1 500 fajta kolbász és 1 400 sörfőzde

Ki kell ábrándítanunk azokat, akik eddig úgy hitték, hogy Németországban több a sör mint a kolbász, de hát valahol el kell kezdeni a sztereotípiákkal való leszámolást.

Amire remek alkalom nyílhat a DZT, Német Turisztikai Hivatal 2015-ös tematikus éve során; idén a hagyományok és népszokások turisztikai marketingkampányának jegyében telik az év németéknél - derült ki kedden, Budapesten, a DZT évértékelő sajtótájékoztatóján. Az eseményeket három fő szálra fűzték fel: gasztronómia, élő hagyományok valamint a művészet, kézművesség kettőse. A DZT nem hasraütésszerűen választ egy-egy kampánytémát, sőt már idén tudják, hogy 2020-ban, mire összpontosítanak. Mindjárt eláruljuk. De addig is, hogy az idei tematika helyes választás, azt az a felmérések szerint mintegy 21 százaléknyi beutazó igazolja, akik pont a hagyományok, népszokások és történelem miatt érkeznek Németországba. Ezen turisták zömében a tengerentúlról jönnek.

Arról nem szólt kedden a fáma, hogy a 2016-os tematikát milyen számokra alapozzák, de egész biztos, hogy okkal kiáltotta ki a DZT a következő esztendőt természeti üdülések és kincsek évévé. A 2017., a reformáció 500 éves évfordulója önmagáért beszél. Ne legyenek kétségeink, biztos tudnak még két év múlva is újat mondani az immár 6 éve intenzíven kommunikált témával kapcsolatban. 2018. a kulinária éve lesz, míg 2019. a bizonyos területen a reformációhoz hasonló hatású Bauhaus 100 éves évfordulója. 2020. a zenebonáé; Beethoven 250 éves lesz.

Még ennél is előbbre terveznek a számokkal a DZT-nél, vagyis 2030-ig bővülést minden küldőpiacról alapozva arra a 2010 óta töretlen vendégéjszaka-növekedésre, mely a világ- és európai átlagot is megelőzve tavaly 5,1 százalékot gyarapodva 75,6 millió külföldi vendégéjnél állt meg. Még ennél is büszkébbek a németek arra, hogy az európaiak által Európán belül tett utazások száma szerint immár 3. éve a második helyen vannak Spanyolország mögött, Franciaországot megelőzve.

„Habár nem vagyunk egy nagy ország, a közel 700 ezer vendégéjszakánk tisztes eredmény” Czeiszing Miklós, a DZT budapesti képviseletének vezetője szerint. Azonban a tavalyi 696 080 éjszaka némi csökkenést jelent a 2013-as 712 173-hoz képest. Ugyanakkor a nagyvárosok népszerűsége jelentősen nőtt. Az európai fővárosok rangsorában 7. helyett elfoglaló Berlinben 13,8, Münchenben 7,1, Frankfurtban 5,5, míg Kölnben mintegy 27%-kal több éjt töltöttünk 2014-ben. Utazási motivációinkban továbbra is az üzleti - 39% - vezet, melyet két százalékkel lemaradva követ az üdülés. Családlátogatás vagy egyéb ok miatt 24 százalék utazott tőlünk. Az egyebet tovább szeletelve jön ki az a 10%, melyre az idei kampányév során számítanak, azaz a kultúra és hagyományok iránti érdeklődésből útra kelőkre.


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.