Folyamatosan nő a szállodahajók forgalma 

A Dunán hajózó, a magyar fővárost is érintő szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. szakértői becslése szerint tavaly elérte a 400 ezer főt; de éleződik a verseny más városokkal, köztük Béccsel és Pozsonnyal - derül ki az MT Zrt. hírleveléből.
Új főszakács az InterContinentalban

Új főszakács az InterContinentalban 

A budapesti InterContinental szálloda bejelenti Gullner Gergő kinevezését, mint új Főszakács. Gergő Április 13-tól vette át a pozíciót amit Eddig Ulf Burbach töltött be. „Mindegyik fogásnak megvan a maga története, amikből különféle beszélgetések kerekednek. Ezeket a pillanatokat – úgy hiszem – érdemes megosztanunk egymással.” - nyilatkozott Gullner Gergő Főszakács gasztronómiai filozófiájáról.
Jégtörések után újraindul az élet a Börzsönyben

Jégtörések után újraindul az élet a Börzsönyben 

A tavaly decemberi ónos eső következtében Észak-Magyarországon mintegy 50 ezer hektárnyi területen keletkeztek erdőkárok, jégtörések. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársai alapszintű származási kísérlet ültetésével segítették a helyreállítást a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. Diósjenő Erdészeténél.
Az év legjobb szállodai kiadványa – LIFESTYLE SENSES!

Az év legjobb szállodai kiadványa – LIFESTYLE SENSES! 

Megszületett az Iránytű - a Turizmus Trend immár hagyományos - kommunikációs versenyének végeredménye, ahol közel 60 pályamű került az utazási szaklap szervezésében zajló verseny zsűrije elé. A LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior hegyvidéki életmódszálloda tematikus, kéthavonta megjelenő életmódmagazinja, a LIFESTYLE SENSES szállodai kiadvány kategóriában került elismerésre és ért el 1. helyezést!

Hamarosan megszűnhet a fizetőparkolás a siófoki Aranyparton 

Leszerelnek tizenegy parkolóautomatát, az Aranyparton teljes egészében megszüntetik a fizetőparkolást – áll egy módosítás tervezetében, melyről várhatóan e hónap végén szavaz a siófoki képviselő-testület.

Látta már ilyen szépnek Siófokot? 

Így néz ki a Balaton déli partjának "fővárosa" madártávlatból.

Hétvégén nyílik Pápán a megújult Esterházy-kastély 

Megújult a pápai Esterházy-kastély főépülete, mely új attrakciókkal várja az érdeklődőket péntektől – közölte a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden.

Ingyenes lesz idén a Budapesti Pálinkafesztivál 

Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Pálinkafesztivált május 7-10. között a Városháza Parkban. A szervezők úgy döntöttek, hogy ebben az évben belépődíj és kerítések helyett nagyobb alapterületen, több kiállítóval és még színesebb párlat-kavalkáddal várják a látogatókat.

A budai Vár kerüljön vissza a város vérkeringésébe! 

A budai Várban, a Szent György téren helyezné el az Új Nemzeti Galériát a Zoboki Építésziroda, amelynek a múzeumépületre kiírt nemzetközi tervpályázatra benyújtott tervét az alternatív helyszínválasztás miatt a zsűri kizárta a bírálatból.

Falvakban töltötték a románok az ortodox húsvét hétvégéjét 

A román turisták összesen 8,3 millió eurót költöttek üdülésre a múlt hét végén megünnepelt ortodox húsvét alkalmából, ebből 7 millió eurót belföldön - közölte kedden a román idegenforgalmi munkáltatók szövetsége.

Ötezer éve rágcsálják 

Évente egyszer érdemes elvégezni a fokhagyma-elixír kúrát, amely javítja a vérkeringést, de meszesedés, érszűkület ellen is javasolt.

Május 1.: nyitott Káli-porták 

Köveskál főutcáján május elsején reggeltől estig programok, éttermek, borászatok, helyi porták és kertek várják a vendégeket a gasztrofalu megalakulásának ünnepén.

Ha nyár, akkor Balaton. Ha nem, akkor is 

Tíznapos kampány program célja megmutatni, hogy a balatoni régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt, hanem a tavaszi időszakban is - olvasható a marketinginfo.hu oldalon

Spanyolok a Nemzetiben 

Spanyolok a Nemzetiben

1 500 fajta kolbász és 1 400 sörfőzde 

Ki kell ábrándítanunk azokat, akik eddig úgy hitték, hogy Németországban több a sör mint a kolbász, de hát valahol el kell kezdeni a sztereotípiákkal való leszámolást.

Budapest tükre 

Budapest tükre

A sajtevés segíthet a súlyvesztésben 

Dán kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a sajtfogyasztók bélflórájának összetétele az elhízás megakadályozásában és az anyagcseréjük fokozásában is segítheti őket. Az írás a The Independent cikke alapján készült.

First minute utakban Görögország a nyerő a magyaroknál 

A magyar utazók előfoglalás esetén leggyakrabban a görög szigeteket választják úti célul, legtöbbjük 8 napra tervezi utazását.

Személyi változás az Invia vezetőségében 

Az Invia online utazási ügynökség country managere Zakar Jozef lett.

Mi lesz a szegedi Virág cukrászda sorsa? 

Több mint negyedmilliárd forintot kellene ráfordítani a vállalkozónak, hogy a Kis és Nagy Virág megnyithassa kapuit – ezért cserébe ráadásul csupán a bérleti jogot vásárolta meg a várostól. Nyereségesnek lenni a belváros túltelített vendéglátós piacán egyébként sem egyszerű, de ha sikerülne, akkor is csak hosszú évtizedek alatt térülne meg a beleforgatott összeg - olvasható a szegedma.hu oldalán.

Kutyás szánkópálya és jégpályarally a francia síterepeken 

Három év kihagyás után ismét megrendezték Budapesten az Atout France által szervezett Ski in France közép-európai szakmai workshopja, amelyen 18 sípályával ismerkedhettek a leendő, illetve meglévő partnerek. Franciaország több magyar turistát szeretne vendégül látni, ezért rengeteg újdonsággal készültek.

Új szintre lépett a sárvári közösségi közlekedés 

A Sárvár város, a MÁV Zrt., a Vasi Volán Zrt., Gérce, Rábapaty, Sitke és Vásárosmiske községek alkotta konzorcium 189,12 millió forint európai uniós támogatás felhasználásával javította a közösségi közlekedés színvonalát.

Nosztalgiavonatozás és gyalogtúra a Cuha-völgyben 

Idén április 18-án, szombaton kerül megrendezésre a 11-es számú, Győr – Veszprém közötti Cuha-völgyi vasút ünnepnapja. 

Szétcsúszás helyet tudatosság vár a balatoni fesztiválon 

Ismét megrendezik az Everness Fesztivált Balatonakarattyán 2015. június 24. és 28. között. A rendezvény a tudatosságnak előadások, alternatív mozgásformák és zenei programok hármas egységével ad teret.

A Wizz Air kapacitása és töltöttsége is nőtt 

A Wizz Air nyilvánosságra hozta a 2015 márciusával záródó, egy évre vonatkozó utasszámait.

Nagy érdeklődés és 50% kedvezmény a MUISZ által szervezett Prezi tréningen 

A MUISZ tagjai a piaci árhoz képest 50%-os kedvezménnyel vehettek részt egy hatórás Prezi képzésen a Prezimagyarul Kft.-vel kötött megállapodásuk alapján, melyhez a termet az OTP Travel biztosította.

Jópofa vagy inkább bosszantó az új Budapest-imázsfilm? 

A videó a főváros pörgős vigalmi negyedét mutatja be. Van, akinek tetszik, akad, akit rettentően felbosszant. 

Tűz a vízen: a Morro Castle tragédiája 

A New York–Havanna vonalon közlekedő óceánjáró a szesztilalom éveiben nagyon népszerű kikapcsolódás volt az amerikaiak számára, akik többnyire lerészegedni mentek az egyhetes utakra.Egy szerencsétlenség azonban nemcsak a hajó pályafutásának vetett véget, hanem a tengerhajózás későbbi időszakaira is hatással volt.

Fellendülhet a romániai bevásárlóturizmus 

A szombati Magyar Nemzet szerint fellendülhet a Romániába tartó bevásárlóturizmus, miután a szomszédos országban a tervek szerint júniustól 9 százalékra csökken valamennyi élelmiszer általános forgalmi adója. Ezek a kiadások nem a hazai költségvetést gyarapítják majd.

Szezonális árcsökkentés az Amadeus hotelfoglaló rendszerében 

Még kedvezőbb szállodai szobaárak a Content Inn-ben.

Eukaliptusz és frissítőkendő: így kényeztették a koalákat a repülőgépen 

A koalák Ausztráliából Szingapúrba utaztak a Qantas légitársaság fedélzetén, és speciális elbánásban részesültek - legalábbis néhány fotó erejéig. Nézze meg a cuki erszényeseket!

Egymilliárdos közbeszerzést írt ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal 

Nyílt közbeszerzést hirdetett a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), amely laptársunk, a Kreatív tudomása szerint az első jelentős megnyilvánulása a hivatalnak a kommunikációs szakma számára. A közbeszerzés tárgya pedig nem más, mint az állampapírok értékesítésének támogatását célzó médiatervezés és –vásárlás, azaz médiaügynökségi feladatok. Az összege pedig nem akármilyen.

A magyar férfi, aki találkozott B.B. Kinggel, Bill Clintonnal és Arafattal 

Idén ünnepli 30. születésnapját a Budapesti Kongresszusi Központ. A minap nagyszabású gálavacsorával ünnepelt a ház, az est során bemutatták azt a videót is, amelyen a nyitás óta itt dolgozó Fekete László színpadmester foglalja össze a központ történetét.

Fél évig éjjel-nappal tömegközlekedhetünk Milánóban 

Május elsejétől fél éven át nappal és éjjel is folyamatosan működik a milánói tömegközlekedés az Expo2015 világkiállításra érkező látogatók kiszolgálására.

Csomagtérben alvó alkalmazottal szállt fel egy utasszállító repülőgép 

Egy földi kiszolgálóval a csomagtérben szállt fel az Alaska Airlines Seattle-ből Los Angelesbe tartó 448-as járata hétfőn.

Új repülőút nyílik a magyar utasoknak is San Franciscóba 

A Turkish Airlines második közvetlen kaliforniai célállomásaként indította el Isztambul–San Francisco járatát. A légitársaság számára az új úti cél a tizenegyedik desztinációt jelenti az amerikai kontinensen – jelentette be a vállalat. Az új járat a magyar utazók számára is alternatívát jelent az amerikai nagyváros elérésére.

Világhírű magyar zsidókról nyílt kiállítás 

Világhírű magyar zsidó tudósoknak, művészeknek és közéleti személyiségeknek emléket állító kiállítást hozott létre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga előtt.

A harmonikus szépséget díjazták Siófokon 

Négycsillag superior minősítést kapott a siófoki Mala Garden Hotel. A különleges hangulatú butik szálloda a négyszázadik a hazai szállodák sorában, amely átvehette a Hotelstars védjegyet. A tanusítványt ünnepélyes külsőséget közt adta át április 13-án Siófokon Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára és dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke Mihók Tamás tulajdonos-ügyvezetőnek.

Rubik-kocka gyümölcsökből 

Ifjabb Rubik Ernő 1974-es találmánya, a bűvös kocka, melyet 1980-ban neveztek át Rubik-kockává, hamar meghódította az egész világot. Az elmondottak fényében nem csoda, hogy a játék valamilyen úton-módon végül a gasztronómiában is felütötte a fejét. A most következő videóban megtekinthetjük, hogy miként is hozható össze felkockázott gyümölcsökből a világ egyik legnépszerűbb játékának étvágygerjesztő másolata.

Új brand: a Balaton fagyija 

Újra meghirdette a Balaton fagyija versenyt a tó regionális turisztikai szövetsége. A Balaton édességének tejet, tejszínt vagy vajat, cukrot és tojást kell tartalmaznia, valamint csak természetes aromákat lehet felhasználni. - nyilatkozta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

Fellendülhet a romániai bevásárlóturizmus 

A szombati Magyar Nemzet szerint fellendülhet a Romániába tartó bevásárlóturizmus, miután a szomszédos országban a tervek szerint júniustól 9 százalékra csökken valamennyi élelmiszer általános forgalmi adója. Ezek a kiadások nem a hazai költségvetést gyarapítják majd.

Ők voltak 2014-ben a legkreatívabb emberek  

A Fast Company kihozta az éves "100 Most Creative People" listáját. 

Szakácskönyvet írt az IBM számítógépe 

A The Daily Meal szerint Watson, az IBM szuperszámítógépe, amely egyébként már egy bizonyos barbecue szószt is sikeresen kifundált, ezúttal a „Kognitív főzés Watson séffel” című szakácskönyv szerzőjeként is ismertté válhat.

Harmadával nőtt a pozsonyi repülőtér forgalma 

Jelentős mértékben, éves szinten mintegy harmadával nőtt az idei év első negyedében a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtér utasforgalma - derült ki a légikikötő sajtóosztálya által csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleményből.

Állásfoglalás a kommunikáció szakok megszüntetési tervéről 

Az egyetemek, főiskolák kommunikáció és médiatudományi szakjai szerint minden érv mellettük szól. A teljes állásfoglalást közöljük.

25 millió külföldire hajt Görögország 

Rekordszámú turista érkezhet Görögországba az idén az első negyedév adatai alapján.

Hétvégén megtudhatja, milyen az égbolt fényszennyezés nélkül 

Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 17-18-án. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a 10 tematikus túra valamelyikén.

412 millió forintból újult meg a bajai Duna Wellness Hotel 

Befejeződtek a munkálatok Baján, a „Másfél évszázad a Sugovica partján – komplex szálláshely fejlesztés a Duna Wellness Hotelben” című, DAOP-2.1.2-12-2012-0068 azonosító számú projekt keretében. A fejlesztésre a Duna Kft. 288,41 millió forint uniós és hazai támogatást nyert, a teljes beruházás 412 millió forintba került.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére