Magyar turisták, irány Budapest!

Hagyományteremtő céllal először rendezett évértékelő és a következő év aktivitásait bemutató rendzevényt a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a Nemzetgazdasági Minisztériummal karöltve, ahol elhangzott többek között, hogy 2016-ban kiemelt figyelmet kap a belföldi turisták Budapestre csábítása, valamint, hogy a fővárosnak is hamarosan lesz turizmusstratégiája.

A hagyományteremtő szándékkal tartott közös évértékelő rendezvényt december 10-én tartotta a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium az Orfeumban, ahol a jelenlévők meghallgathatták Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár és Bán Teodóra BFTK-ügyvezető beszámolóját.

Jelentős fejlesztések valósultak meg a fővárosban

A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a fővárosi önkormányzat turizmus számára is fontos tevékenységeiről számolt be, többek között a BKK járműparkjának folyamatos megújításáról – például az új KAF-villamosról, trolibuszokról, valamint arról, hogy az elmúlt időszakban több mint ötszáz busz cseréltek le, és 2018-ig még ugyanennyi régi busz cseréjét tervezik a fővárosban. Megtudtuk azt is, hogy ma már háromszáz, hat nyelven működő jegyértékesítő automata áll rendelkezésre, az elektronikus jegyrendszer tesztüzeme pedig 2016-ban kezdődik. Elmondta azt is, hogy Budapesten intenzív fürdőfejlesztés zajlik: megújult a Lukács, a Rudas és a Dandár fürdő, megtörtént a Király fürdő rekonstrukciója, a Paskált jövőre téliesítik, a Gellért fürdőt is fejlesztik, de a Csillaghegyi Strandfürdő is vendéglátóegységgel, szórakoztató és ismeretterjesztő funkciókkal bővül. A Margitszigeten többek között ökojátszóteret létesítettek, valamint felújították a szökőkutat, a japánkertet és a szabadtéri színpadot is, a jövőben pedig többek között az Uzsonnáskert is megújult. A pesti rakpart is megújul, például új gyalogos sétányt és kerékpárutat alakítanak ki, de a Széchenyi tér, valamint a Kossuth tér és a Dagály fürdő közötti szakaszt is fejlesztik, mindezek célja a Dunapart elhanyagoltságának megszüntetése és annak bevonása Budapest vérkeringésébe. A főpolgármester-helyettes elmondta továbbá, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert elérte az évi egymillió látogatót, jelentős fejlesztésnek tekinthető, hogy a Széchenyi fürdő vizéből származó hővel fűtenek egyes építményeket. Megemlítette a Holnemvolt Parkot, illetve a Pannon Parkot is, melynek területén egy növényzettel és fényáteresztő felülettel borított biodóm fog épülni, melynek egyik felében a Pannon ősvadont, a másik részén a Pannon-tenger akváriumot alakítják majd ki, valamint egy új látogatóközpontot is létrehoznak itt. Szalay-Bobrovniczky Alexandra szólt még a városrehabilitációs, műemléki és építészeti értékvédelmi projektről, a Térköz pályázatról, melynek keretében 23 projekt közel hatmilliárd forint értékben valósult meg a helyi közösségekkel és a kerületi önkormányzatokkal együttműködve – ennek eredményeképp több tucat épület és tér újult meg Budapesten, köztük olyan emblematikus helyszínek, mint a Nyugati tér. Hozzátette, hogy Budapestnek kell és lesz is turizmusstratégiája. A főváros új nonprofit szolgáltatójáról is szó esett, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.-ről, amely a város önmagáról való gondolkodását, az emberekkel való kommunikációt hivatott intézményes formában ellátni. „Egy olyan hiányát pótolta ezzel Budapest, ami várhatóan a turisztikai szakma hasznára is fog válni. Így 2015-ben van egy olyan cége Budapestnek is, melynek egyik fő feladata az arculat, a városmárka és minden ehhez kapcsolódó feladat elvégzése. Ennek keretében folyamatosan jelen van egy teljes arculatfejlesztés, ami a logótól a szlogenen át a teljes hivatali arculatot érinti, a cég munkája volt többek között az Erzsébet téri óriás adományfa és a Route For You, a mozgáskorlátozottak számára a városban történő közlekedést segítő applikáció” – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

Töretlenül növekszik a hazai turizmus

Dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta: most már öt éve töretlen a hazai és ezzel együtt Budapest turizmusának növekedése. Az idei első kilenc hónapban 8.200.000 turista 21 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeinken, ami vendégszám tekintetében 8,4%, míg vendégéjszakaszám tekintetében 6,4%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez a szálláshelyeken 283 milliárd forintos árbevételt jelentett, amely 12%-os emelkedés tavalyhoz képest. Kiemelte, hogy az idei első kilenc hónapban a 2011-es egész éves számokat sikerült túlszárnyalni, így az év végére talán összejöhet a rekord, vagyis a tízmillió turista 25 millió vendégéjszakával és 350 milliárd forintos bevétellel. Ma már a hazai GDP-nek több 9%-át teszi ki a turizmus, ha a szatellit-számlát néznénk, akkor pedig még ennél is magasabb lenne ez az arány. Ruszinkó Ádám kiemelte, hogy ma a turisztikai iparágban a munkavállalók 11%-a dolgozik. Elmondta továbbá, hogy várhatóan 2018-ra felépül a várva várt, négyezer fő befogadóképességű, modern, szekciótermekkel és a gasztronómiát szolgáló egységekkel ellátott kongresszusi központ, melyet idén kiemelt beruházássá nyilvánítottak. A Finta Stúdió tervei a turisztikai szakmai szervezetek bevonásával készültek el. A helyettes államtitkár hozzátette: 2020-ig háromszáz milliárd forint jut a turizmusnak a GINOP pályázatokon keresztül, melyből négy turisztikai projekt már meg is jelent. Megtudtuk továbbá, hogy az egyik legnagyobb eredményt Kínával kapcsolatban sikerült elérni: a tavalyi első kilenc hónaphoz képest idén 42%-kal nőtt a kínai vendégéjszakák száma hazánkban. Elmondta, hogy az utóbbi időszak válságai és a terrorveszély komoly kihívást jelentenek, de egyben lehetőséget is: a stabilitás, a biztonság felértékelődik, Budapest pedig ebben erős, és ezt is kell hangsúlyozni – részben ahhoz, hogy az elmaradó orosz turistákat is visszacsábítsuk hazánkba.

Kínai filmstáb érkezik Budapestre

Szebeni Zsolt, a Turizmus kft. ügyvezetője, az est moderátora Ruszinkó Ádám kínai eredményeket méltató gondolatmenetét tovább fűzve elmondta, hogy jövőre egy kínai stáb fog filmet forgatni Budapesten, ahol fővárosunk nem csupán díszlet, hanem önmagát „alakítva” a történet része lesz.

Bán Teodóra: "Nem dőlhetünk hátra"

Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője beszédében méltatta az aznap délelőtt Pro Turismo-díjjal jutalmazott szakembereket, majd a hagyományteremtő szándékkal megrendezett eseményről szólva elmondta: nagy szó, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen tarthatják meg ezt a rendezvényt. A szép eredményekről szólva elmondta: tudjuk, hogy hol tartunk, de ne bízzuk el magunkat, ne dőljünk hátra, hanem folyamatosan dolgozzunk a további fejlődésen, melyet ez a rendezvény is szolgál. Hozzátette, az utóbbi időben a BFTK stratégiai együttműködéseket kötött több fontos szervvel is, többek között a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Magyar Turizmus Zrt.-vel is. Kiemelte továbbá azt a korábban bejelentett hírt is, miszerint a 2016-os Utazás kiállítás belföldi díszvendége Budapest, külföldi díszvendége Kína, kulturális díszvendége pedig Brazília lesz.



A BFTK tevékenysége

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ többek között fontosnak tartotta kiemelni a következőket:

A budapesti vendégéjszakák közel 90%-át külföldi vendégek generálják, a kerületek között változatlanul az V. kerület áll az élen, majd azt követi a VII. kerület, a VI. kerület, a VIII. kerület és az I. kerület. 2016-ban a BFTK kiemelt célja a nemzetközi marketing erősítése mellett a belföldi kereslet élénkítése, melynek első lépése az Utazás kiállításon való kiemelt – díszvendégként történő – megjelenés és a hozzá kapcsolódó belföldi kommunikáció. Budapest megérett arra, hogy önálló márkaként ismerjék el a turisztikai piacon, éppen ezért a BFTK egy Budapest-brand bevezetésére törekszik, a turisztikai szolgáltatások minőségi garanciája érdekében pedig egy komplex minősítési rendszer kidolgozását határozták el.

Komplex javaslat készült a buszparkolásról

A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal és munkacsoportjai idei ülésein több jelentős kérdésben egyeztettek a döntéshozókkal és a turisztikai szereplőkkel. Többek között a BKK-val megállapodtak a turistabuszok nyári közlekedési rendjéről, és elkészült egy komplex javaslat a védett városnéző buszútvonalakról és buszparkolásról, de közösen gondolkoztak a Bálna Kulturális Centrum turisztikai és kulturális hasznosításáról, valamint a Rakpart projektről is. Folyamatos egyeztetések zajlottak és zajlanak a Belváros-Lipótváros és a BKK környezetkímélő forgalomcsillapítási törekvéseinek a turisták mobilitásával összefüggő vonzatairól is.

Új Budapestinfo-pontok és és dinamikus projektkártyák

A BFTK Budapestinfo irodái és közterületi pontjai egységes arculatú infosztrádát képeznek a repülőtértől a belvároson át a Városligetig. A Budapestinfo-pontok a hiteles információadás mellett a Budapest Card és a turisztikai szolgáltatók értékesítési tevékenységét támogatják. 2016-ban az arculatot és a technikai felszereltséget modernizálják, a Budapestinfo-hálózatot további pontok megnyitásával szélesítik és a kínálatot a buszos városnéző jegyek mellett további színvonalas szolgáltatások bizományosi értékesítésével bővítik.

A folyamatosan megújuló, az adott évszakhoz igazodó kedvezményeket nyújtó Budapest Card a Főváros hivatalos turistakártyája. A Budapest Card a turisták igényei alapján 24, 48 és 72 órás változatban kapható, ez testreszabott és dinamikus projektkártyákkal egészül ki 2016-ban, melynek pilot projektjei már 2015-ben megjelentek: a Budapest Winter Invitation Budapest Card a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködésben és a Duna-konferencia „útlevele” legutóbb a Mahart Passnave-val közösen.

2016-ban megújulnak a BFTK online felületei (a www.budapestinfo.hu és a www.budapest-card.com). Az integrált fejlesztést követően lehetőség lesz például egyedi szolgáltatásokat nyújtó Budapest Card vásárlására, egyéni Budapest guide összeállítására és kinyomtatására.

Turisztikai vásárok és külföldi delegációk

2015-ben a BFTK az MT Zrt.-vel közösen 6 – a fő európai küldő piacok országaiban megrendezett – turisztikai vásáron vett részt információs pulttal Berlintől és Frankfurttól kezdve Párizson át Szentpétervárig, Londonig és Barcelonáig. A nemzetközi megjelenést továbbra is nagyon fontosnak tartják, ezért terveik szerint a BFTK az MT Zrt.-vel közösen 9-10 turisztikai vásáron, illetve 4-5 Magyar Prémium Napon vesz részt 2016-ban.

A BFTK több nemzetközi delegáció fogadásában, illetve Budapesten megrendezett nemzetközi esemény lebonyolításában vett részt 2015-ben. Az európai hivatalos vendégek mellett az Ázsiából érkező delegációk is egymásnak adták a kilincset az idén: Thaiföldről, Indiából, Koreából és Kínából is fogadtak vendégeket.

Irány Budapest! – offenzíva a magyar turisták kegyeiért 2016-ban

2016-ban a BFTK kiemelt turisztikai célkitűzései között szerepel a belföldi turizmus erősítése Budapesten. A budapesti turizmus fő küldő „országa” jelenleg is Magyarország. A 2014-es év statisztikái alapján míg az angol turisták közel 700.000, a német turisták körülbelül 600.000 vendégéjszakát töltöttek el a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken, addig a magyar vendégéjszakák száma közel 940.000 volt. A BFTK célja, hogy tovább erősítse a belföldi turizmust és ezáltal növelje a budapesti vendégéjszakák számát. Ezen törekvést erősíti Budapest díszvendég szerepben való megjelenése a 2016-os Utazás kiállításon. A belföldi kampány, offenzíva a „Budapest, a magyar metropolisz, az élmények és a kultúra négyévszakos fővárosa” mottó jegyében zajlik.


A Budapest Cardot bemutató legújabb kisfilm:

{youtube|id=ap1QEGzEiTs}

TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői

TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői  

A szolgáltatási szektor - és benne a turizmus - továbbra is sokkal jobban teljesít, mint a gazdaság többi szektora.
Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap

Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap  

A magyar főváros termálkincseiről is beszámolt az amerikai turisztikai szaklap.
Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.