GDPR-ról a következő MUISZ-vacsorán 

GDPR és a vonatkozó hazai szabályozási változások alkalmazására való felkészülés lesz a következő MUISZ-vacsora témája.
Furmint napok Köveskálon most először

Furmint napok Köveskálon most először 

A Furmint Február jegyében Köveskál vendéglátóhelyei és pincészetei hagyományteremtő szándékkal először rendezik meg a Furmint Napok Köveskál elnevezésű eseményt.
Változások éve Linzben

Változások éve Linzben 

A város turisztikai szervezetének, a Linz Tourismusnak már nem az informálás az első számú feladata, hanem a városban lakók és a látogatók kíváncsiságának felkeltése, újszerű gondolatokhoz és reflexiókhoz történetek „szállítsa”.

Elhunyt a Sofitel épületének tervezője 

Elhunyt Zalaváry Lajos Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA kedden az MTI-vel. A 95. életévében elhunyt Zalaváry Lajost a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Az Európai Bizottság irányt mutat az átláthatóság felé 

Az Európai Bizottság új iránymutatást tett közzé annak érdekében, hogy az uniós forrásokkal foglalkozó tagállami, regionális és helyi hatóságoknál dolgozó szakemberek könnyebben tudják az uniós finanszírozású projektek közbeszerzési eljárásainak a hatékonyságát és átláthatóságát biztosítani. -adta hírül az MTI.

Gyorsabb és biztonságosabb közlekedés 

Letették az alapkövét az M7-es autópályát a 710-es főúttal összekötő csomópontnak Balatonfőkajár mellett. A fejlesztés 7,3 milliárd forintból valósul meg. - adta hírül az MTI.

Megújítja külpiaci tevékenységét az MTÜ 

Megújítja külpiaci tevékenységét a Magyar Turisztikai Ügynökség -adta hírül az MTI. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 dokumentum által meghatározott 12 legfontosabb küldőpiacra fókuszálnak, januártól két küldőpiacra, az észak-amerikai és a német területekre neveztek ki országspecialistákat.

433 millió Forintból újult meg a vasútállomás Tapolcán 

Az 1900-as évek elején épült tapolcai vasútállomást már ismét használatba vehették a vonattal utazók. A beruházás a MÁV Zrt. 2013-ban indult, 9,9 milliárd forintos költségvetésű, 23 vasútállomást érintő állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében, Európai Uniós pénzből valósult meg.  Az Új Széchenyi Terv KÖZOP és IKOP forrásból finanszírozott projekt egyik fontos eleme – a már megszépített pécsi, balatonszentgyörgyi, kaposvári és a 13. Média Építészeti Díj különdíját elnyerő keszthelyi állomáson kívül – a tapolcai vasútállomás épületének felújítása volt.
Ilyen szín illik a Valentin-napi terítékhez

Ilyen szín illik a Valentin-napi terítékhez 

6 tipp, amellyel fokozható a gasztronómiai élmény a Valentin-napi vacsoránál.

Ismét Bécs a minta 

Párizsban megalakult egy környezetbarát gazdálkodást ösztönző kezdeményezés, az úgynevezett „Organic Cities Network Europe “, melynek létrehozása során példaként Bécs ökogazdaság-politikája szolgált. A megállapodást aláíró nagyvárosok célja a városban élő állampolgárok életminőségének javítása a regionális biogazdálkodásból származó termékek segítségével.

Győr a TOP 10-ben! 

2017-ben a Győrben töltött vendégéjszakák száma először lépte át a 400 ezres határt, ezzela KSH rangsorának tizedik helyére kúszott fel a régebben főleg ipari tevékenységéről híres város. Az eredmény a többi között hazánk első olimpiai eseményének, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésének is köszönhető.

Keddtől indul a januári bérek ellenőrzése 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot — közölte hétfőn az NGM.

Tények és a háttér a 10 millió budapesti vendégéjszaka mögött 

BFTK részletes cikkben elemzi a 2017. január-decemberi időszakban 4.283.643 vendég által mindösszesen 10.000.678 eltöltött vendégéjszaka hátterét.

Új nagykövetek adták át megbízóleveleiket 

Dél-Korea, Pakisztán, Nepál, valamint az Egyesült Arab Emírségek új nagykövetei adták át hétfőn megbízólevelüket Áder Jánosnak.

Budapestre is repül az Iran Air 

Az Airlineroute portál értesülései szerint a GDS-ekben már megjelent az iráni zászlóvivő járata.

A cseheknél is az Uberrel emberkednek a taxisok 

Közlekedési káoszt és komoly fennakadásokat okozott - elsősorban a tömegközlekedésben - hétfőn kora este Prágában az Uber alternatív közösségi személyszállítási szolgáltató elleni taxis tiltakozás.

Kíváncsi a legjobb idegenvezető nyolc kedvenc útjára? 

Az 1993-ban alakult utazási iroda, a Proko Travel társtulajdonosa Prónay Gyuláné Ildikó volt 2016-ban az utazási szakemberek és az utazók szavazatai alapján az év idegenvezetője. Az iroda új katalógusában nyolc kedvenc útja is elérhető. Az újdonságok közt pedig szerepel még Madagaszkár, Isztambul és „Spanyolország szabadon”

Minden idők legjobb januárja a debreceni repülőtéren 

2018. januárjában 26%-kal többen, mintegy 24 070-en vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot. Ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt a Debrecen Airporton, valamint a magyarországi regionális repülőterek történelmében - közölte hétfőn a Debrecen Airport.

Kik rendelkeznek felhatalmazással a taxisok nevében tárgyalni? 

A főváros egységes és egyértelmű álláspontot vár a taxisoktól a budapesti taxirendelet módosításának ügyében.

A Csillaghegyi Strandfürdő fejlesztése turistákat vonz a fővárosba 

Budapest turisztikai vonzerejét növeli a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda fejlesztése - mondta Varga Mihály a 3,5 milliárd forintos beruházás sajtóbejárásán Budapesten, hétfőn.

A II. Világháború emléke kísért London-City repülőtéren 

Egész napra lezárták hétfőn London egyik repülőterét, a pénzügyi központ tőszomszédságában működő Cityt, mivel előző nap II. világháborús német bombát találtak a repülőtér közvetlen közelében.

Egy légi katasztrófa is sok 

Mintegy hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében, a Ramenszkojei járásban lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén, kétszáz jármű és kutatásra szolgáló gépek támogatásával - közölte hétfő reggel a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériumának szóvivője.

Az MSZÉSZ érvénytelenítette az Év Szállodája 2017 pályázatot! 

A 4. alkalommal sikeresen szervezett Év Szállodája pályázaton 2017-ben csupán vidéken a 4*full service kategóriában volt elegendő (8 hotel) jelentkező, ezzel szemben a többi kategóriában 3 alatt volt a nevező szállodák száma - közölte hétfőn a szállodaszövetség.

Több mint 20 ezren voltak a Sirhán 

Az eddigi legsikeresebb Sirha Budapest kiállítást rendezte a HUNGEXPO a Budapesti Vásárközpontban.

Az Amex GBT megvenné a Hogg Robinsont 

Pénteken látott napvilágot a hír, hogy megvenné az American Express Global Business Travel a brit Hogg Robinson Group-ot. A Skift.com úgy tudja, hogy 411 millió fontot, több, mint 144 milliárd forintot ér ez meg az Amexnek.

Itt kincsek vannak! 

Szombaton a budapesti Szent Erzsébet templomtól a Szent László templomon, majd Kecskeméten át Visegrádig kísérte stábunk a Haris Travel Club stábját, hogy a visszaúton elsők között foghassuk kezünkbe az iroda nyári-őszi katalógusát: új helyszínek és különleges úti célok.

Budapest túl van a 10 millió vendégéjszakán 

Az európai vendégforgalom bővülésének ütemét 1,6 százalékponttal felülmúlva Magyarországon 6,7%-kal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2017-ben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly decemberi és egész éves szálláshelyi adatokról frissen megjelent gyorstájékoztatója szerint. A fővárosban ennél is nagyobb mértékben, 7,3%-kal nőtt a vendégforgalom, és ezzel Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszakaszámot. Az immár negyedik éve 6% feletti ütemben bővülő vendégéjszakák száma országosan csaknem elérte a 30 milliót (29,5 millió éjszaka). A szállásdíjbevételek növekedése még ennél is kedvezőbb, 17%-ot megközelítő bővülési ütemre kapcsolt — közölte pénteken az MTÜ nem sokkal azt követően, hogy a KSH honlapján megjelentek a szokásos, havi adatok.

8,7 millió utas egy hónap alatt már tárgyalási alap 

2018 januárjában 8,7 millió utast reptettek meg a Lufthansa Csoport légitársaságai. 10,1 százalékkal többet, mint tavaly januárban - közölte pénteken a légitársasági csoport.

Jóga a tetőn, futás a szállodaigazgatóval 

Öleld magadhoz a telet!, buzdítja vendégeit és dolgozóit is egyszerre Valentin-napkor a Sofitel Budapest csapata. Hajnali városnéző futásra pedig a GM-mel indulhatnak a vendégek.

Mikor fog csökkenni a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma? 

2017. decemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,0, a belföldi vendégek által eltöltötteké 8,8%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 14%-kal emelkedett. 2017-ben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 6,7%-kal nőtt, a szálláshelyek összes bruttó árbevétele 16%-kal emelkedett 2016-hoz képest - tájékoztatott pénteken honlapján a KSH.

Akik nagyon odatették magukat a Budapest Airport rekordévéhez 

Számos légitársaság, repülőtéri üzlet és étterem, valamint repülőtéri partner vehette át az elismerő oklevelet a Budapest Airport hagyományos repülőtéri gálaünnepségén, amit az 1. Terminál épületében tartottak tegnap este.

Megnyitotta első két szállodáját Szlovéniában az Orbis Hotel Group 

Az Orbis Hotel Group, az AccorHotels kelet-európai stratégiai partnere megnyitotta első szállodáit Szlovéniában, a Mercure és ibis Styles Maribort, helyi partnerével, a befektető Terme Mariborral közösen - közölte pénteken a vállalat.

És lőn: Budapest a TOP 10 európai úti cél között! 

A magyar főváros – Lisszabont, Párizst, Amsterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve – 17.745 szavazattal a 8. helyen végzett a European Best Destinations január 18-tól február 8-ig tartott szavazásán – értesítette a szervezet a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központot - közölte pénteken a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

Mennyit tud a kávéról? Tesztelje! 

Hogyan halmozhatjuk az élvezeteket, ha kávéról, csokoládéról és borról van szó?

Önnek mennyit ér meg, hogy ne fizessen csilliókat síeléskor a mentőhelikopterért 

A Netrisk.hu adatai szerint a külföldre induló síelők naponta egy főre átlagosan 760 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon első felében.

A pékek nem emelnek 

A közelmúltban számos sajtóhír jelent meg arról, hogy a liszt árának emelkedésével a sütőipari termékek is drágulhatnak.

A Maldív-szigetekre van jegye? 

A konzuli szolgálat a súlyosbodó belpolitikai válság miatt fokozott óvatosságra szólítja fel a Maldív-szigetekre utazó magyar állampolgárokat. A Maldív-szigetek fővárosa, Malé, a „II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába tartozik.

2017 Vendéglátósa, Szállodája, Turisztikai terméke 

Év elejére esett a MABEUSZ (Magyar Beutaztatók Szövetsége) díjátadó évzáró eseménye, ami megbocsátható, hiszen a kollégáknak a remek szezon miatt akadhatott tennivalója a tavalyi év vége felé. A remek szezon tényét maga az elnök, Kálmán István, egyben a Liberty International magyarországi ügyvezetője közölte a február 8-i MABEUSZ-díjátadón hozzátéve, hogy a 2018-as év is ígéretesnek tűnik.

Bejött a papírforma a hazai Bocuse döntőn 

Ahogy a legtöbben előre megjósolták: Pohner Ádám nyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét. Széll Tamás pedig zsűrielnök lesz a torinói európai válogatón.

Bekékül a Lufthansa 

A Lufthansa két nagyszabású rendezvényen mutatta be új, modernizált márkaarculatát ügyfeleinek és dolgozóinak a frankfurti és a müncheni légi csomópontokban február 7-én, szerdán.

Nézegessen képeket az épülő nyíregyházi szállodáról! 

Február 7-én fontos emberek járták be az épülő Hotel Sóstó négycsillagos szállodát.

A kolostor szigettel újít az Adria Tours 

Januárban megjelent az Adria Tours idei katalógusa, melyet már ki is szállítottak a partnereknek.

Bécs a legtisztább városok között 

Nem csak a levegő tisztasága és a jó életminőség mérhető számokban Bécsben. Az elmúlt tíz évben az osztrák főváros köztisztasága a szigorú ellenőrzéseknek és a tavaly érvénybe lépett bécsi köztisztasági törvénynek köszönhetően igazi példává vált. Akár a magyar városok is követhetnék.

Mit ér a dizájn, ha nem használható? 

Izgalmas kérdések és megállapítások hangzottak el február 8-án, a Sirha Budapest 2018 második napján, lapunk, a Turizmus & Vendég szervezésében megrendezett Gasztro Design 2018 konferencián.

Az Orex Travel első katalógus-bemutatója 

Első magyarországi katalógus-bemutatóját tartotta meg az Orex Travel utazási iroda február 7-én, szerdán Budapesten. Az iroda hazánkban az idei nyári szezonban kezdi meg működését, mint Törökország specialista tour-operator.

Már lehet jelentkezni az MSZÉSZ tavaszi közgyűlésére 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége március 20-án Visegrádon tartja a jeles eseményt.

Egy futballista lett a felelősségteljes turizmus nagykövete 

Az ENSZ Turisztikai Világszervezete, a UNWTO egy spanyol focistára bízta a jószolgálati posztot.

Metélőhagyma zöldborsóval a titkos befutó 

Február 7-e volt az év legrangosabb élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállításának, a Sirha Budapest első napja a Hungexpon, és e nap délutánján válogattak a Bocuse d'Or döntőjébe került szakácsai a METRO piacon alapanyagokat a másnapi főzéshez.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!