplő Nemzetközi Duna Marketingegyesület. A hét Duna menti országot tömörítő szervezet a Duna, valamint a folyó jobb és bal partjától 70 kilométeres sávban lévő terület természeti, kulturális és turisztikai kincseinek népszerűsítését tartja feladatának.

Potyognak a cserepek a Savaria Hotel tetejéről 

Három nappal ezelőtt a Nyugat.hu egy olvasója jelzte, hogy a belváros kellős közepén milyen veszélynek vannak kitéve azok, akik az egykor patinás, ma pedig üresen tátongó Nagyszálló tövében korzóznak. Az önkormányzattól az építési hatóságig valamennyi hivatal széttárt karral közölte, hogy ez kívül esik hatáskörén.

A vendéglátóhelyeken tizedével csökkent a pálinka értékesítés 

A vendéglátóhelyeken kisebb mértékben csökkent a pálinka forgalma, mint az élelmiszer-kiskereskedelemben. Az eladások több mint felét lebonyolító volumenhelyek súlya valamelyest nőtt, az étkezőhelyeké pedig csökkent. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen folyamatos horeca-kutatása.

Magyar Franchise Szövetség jubileumi Díjkiosztó Gála 

A Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gálájának keretein belül a Szövetség megalapításának 20. jubileumi évfordulóját is ünnepelte a franchise-szakma.

Nielsen: kevesebbet költünk otthonon kívüli szórakozásra 

Az otthonon kívüli szórakozáson, beleértve a vendéglátóhelyek látogatását, tíz magyar megkérdezett közül négyen spóroltak az elmúlt év során. Ugyanez huszonnyolc fejlett európai ország átlagában csak minden harmadik válaszadóra érvényes. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen 54 országban végzett online felmérése a költési szokások változásáról.

Elnökségi találkozót tart a MATUR budapesti tagozata 

Megtartotta évadnyitó elnökségi ülését a MATUR budapesti tagozatának vezetése - tájékoztatta a Turizmus Online-t Herkó László, a tagozat elnöke.

Megállapodott a Sziget és a Főváros 

50 millió forint plusz áfát fizet majd a Sziget Kft. közterület-használat címén a fővárosnak - tájékoztatta a Turizmus Online-t a fővárosi önkormányzat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!