Anuga: Hús, ital és mélyhűtött a dobogón

Tudósítónk jelenti Kölnből: huszonhárom éve jártam először Anugán, és idén kilencedszer tudósítok róla. Szerdán este bezárultak a mostani vásár kapui, hogy 107 ország 7400 kiállítója viharos gyorsasággal lebontsa standjait.

Tudósítónk jelenti Kölnből: huszonhárom éve jártam először Anugán, és idén kilencedszer tudósítok róla. Benyomásaim egy mondatban: korábban mindig lehetett érzékelni fontos újdonságokat; de mostanában olyan gyorsan alakulnak át a fogyasztók igényei és mind a kereslet, mind a kínálat oldalán a technológia, hogy gyökeres változások időszakát éljük.

Benne volt a levegőben az előzetes tájékoztatások alapján, hogy az idei Anugára érdemes kiutazni, mert sok fontos új trendről lehet tájékozódni. A magyar látogatók korábbi években megszokott 700 körüli száma több mint 800-ra emelkedett idén. Ők is találkozhattak azzal, hogy piackutató cégek és szakmai szervezetek a közeljövő trendjeiről szokatlanul aktívan tették közzé információikat, prognózisaikat különböző kísérő rendezvényeken. 
 


Egy fórumon Boris Planer, a globális, londoni székhelyű Planet Retail kutató és elemző cég vezető gazdasági tanácsadója egyszerűen fogalmaz bonyolult témáról:

„Senki nem épít nagy eladóterű üzletet vagy logisztikai centrumot, ha attól kell félnie, hogy belátható időn belül mindkettő feleslegessé válik, mert az emberek másként vásárolnak és máshol”. Aztán hozzáteszi: „2012 és 2017 között a világ száz legnagyobb élelmiszerkereskedelmi cége összes üzleteinek számát 3 585-ről 4 355-re növelte. Ezzel egy időben viszont egy-egy üzlet átlagos eladótere 1 240 négyzetméterről 1 178-ra csökkent. Azaz 5 százalékkal kisebb lett”.

Ha már a négyzetmétereknél tartunk: Az Anuga lényege, hogy tíz külön kategória termékkínálatát egy fedél alatt mutatja be. Magasan a legtöbb helyet, 55 ezer négyzetmétert a húskészítmények vették igénybe, 907 kiállító cég révén. Ital a második 30 500, míg harmadik a mélyhűtött kategória 23 500 négyzetméterrel. Előbbi kategóriát 576, utóbbit 563 cég képviselte. Olvasóink bővebb beszámolót az Élelmiszer szaklapban találnak majd.

Piaci szereplők egy része aggódik amiatt, hogy a hagyományos boltok létét veszélyezteti az online kereskedelem terjedése. Erről Franz-Martin Rausch, a Német Élelmiszerkereskedelmi Szövetség főigazgatója egy beszélgetés során  azt mondja:

„A fogyasztók okostelefonjukkal vagy tabletjükkel intenzívebben fogják használni a közösségi médiát, virtuális piacteret és összehasonlító portálokat, hogy tájékozódjanak termékekről. A digitalizálódás azonban nem jelenti a szupermarket végét. A technika megkönnyíti a vásárlást online és offline. viszont a látogatást egy boltban nem tudja helyettesíteni”.
 
Hasonlóképpen nyilatkozik a szövetség elnöke, Friedhelm Dornseifer a záróközleményben:
„A nemzetközi élelmiszergazdaság képviselőinek részéről nagy érdeklődés nyilvánult meg, amely azt mutatja, hogy az élelmiszergyártók valamint beszerzők naptárában első helyen szerepel az Anuga. Aki képet akar kapni arról, hogy ma és a jövőben a világon mit esznek és isznak, az Anugán mindig jó helyen jár. A vevők egyre inkább több csatornán keresztül vásárolnak. Olyan összetett vásárlási élményt várnak el, amely egyesíti magában a hagyományos kereskedelem, az online médiumok és a mobil eszközök előnyeit. Továbbra is felkeresik a boltokat, mert mindegyik érzékszervükkel szeretnék beszerezni, amire szükségük van. Üdvözlünk minden technológiai lépést, amely támogatja a kereskedelmet, hogy vevőinek megfelelő kínálatot tudjon nyújtani”.

Forrás: Élelmiszer Szaklap


Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.