Friss
Tovább fejlesztik a Csabaparkot
A CsabaPark rendezvényközpont további fejlesztésére nyert el 739 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből Békéscsaba - tájékoztatta az önkormányzat hétfőn közleményben az MTI-t.
Fellebez az Uber
Az Uber benyújtotta londoni szolgáltatási engedélyének megvonása elleni fellebbezését.
Átadták a pazsagi turistaházat
A Bejárható Magyarország kormányzati program 160. erdei szálláshelyének átadásán a földművelésügyi miniszter azt mondta: az erdei szálláshelyek hálózata lehetővé teszi már szinte az egész ország bejárását.
Anuga: Hús, ital és mélyhűtött a dobogón
Tudósítónk jelenti Kölnből: huszonhárom éve jártam először Anugán, és idén kilencedszer tudósítok róla. Szerdán este bezárultak a mostani vásár kapui, hogy 107 ország 7400 kiállítója viharos gyorsasággal lebontsa standjait.
Világhírű lett a magyar kajafotós az unalmában megcsinált vicces mikrotájképeivel
A szakácsból lett ételfotós-újságíró lapunk tavaly novemberi, nagysikerű 30 szakács 30 alatt című kiadványában is szerepelt.
Újabb séfnek lett elege és adja vissza a Michelin-csillagait
André Csiang nyugalomra vágyik, újra örülni szeretne a főzésnek, ezért bezárja szingapúri éttermét, és hazamegy Tajvanra.
Hétvégén rendezték meg a Kürtőskalács Fesztivált
Idén 5. alkalommal rendezték meg a Kürtöskalács fesztivált október 13-15. között, ezúttal a hangulatos budai Gesztenyés-kertben. Wossala Rozina volt a program háziasszonya.
Jövőre nyílik a Nyíregyházi Állatpark látogatócentruma
A tervek szerint 2018 márciusára készül el a Nyíregyházi Állatpark hópárduckifutója és az új főbejáratot is magában foglaló látogatócentruma.
Helyzetkép a hazai turisztikai vállalkozások marketingtevékenységéről
Monotonitás, minimális tervezés, adhoc jellegű költés - ez jellemzi a hazai turisztikai vállalkozások jelentős részének marketingtevékenységét. Legalábbis ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a minap készített el lapunk felkérésére Szalóczi Péter szociológus, piackutató és Szántó Regina okleves közgazdász.
Szeretnél kevesebbet költeni jutalékra? Akkor a HotelHood könyv neked szól!
A HotelHood könyv nem egy újabb általános online marketing fogalmakról, trendekről és módszerekről szóló könyv, amit szállodás köntösben tálaltak. Ez a könyv nem arról szól, hogyan szerezz több látogatót a weboldaladra. Mégis több foglalást szerezhetsz a benne foglalt módszerekkel a weboldaladon, mint amit eddig valaha tapasztaltál.
Négy napig Budapesten főzött Izrael legjobb séfje
Idén először az Art Market rendezvényhez gasztronómiai program is kapcsolódik. Mivel a díszvendég Izrael, így logikusnak tűnt, hogy az izraeli konyhát hozzák el Budapestre, a vásár négy napjára.
Kastélykaland Csehországban
A csehországi Lednicébe látogató turisták közül sokan nem is sejtik, hogy milyen különleges élményt jelent a kastélyt végigjárni és megismerni a pompás épületet. A Lichtenstein-család egykori téli rezidenciája az esztendő minden időszakában rengeteg vendéget vonz. Ma állami tulajdonban van és teljesen felújítva fogadja az érkezőket.
Újabb utasrekord a repülőtéren
Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.
Legyen minden év 10. hó 14-e a Kékestető napja!
Hazánk legmagasabb pontját öltöztetnék új köntösbe a Kékestető Nonprofit Kft. és a Kékestető felvirágoztatását célul kitűző lelkes támogatók.
Hosszú hétvégék: utasbiztosítás nélkül ne utazzunk!
Közeledik az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet. Egyre többen terveznek rövid kiruccanást ezekre a napokra, ugyanakkor a kiutazóknak csupán kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást. Ha biztosítás nélkül utazunk külföldre, komoly anyagi kockázatot vállalunk – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Ide utaznának a legszívesebben a magyarok
A repjegy.hu felméréséből kiderül, hogy az egzotikus országok vonzzák a legjobban a magyar utazóközönséget, de több népszerű úti cél is kiesett a top 10-es listából a 2016-os évhez képest.
ETI-tél: heti két járattal Hurghadára Budapestről
A sikeres nyár után, a téli szezonra az Air Cairo mindkét menetrendszerinti Budapest-Hurghada járatán lekötötte a helyek többségét az Express Travel International, így hetente akár 240-250 személy kiutazására is van lehetőség, szerdán és vasárnap. A járatok szépen telnek, az árak kedvezőek, beleértve a téli ünnepi időszakot is – közölte lapunkkal Kerekes Gábor irodavezető.
Egészségturisztikai szakemberek és bloggerek Miskolcon
A napokban egészségturisztikai szakemberek jártak Miskolcon, hogy megismerkedjenek a város főbb nevezetességeivel, valamint fürdő- és wellness szolgáltatásaival.
Pénzt kap két világörökség
Huszonöt mikro-, kis- és középvállalkozás 5,5 milliárd forint támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében versenyképességének és termelékenységének erősítésére, amellyel csaknem 11 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg - jelentette be pénteken Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hozzátette: ezen felül 2 milliárd forint támogatást ítéltek meg turizmusfejlesztésre is.
Pályázati felhívás Budapestinfo Point közterületi turisztikai információs pultok üzemeltetésére
A Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ által üzemeltetett Budapestinfo Point információs pultok száma – a piac igénye szerint – évről évre nő, szükségessé vált külső partnerek bevonása.
A szegmentáció önmagában nem elég, erős brand is kell
Ismét nagysikerű és teltházas konferenciát bonyolított a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és a Professional Publishing Hungary Kft. – közös szakmai együttműködésben – október 10-én, a budapesti Buddha Bar hotelben. A Turisztikai Marketing Konferencia 2.0 méltó folytatása volt a 2016 szeptemberében megrendezett 1.0 rendezvénynek. Ezúttal a turizmusmarketingben rejlő lehetőségeket a digitalizáció oldaláról igyekeztek megfogni a szervezők „Mindennapi marketing a turizmusban – adatelemzés, szegmentálás, termékfejlesztés és kommunikáció a gyakorlatban” címmel.
Szállodaszövetségi összefogás Szegeden
Igazgatói reggeli formájában Hévíz, Balatonfüred, Debrecen, Kecskemét, Hajdúszoboszló után újabb fontos turisztikai városban indította útjára rendszeres összejövetelét az MSZÉSZ, Könnyid László elnök és Görög Rudolf régióvezető jelenlétében.
Elkezdték az M7-Dunaújváros sztrádakapcsolat előkészítését
Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül megközelíti a végleges kiépítés szintjét, a 2022 utáni időszak fő feladata ezért a legforgalmasabb autópályák kapacitásainak bővítése mellett a Budapestet elkerülő összeköttetések építése lesz.
Magyarul beszélő légiutaskísérőket toboroz az American Airlines
A légitársaság olyan légiutaskísérők jelentkezését várja, akik folyékonyan beszélnek magyar, cseh, holland vagy kínai nyelvek egyikén.
Színes programok a Magyar Fürdőkultúra Napján
Az országos esemény célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése, a hagyományok fenntartása, a fiatal generációk ismereteinek bővítése.
Hét vendéglátóhelynek mennie kell a Várból
Először idén október 31-i határidővel mondták fel a szerződését hét, Vár-beli vendéglátóegységet üzemeltetőnek, mostanra talán van arra remény, hogy ez év végéig még maradhatnak, de utána nincs mese, menniük kell. Kérdés az, hová?
Kilátó és fürdő a rangos építészeti díj döntőjében
Mostantól nyilvános, hogy mely öt épületet, illetve öt tervet találta arra érdemesnek az ismert nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium, hogy a Média Építészeti Díjának nyilvános gálaeseményén bemutatkozzanak.
Átkeresztelhetik az olaszrizlinget
Másik neve lehet a hazai olaszrizling-szőlőnek, illetve a belőle készült bornak. Mint a Szabad Föld írta, a magyar borászok új elnevezési javaslatokat küldtek az illetékes nemzetközi testületnek.
A boldog farmer termeszti a legjobb kávét
A Nespresso új kampányában személyes közelségbe hozza a kávéfarmerek világát.
Az Év megújult hotelét díjazta az MTÜ
Idén első ízben adományozott különdíjat a Gastro Design Award versenyen a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A kitüntető címet a balatonfenyvesi Hubertus Hof Landhotel nyerte el.
Rekord nevezőszám a hétvégi Budapest Maratonon
Rekordszámú, 30 400 előnevezés érkezett a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál - V4 futóhétvégére.
Megtiltják a dohányzást a thaiföldi strandokon
A főbb turistastrandokon megtiltják a dohányzást Thaiföldön, beleértve a magyar utazók által kedvelt Phuket szigetén is.
Átvette a Travel Service a cseh nemzeti légitársaságot
A több éves tárgyalás sorozat és érdekegyeztetés után, most úgy tűnik, hogy a Travel Service átveszi a CSA nemzteti légitársaságot, mivel az utóbbi napokban 89%-os részesedést szerzett a korábbi nemzeti fuvarozóban.
Életműve összeforrott a palócság kutatásával
A XX. század egyik legkiemelkedőbb hazai néprajzosára, a palócság neves kutatójára, az Egri Dobó István Vármúzeum alapító-igazgatójára emlékeztek a hevesi megyeszékhelyen. Dr. Bakó Ferenc tudós-muzeológus 100. születésnapjára reprezentatív kiállítást is nyitottak és emléktáblát avattak a várban, a nemzeti emlékhelyen.
26 méter magas kilátót adott át az Ipoly Erdő
A létesítmény az Ipoly Erdő Zrt. saját forrásból finanszírozott nettó 45 millió forintból valósult meg. A Prónay kilátó teljes magassága 26 méter, mely 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült, a felső teraszra 128 lépcső vezet.
Megújult flotta, bővülő kínálat a Mahart Passnave-nál
A flotta zászlóshajóján, a 300 férőhelyes Budapesten mutatta be partnereinek sokrétű turisztikai kínálatát a Mahart Passnave.
A Lufthansa új kollektív szerződést kötött
A Lufthansa hosszú távú kollektív szerződést kötött a Vereinigung Cockpit pilóta szakszervezettel.
Több kilométeres vasúti alagút épül a repülőtérnél
A ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonal, a 22 kilométeres új szakasz hét kilométeren át a föld alatt vezet majd – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InnoRail vasúti konferencián.
A király felfedezése kincset hozott országának
Amikor odaérkeztünk kora őszi sörfesztivált tartottak Karlovy Varyban. A világhírű cseh üdülőváros legnagyobb szállodája előtti tér megtelt érdeklődőkkel. Népviseletbe öltözött fiatal párok sörtáncot jártak, a nemzeti itallal megtöltött üvegcsészékkel. A látványos produkciót egyszerre több százan figyelték és üdvözölték.
A hétvégén disznót vágnak a fővárosban!
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Disznótoros Kolbászfesztivált Budapesten a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol a családi programok és folklórműsorok mellett kolbászvásár és disznóvágás is várja a közönséget péntektől vasárnapig.
10. gyertya ég a kastélyszállodák tortáján
A Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetsége idei II. féléves közgyűlését a bölcskei Szent András Kastélyban tartja, és itt ünnepli tízéves fennállását is.
Itt a Gastro Design díjátadó fotógalériája
A díjátadóra exkluzív környezetben, több mint száz fő részvételével gálavacsora keretében került sor október 9-én, a budai Larus Rendezvényközpontban, ahol sztárfellépőként Danics Dóra szórakoztatta a vendégeket.
Eredetvédett lett a Vasi vadkörtéből készült pálinka
Nemzeti oltalmat kapott és eredetvédett lett a Vasi vadkörte pálinka – jelentette be Fazekas Sándor a Magyar Pálinka Házában szerdán, október 11-én megtartott sajtótájékoztatón, amelyen megjelent V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, valamint Birkás István, Birkás Pálinkaház tulajdonosa is.
Egyre több a magyar utas
Rekordot döntött a légi utasforgalom tavaly az Európai Unióban, az utasok száma mintegy 6 százalékkal bővült az előző évhez képest és megközelítette az egymilliárdot - közölte szerdán az uniós statisztikai hivatal (Eurostat).
Turisztikai országmárka építéséről döntött a kormány
A kormány döntött a Magyarország turisztikai országmárka építéséről, ennek érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. rövid távú, intenzív és kiterjedt marketingkampányt indít, összhangban a kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel.
Augusztusban tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
Augusztusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,8, a belföldi vendégeké 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a teljes vendégforgalom együttesen 3,0 százalékkal nőtt.
Újabb nemzetközi díj a Kempinski Hotel Corvinusnak
2017. október 9-én, hétfőn, Parti János a Kempinski Hotel Corvinus Budapest értékesítési és marketing igazgatója átvette legfrissebb díjukat a londoni Royal Gardenben megtartott díszebéden.
MTÜ-Google digitális turisztikai workshop már másodszor
A Magyar Turisztikai Ügynökség a Google Magyarországgal közösen a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésére turisztikai ágazati workshopokat kezdeményezett Budapesten, valamint három vidéki helyszínen.