Az utazási irodai szakma hírnevét sértette meg az ügyvéd 

Nagy port kavart utazási irodai körökben az a nyilatkozat, amelyet Ikanov Gábor ügyvéd tett a közelmúltban az egyiptomi buszbalesettel kapcsolatban egy televíziós műsorban. Az ügyvéd kijelentéseire most nyílt levélben válaszolt az utazási irodák szövetsége. 

Fejlesztési tervekről egyeztettek a Balaton régióban 

Ahhoz, hogy a Balaton régió a kormánydöntés szerinti 300 milliárd forintos fejlesztési forrással élni tudjon, a jövő év első felében meg kell jelenniük a pályázati felhívásoknak, és 2017 június végéig meg kell kötni a szerződéseket - mondta a Miniszterelnökség uniós fejlesztések koordinálásáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén.

A bringásokat vizsgáztatnák, a futóversenyeket megfeleznék Budapesten 

December 21-én lesz a miniszterelnök és a főpolgármester között egy „hosszú egyeztetés”– jelentette be szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón Tarlós István, hozzátéve, hogy nemcsak a BKV hosszú távú finanszírozásáról, hanem minden, Budapest előtt álló feladatról szó fog esni, például a kerékpárutakról és a kerékpárosok viselkedéséről, de a "forgalomzavaró" futóversenyekről is.

Éttermet nyit a KFC Tibetben 

Alig hogy a gyorséttermi láncairól híres amerikai Yum! Brands bejelentette, hogy jövő év elején megnyitja első KFC-éttermét Tibetben, Lhásza belvárosában, tibeti jogvédők máris aggodalmuknak adtak hangot, mondván: lesz-e hasznuk ebből a tibetieknek?

A Lufthansa rosszabbul, az IAG jobban teljesített novemberben 

Változó teljesítményt nyújtottak Európa fő hálózatos légitársaságai novemberben, jelentősen csökkent a Lufthansa, stagnált az Air France-KLM és nőtt az International Airlines Group (Aer Lingus, British Airways, Iberia) utasainak száma tavaly novemberhez képest - derül ki a cégek honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból.

Betett a párizsi merénylet az Air France-KLM-nek 

Ötvenmillió eurós kárt okoztak a novemberi párizsi merényletek az Air France-KLM-csoportnak - közölte a cég a honlapján.
Fagyis kóla és New York-i levegő konzervben: ilyen az übercool Amerika

Fagyis kóla és New York-i levegő konzervben: ilyen az übercool Amerika 

Két telt házas mozis előadás után közel háromszázan ismerhették meg az Egyesült Államokat kicsit másképp a Morton’s Travel közönségtalálkozóján, Szegeden és Budapesten.

Romániai városok versenyeznek az Európa Kulturális Fővárosa címért 

Négy romániai város, Bukarest, Nagybánya, Kolozsvár és Temesvár pályázhat az Európa Kulturális Fővárosa címre 2021-ben - jelentették be pénteken a román kulturális minisztériumban.

Olimpiai ötletpályázaton dolgoznak a BME hallgatói 

Ötletpályázatot írt ki hallgatóinak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a 2024-es budapesti olimpiai kandidáláshoz kapcsolódóan; a többi között arra keresték a választ, hogy miként lehet sikeres egy magyarországi sportesemény.
December 14-én jön az új húszezres

December 14-én jön az új húszezres 

Megújított 20 ezer forintos címletű bankjegyet bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mely december 14-én kerül forgalomba. Többek között a színe is megváltozott az értékes papírlapnak, de UV-motívum, jelzőrostok és biztonsági szál is van benne.

Az Ogilvy & Mather nyerte a Wizz Air kommunikációs tenderét 

Négy fordulós volt a tender, nyolc ügynökséget hívtak meg. 

Magyar turisták, irány Budapest! 

Hagyományteremtő céllal először rendezett évértékelő és a következő év aktivitásait bemutató rendzevényt a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a Nemzetgazdasági Minisztériummal karöltve, ahol elhangzott többek között, hogy 2016-ban kiemelt figyelmet kap a belföldi turisták Budapestre csábítása, valamint, hogy a fővárosnak is hamarosan lesz turizmusstratégiája.

Kerékpáros túraútvonalak lesznek a Csepel-szigeten 

Összetekerünk! címmel regionális zöld turizmusfejlesztési programot indított a Magyar Kerékpárosklub. A program célja, hogy több kerékpáros turista jobb feltételek mellett, eddig kevésbé ismert, de népszerűségre méltó területeket fedezhessen fel. A Magyar Kerékpárosklub ezért többek közt a Csepel-szigeten is új kirándulóútvonalakat jelöl ki, valamint felhívja a döntéshozók figyelmét a kerékpáros turizmusban rejlő kiaknázatlan gazdasági lehetőségekre, az infrastruktúra fejlesztésének fontosságára.

Októberben nőtt a belföldi, csökkent a külföldi vendégforgalom 

Októberben kis mértékben nőtt a hazai szálláshelyek vendégforgalma a belföldi kereslet növekedése miatt, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma csökkent. 

Téli vasúti menetrend: napi járat Moszkvába, gyorsabb eljutás Münchenbe 

December 13-ától, vasárnaptól a MÁV-START új menetrendje szerint közlekednek a vonatok. Újdonság, hogy óránként közlekednek InterCity vonatok Győrbe, Budapestről fél órával csökken az utazási idő Linz, Salzburg és München irányába. Jövőre pedig a MÁV-START év közben is gyakrabban hangolja a menetrendet az igényekhez és a befejezett fejlesztésekhez.

Mehet a Szallas.hu eladása 

A GVH engedélyezte a Portfolion irányításszerzését a Szallas.hu felett.

Játszva lehet utazást szervezni 

Viago néven utazással és szállásfoglalással kapcsolatos gamification alkalmazás indult.

Michelin-csillagos séf tartott mesterkurzust a BGF-en 

Laurent Lemal Michelin-csillagos séf, a 2015-ös francia Bocuse d’Or győztese tartott mesterkurzust a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar kiemelkedő szakmai-tanulmányi munkát folytató vendéglátás és szálloda szakirányos hallgatóinak. A neves séf és a hallgatók a KVIK tankonyhájában kacsamáj pastramit készítettek fűszeres páclével (babérlevél, borókabogyó, bors, fokhagyma, kapor, koriander, mustármag, szegfűszeg), almával, körtével, kanadai sütőtökkel és jégcsapretekkel.

Rekordok éve Ferihegyen 

Most már hivatalos: tízmillió, vagyis egy Magyarországnyi ember fordult meg a budapesti repülőtér termináljain 2015-ben, ami minden idők legmagasabb utasforgalmi rekordját jelenti. Ebben közrejátszottak az idén indított új repülőjáratok, a megnövelt repülőgép-kapacitások, valamint a sűrűbben közlekedő járatok éppúgy, mint Budapest egyre fejlődő turisztikai kínálata vagy éppen a külföldiek számára kedvező ár-érték arány.

Az Európai Bizottság első helyen rangsorolta az Amadeust kutatás-fejlesztési beruházásai alapján 

Az Amadeus csak a 2014-es évben 568,4 millió eurót fektetett kutatás-fejlesztésbe, míg 2004 és 2014 között ez az összeg meghaladta a 3,5 milliárd eurót. Teljesítményének köszönhetően szerzete meg az első helyet az európai utazás és turizmus kategóriában.  

Gyalogoshíd köti össze San Diegót Mexikó repülőterével 

A szerdán megnyitott építmény az első, határon átívelő gyalogoshíd, mely az Egyesült Államokat közvetlenül egy repülőtérrel köti össze.

Angkor Wat: hosszabb nyitva tartás, szigorúbb viselkedési szabályok 

Új, a korábbinál szigorúbb viselkedési szabályok léptek életben a khmer birodalom egykori székhelyén, az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozó kambodzsai Angkor Wat épületegyüttesénél, ugyanakkor mostantól akár a napfelkeltét is a romok között tölthetjük. A két legfontosabb változás, hogy ezentúl tilos selfie-t készíteni a szerzetesekkel azok megkérdezése nélkül, másrészt nem lehet belépni a területre olyan ruhában, amely fedetlenül hagyja a vállat vagy a térdet.

Pályázat a budapesti olimpia arculatára 

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Design Terminál nyílt pályázatot hirdet Budapest olimpiai pályázatának a megtervezésére.

Ők kapták idén a Pro Turismo-díjakat 

A magyar turizmus erejét, növekedésének dinamikáját a legjobban az mutatja, hogy idén még háromnegyed év sem kellett ahhoz, hogy a 2011-es egész évi vendégéjszaka-számot elérje az ágazat – emelte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Pro Turismo-díjak átadásakor. A tárcavezető elismerésének adott hangot, hiszen a magyar turizmus idei növekedési üteme nemzetközi összehasonlításban is kimagasló.

Ötcsillagos minősítést kapott a Sárvári Gyógyfürdő 

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő az országban egyedüliként 4 kategóriában is 5 csillagos minősítést kapott. 

Modern chipkártyák jönnek a tömegközlekedésben 

Globális stratégiai megállapodást kötött a budapesti e-jegyrendszer kiépítésének jogát elnyerő német Scheidt & Bachmann és a hongkongi Octupus. A két cég már a 2014-ben indult budapesti elektronikus jegyrendszer projekten is együtt dolgozik.

Húszezer vendégéjszakával nőtt Poroszló turizmusa két év alatt 

Idei eredményei alapján a Tisza-tavi térség kiemelkedő településévé fejlődött Poroszló – tudtuk meg Bornemisza János polgármestertől. Ezt elsősorban a három és fél éve átadott ökocentrumnak köszönheti a település, amely ma már vonzó turisztikai látványosság.

Megérkezett a tízmilliomodik utas a budapesti repülőtérre 

Most már hivatalos: ma délben a Budapest Airport utasforgalma elérte a 10 millió főt, vagyis eddig egy magyarországnyi utazó fordult meg a repülőtér termináljain 2015-ben, ami minden idők legmagasabb utasforgalmi rekordját jelenti. A tízmilliomodik utas egy tatai házaspár lett, akik egy négynapos hosszúhétvégét tölthetnek el Isztambulban a Budapest Airport és a Pegasus légitársaság jóvoltából.

AX a mindenit! 

A Balaton déli partjának végén, Kéthelyen lévő AX&AX Borászat egyik pillanatról a másikra nevet és tulajdonost váltott, immár Kristinus Borbirtokként működik tovább.

Hamarosan hatályba lép a Volán jövő évi menetrendje 

A Volán jövő évi menetrendje december 13-án lép hatályba, és 2016. december 10-ig marad érvényben, a társaságok 381 új járatot indítanak, 284-et leállítanak - közölte a Volán Egyesülés szerdán.

Budapestet népszerűsítő villamosok járnak Bécsben 

Bécs legforgalmasabb útvonalain év végéig Budapestet népszerűsítő villamosok közlekednek, s egymás után jelennek meg a kedvelt osztrák magazinokban és lapokban a turistacsalogató cikkek, amelyek hazánk fővárosába invitálnak. Ausztria egyik legkedveltebb napilapja, a Kurier weboldalán egész decemberben meggyőző képekkel illusztrált, egy hónapig tartó PR cikksorozat olvasható.

Visszaesett a kereslet a magyar akácméz iránt 

A kínai hamisítási botrány miatt 20-25 százalékkal esett vissza a kereslet a magyar akácméz iránt - nyilatkozta Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.

Utazás irodák figyelmébe: fontos határidő közeleg 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal felhívja az utazási irodák figyelmét, hogy jogszabályváltozásból adódó kötelezettségüket december 31-ig kell teljesíteniük. 

A magyarok többsége örülne a 2024-es olimpiának 

A magyar lakosság 60 százaléka örülne, kétharmadát (66 százalék) pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos december elején végzett közvélemény-kutatásából.

Phad thai és ferihegyi C terminál a MUISZ-vacsorán 

Szokás szerint telt ház előtt, nyolcvan fő részvételével zajlott a legutóbbi MUISZ-vacsora a Tom Yum thai étteremben. Az est vendége volt a Thaiföldi Királyság magyarországi nagykövete, Kanthong Unakul asszony, valamint Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója volt, utóbbi a reptér fejlesztési terveit osztotta meg a hallgatósággal.

Támogassuk a magyar gazdákat! Igyunk magyar tejet! 

Folytatja a magyar tej és tejtermékek fogyasztásának ösztönzésére indított kampányát a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága, a Földművelésügyi Minisztérium és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – jelentették be december 9-én, szerdán, a Völgy Vidék Sajtút Etyeki Sajtútállomásán megtartott sajtótájékoztatón. 

A GVH jóváhagyta a Szallas.hu felvásárlását 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Portfolion Regionális Magántőke Alap közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen az online szálláshely közvetítéssel foglalkozó Szallas.hu Kft. felett - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

Visszakerül a dóm elé a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada 

Több mint kétmilliárd forintból, uniós támogatással megújult a szegedi dóm, a Dömötör-torony és a székesegyház környezete. Jövő nyártól visszakerül korábbi helyére a szabatéri játékok színpada is. 

Megtalálhatták Szulejmán szultán türbéjét Szigetváron 

I. Szulejmán szultán síremlékének (türbéjének) maradványait fedezhették fel magyar tudósok Szigetvár mellett - jelentették be a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) Budapesti Programkoordinációs Irodájának szerdai sajtótájékoztatóján.

Minibusz-szolgáltatót vált a Budapest Airport 

Januártól új szolgáltató üzemelteti a ferihegyi repülőtéri transzfereket. A miniBUD a Petrányi Autó és a BUDPORT konzorciuma, leendő ügyvezető igazgatója Limburger Lóránt, a Malév utolsó vezérigazgatója. 

A modern gasztronómia kezdi felfedezni a halételeket 

A legtöbb halvásárlás várhatóan idén is az év végén, a karácsonyi időszakhoz kapcsolódik majd. Azonban korántsem mindegy, hogy milyen fajta halat teszünk a kosárba, ugyanis még a legnépszerűbb, leggyakrabban fogyasztott halfajták között is akár ötszörös árkülönbség lehet. A magyar háztartásokban többnyire a halászlé és a rántott hal képezi a karácsonyi menü részét, amihez jellemzően pontyot választanak a vásárlók. A halárakat, illetve az ár-érték arányt figyelembe véve, várhatóan ez idén is így fog történni. Ugyanakkor az elmúlt években a gasztronómia kezdi felfedezni, hogy a magyar halfajták milyen változatosan készíthetőek el, így a hagyományos fogások mellett újdonságok is megfigyelhetők. A magyarországi halfogyasztás népszerűsítését célozza a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint Irányító Hatóság által folytatott Kapj rá! kampány is, amely a halételek sokféleségét is szeretné ismertebbé tenni a magyar lakosság körében.

A munkaerőhiány már a versenyképességet is veszélyezteti 

A Manpower legfrissebb előrejelzése szerint a kilenc vizsgált ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik a következő három hónapban, a legerősebb felvételi kedvet a vendéglátóiparból jelentették - írja az MTI.

Újra lehet ellenőrzés a cseh határon 

Csehország nem zárja ki, hogy a migrációs válság miatt a jövőben esetleg fel kell majd újítani az ellenőrzéseket a határátkelőkön. 

Új turisztikai látványossággal bővül a Dél-Balaton 

A Szent László király által 900 éve alapított bencés apátság romjainak szomszédságában avatták fel szerdán Somogyváron, a nemzeti emlékhellyé nyilvánított Kupavárhegynél kialakított látogatóközpontot.

Épülő szállodára dőlt egy daru Lentiben 

Egy épülő szállodára dőlt, de csak kisebb anyagi kárt okozott egy 60 tonnás daru péntek este Lentiben - értesült az MTI a helyszínről.

Kaposváron a turisztikai látványosságok 90 százaléka akadálymentes 

Különdíjat kapott Kaposvár az Európai Bizottság akadálymentes városokat elismerő, Access City elnevezésű versenyén - közölte kedden Kósa Ádám, az Európai Parlament (EP) egyik fideszes képviselője.- tudósít az MTI.

Egészségturisztikai beruházás Esztergomban 

Az Esztergomban épülő, magas színvonalú egészségturisztikai szolgáltatásokat nyújtó MEDIHOTEL Esztergom**** a belső tereiben elkészültek és befejeződtek a szakipari munkák. Teljes egészében elkészült az intézmény III. és IV. emeletét elfoglaló hotel traktus is. Jelenleg a belsőépítészet illetve bútorzat végleges elhelyezése történik az egy és kétágyas szobákban, apartmanokban, valamint a közösségi terekben.

Ezekre a DJ-kre csapatjuk jövőre a Balaton Soundon 

Macklemore & Ryan Lewis, Armin van Buuren, Robin Schulz, Paul van Dyk, Oliver Heldens és Hernan Cattaneo is fellép a jövő évi Balaton Soundon Zamárdiban. 2016. július 6-tól 10-ig immár tizedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, ismét a MOL Nagyon Balaton keretében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére