Friss
Zavartalanul működik a moszkvai magyar vízumközpont
A moszkvai magyar vízumközpont a szokásos ügymenetben működik, a Quaestornak nincs befolyása a központot működtető cégre - mondta az orosz Vízumközpont Kft. (Vizovoj Centr OOO) vezérigazgatója kedden az MTI-nek.
Idén is díjaztak és buliztak a BGF-esek
Március 5-én immár hatodik alkalommal szervezték meg a Budapesti Gazdasági Főiskola diákjai díjátadó partijukat, a Longtail Gálát, ezúttal a Nomuriban.
Idén is díjaztak és buliztak a BGF-esek
Március 5-én immár hatodik alkalommal szervezték meg a Budapesti Gazdasági Főiskola diákjai díjátadó partijukat, a Longtail Gálát, ezúttal a Nomuriban.
Idén is díjaztak és buliztak a BGF-esek
Március 5-én immár hatodik alkalommal szervezték meg a Budapesti Gazdasági Főiskola diákjai díjátadó partijukat, a Longtail Gálát, ezúttal a Nomuriban.
25 másodperc alatt elfogytak a jegyek a japán szupervonatra
25 másodperc alatt elfogytak a március 14-i vonatjegyek, miután megkezdődött a jegyeladás a legújabb japán Shinkasen járatra. A lelkesedés nem alaptalan, a csodavonat a 650 kilométeres Tokió-Kanazawa távolságot mindössze két és fél óra alatt teszi majd meg.
Sztrájk miatt fennakadások lesznek az olasz vasútnál
Szombat estétől vasárnap estig sztrájkolnak az olasz vasutasok, emiatt az olasz vasúton vonatlemondásokra, késésekre kell számítani - közölte a Mávinform csütörtökön reggel.
142 millió forintos támogatással újult meg a Thury-vár
Megújult a várpalotai Thury-vár udvara, új festőműhelyt és vetítőtermet alakítottak ki a létesítményben 142 millió forintos uniós fejlesztés eredményeként - mondta a város polgármestere a szerdai átadó ünnepségen, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke is jelen volt.
A múzeumok tiltják, a hotelek bekészítik a szelfibotot
Amíg a világon egyre több múzeum tiltja be a szelfibotok használatát biztonsági okokra hivatkozva, addig a szállodák jó promóciós lehetőséget látnak bennünk és egyre több helyen szerepel már szelfibot is a bekészítések között - írja a Skift.
Április 10-én lesz a Magyar Zarándokút nyitórendezvénye
A napokban tartotta tisztújító ülését Magyarország egyik legnagyobb önkormányzati társulása, a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás. A 2010-ben, huszonnégy önkormányzat összefogásával megalakult társulásnak jelenleg negyvenhat település a tagja, Esztergomtól egészen Máriagyűdig és további tíz település jelezte csatlakozási szándékát. Az ülésen döntöttek a Zarándokutalvány kibocsátásáról, melynek célja a gyalogos zarándoklat népszerűsítése.
Hálót szőnek Békésen
Hosszú távú, munkahelyteremtést elősegítő közfoglalkoztatás kezdődött a napokban Békésen. Az önkormányzat az országban egyedülálló közmunkaprogramjának keretében húszan készítenek sport- és védőhálókat kézi csomózású technológiával.
RaM-ban a Radnóti Emlékszoba
2015. március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a költő és felesége bútoraival és személyes tárgyaival berendezett Radnóti Emlékszobát a RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központban.
A Diósgyőri Vár az idei miskolci utazási kiállítás színfoltja
2015. március 19-21. között 22. alkalommal kerül megrendezésre Miskolcon az észak-magyarországi régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye, a „Menjünk világgá…!" Utazási Kiállítás 2015. Miskolc.
Átcsúszó pálya és kabinos felvonó a Zemplén Kalandparkban
Átcsúszópályával és zártkabinos kötélpályával bővült a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark.
A bibliára építik a turizmust Vizsolyban
A község büszkeségét, a román kori műemlék református templomot és a Vizsolyi Bibliát évente 15-20 ezer turista látogatja meg – mondta lapunknak Bihi Miklós, Vizsoly polgármestere. A biblia nemrég a hungarikumok sorába került, amely arra ösztönzi az önkormányzatot, hogy tovább fejlesszék a turizmust a faluban.
Kiállítással ünnepel a 70 éves MIRELITE
Magyarországon és Európában is az első, a világon a második legrégebb ideje létező gyorsfagyasztott termék márka, a magyar MIRELITE történetének 70 évét kiállítás keretében ismerhetik meg a látogatók.
Hármas évfordulót ünnepel a Best Western Hungária
Idén a Keleti Pályaudvar közelében fekvő Best Western Hotel Hungaria különleges, hármas évfordulót ünnepel: 100 éve, 1915-ben rakták le az akkor még Imperial Szállodának nevezett ház alapkövét, 50 éve nyitotta meg kapuit a megszépült Szabadság Szálloda egy átfogó rekonstrukciót követően, és 30 évvel ezelőtt, 1985-ben Grand Hotel Hungariaként született újjá egy teljes körű átépítés és bővítés után.
Új piacok után néznek a délkelet-ázsiai magánkórházak
Az egészségügyi turizmus jelenleg virágzik Délkelet-Ázsiában, azonban ez nem állítja meg a legnagyobb kórházüzemeltetőket abban, hogy már a jövő üzleti lehetőségeiben gondolkodjanak és túllépjenek a határaikon – akár szó szerint is.
Nem fog ráismerni Salgótarján belvárosára
Másfél milliárd forintos beruházásban újult meg Salgótarján városközpontja. Felújították a Múzeum teret, kulturális, közösségi és szórakoztató centrummá alakították az Apolló mozit, és megépült 238 felszíni parkoló is - ismertették a nógrádi megyeszékhely vezetői szerdán.
Februárban is az IAG tarolt utasszám-növekedésben
Vegyesen alakult a legnagyobb európai hálózatos légitársaságok utasforgalma februárban, az International Airlines Group (British Airways, Iberia, Vueling) növelte utasai számát, az Air France-KLM teljesítménye nem változott, míg a Lufthansa-csoport (Lufthansa, Germanwings, Swiss, Austrian) járataival kevesebben utaztak az egy évvel korábbihoz képest.
Megvan a Mercure pályázatának győztese
A Mercure azért indította el a „Six Friends Theory” digitális akcióját, hogy bebizonyítsa a hat lépés távolság elméletet, amely szerint mindenki kapcsolatban van bárkivel a bolygón, hat ismerős távolságban. A nemzetközi kiválasztási folyamat 2015. január 20. és február 10. között zajlott a közösségi médiában. A Mercure most közzétette a világkörüli út nyertesét.
Szennyezett növényi lisztek Tolnában
Száz tonna ismeretlen eredetű, jelöletlen, szennyezett terméket, főként növényi liszteket foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy tolnai üzemben.
JeSuisCharlie - Karikatúra-kiállítás a Francia Intézetben
JeSuisCharlie címmel rendez nemzetközi karikatúra-kiállítást a Budapesti Francia Intézet a Magyar Képregény Szövetség tagjaival együttműködésben; az intézet galériájában tíz nemzet karikaturistáinak rajzai láthatók péntektől.
Kősivatagban és hadi útvonalon száguldanak a szaharai ralisok
Negyedik alkalommal rajtol el március 12-én a Saharun, a szaharai kaland- és navigációs rali Tunéziába. Harminc felkészített autó és 65 kalandvágyó résztvevő vág neki a 4800 km hosszú távnak. Polgár András, a futam alapítója sajtótájékoztatón számolt be az előkészületekről.
Több borászvállalkozásra van szükség Tokajon
A minőségi bortermelésre képes családi borászatok és középüzemek számának megtöbbszörözése biztosíthatja, hogy a Tokaji Borvidéken elindult fejlődés hosszú távon fenntarthatóvá váljon. Optimális esetben a nagyüzemek-integrátorok, a középbirtokok, valamint a kis- és családi birtokok egymás munkáját és termékportfólióját kiegészítve lesznek képesek együtt dolgozni a borvidék sikeréért. A három lábra épülő birtokstruktúra kialakításához a legfontosabb eszközt a kis- és középüzemek létrehozását, valamint a szőlőterületek reorganizációját és a felhagyott ültetvények termelésbe vonását elősegítő támogatások kínálják. Emellett a szakemberek nagy várakozással tekintenek a kormány által egy évvel ezelőtt elfogadott BOR-VIDÉK Tokaj Hegyalja Nemzeti Program által előirányzott többi célzott fejlesztési program elé is – derül ki a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa frissen elkészült birtokstruktúra koncepciójából.
Közel hatvan nevezés az idei Iránytűn
A meghosszabbított nevezési határidő alatt is szép számmal érkeztek a nevezések, így végül 58 pályaművet fog értékelni az Iránytű 2015 szakértő zsűrije.
Budapest rendezheti a 2017-es vizes világbajnokságot
Budapest rendezi a 2017-es vizes világbajnokságot - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök, miután aláírta Cornel Marculescuval, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával az erről szóló szerződést.
Mi is pályázunk az uniós mobiltelefonos útinformra
A kormány egyetért azzal, hogy Magyarország pályázzon az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrására, hogy nagyobb részt abból megvalósíthassa a korszerű, többnyelvű útinform hazai részét - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Jóbarátok imádták, most mi is kipróbálhatjuk
Némi fáziskéséssel ugyan, de immár Magyarországot is “beveszi” Amerika első számú, legkeresettebb édesítőszere, a Sweet'n Low, amivel a Jóbarátok sztárjai itták annak idején kávéjukat, ezzel egy csapásra híressé téve a New York-i székhelyű gyártót.
Díjat kapott az ibis az Alvás Világnapján
A föld lakosságának egyharmada szenved valamilyen alvászavarban vagy alvásbeteg – hívja fel a figyelmet a 2015. évi Alvás Világnapja alkalmából a World Association of Sleep Medicine (WASM), az Alvásorvosok Világszövetsége. Magyarországon a helyzet ennél is kritikusabb, hangsúlyozták a budapesti alváskonferencia résztvevői az Alvás Világnapja alkalmából tartott rendezvényen.
Tűzifával fizettek volna a szobáért
Virág és pezsgő bekészítése a szobába, késő esti fuvar egy buliba, esetleg szexpartner keresése – mi számít extrém kérésnek a szálláshelyeken? – tette fel a kérdést felmérésében a Szallas.hu. Bár van, aki egy plusz törölközőért is díjat számít fel, a szállásadók többsége szívesen segít vendégeinek.
Elindult a Föld körül a napelemes repülő
Megkezdte Abu Dzabiból világ körüli útját az első napenergiával hajtott repülőgép, a Solar Impulse 2. A svájci gép két pilótája be akarja bizonyítani, hogy lehetséges körberepülni a Földet egyetlen csepp hagyományos, környezetszennyező üzemanyag nélkül.
Állami hozzájárulás kell a balatoni közlekedés fejlesztéséhez
Indokolt a fővároshoz hasonló mértékű hozzájárulást kapnia a balatoni közlekedésnek a kormánytól - áll a Balatoni Körnek, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és több régiós szervezet támogatásával kiadott, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A világörökségi területeken sem lehetnek nyitva a boltok vasárnap?
Lehetséges, hogy egyelőre nem rendelettel, hanem egyéni képviselői indítvánnyal szabályozzák, amit viszont az érdekképviseletek nem láttak – írja a Népszava. Az Index szerint pedig a kivételek közül kikerülhetnek a világörökségi területek.
Kikötőfelújítás kezdődött Szegeden
Elkezdődött a szegedi medencés kikötő felújítása, az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől az áruforgalom növekedését várják – tájékoztatta a beruházó Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) sajtóreferense az MTI-t.
Híres magyarok szobrai a nagyvázsonyi várban
A keszthelyi Túri Török Tibor magyar történelmi alakokat megformázó mellszobraiból nyílik kiállítás szerdán a nagyvázsonyi Kinizsi Várban - közölte a vár sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Újra találkoznak a turisztikai szakma szereplői
Március 19-én Travel Massive meetup lesz, a kötetlen beszélgetést ezúttal egy szakmai prezentáció előzi meg.
Nyárra elkészül Debrecen új, fiatalos turisztikai brandje
A nyári szezonra elkészül Debrecen új turisztikai brandje - közölte a város alpolgármestere kedden Debrecenben, a hétvégén 25. alkalommal megrendezendő utazási szakvásár sajtótájékoztatóján.
Megújulnak a budapesti buszmegállók
Nyolc kerültben folytatja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a korábban megkezdett megállófelújítási programot, az idén 23 helyszínen korszerűsítik az utasvárókat.
Ütős program a Domonyvölgyben
Hamisítatlan Magyaros est programot állított össze a Lázár Lovaspark Annus Réka népdal énekes, a vendégek által eddig is különösen kedvelt Isaszegi Csata Táncegyüttes és az élő zenét biztosító Lázár Lovaspark klasszikus öttagú cigányzenekarának szereplésével.
Most végre megérkeztünk a Somló-hegyre
Annyiszor elrobogtunk mellette ifjú és későbbi éveinkben - Ausztriába vagy a vasi települések valamelyikébe indulva, vagy onnan visszafelé jövet a 8-as úton -, mindig is megcsodálva a jellegzetes vulkáni kúp látványát. Ez itt a Somló, mondtuk magunkban, azonban soha nem ismertük igazán közelről. Ezért is tartottunk örömmel arra a bortúrára, amelyre a Somló hegyi pincészetek tulajdonosai hívtak, hogy kóstoljuk meg imádott hegyük különleges ízű, zamatú szép tételeit.
A Carbonát választották 2014 legjobb gyógyszállodájának
Több száz hotel közül a magyarországi NaturMed Hotel Carbonát választották utazók ezrei 2014 legjobb gyógyszállodájának. A német FIT Reisen ügyfeleinek véleménye alapján ugyanis a hévízi Carbonának ítélte a Health&Spa kategória legjobbjának járó díjat. Az elismeréssel a szálloda különleges adottságai mellett egymásra épülő, komplex gyógyszolgáltatásait értékelték a vendégek.
A Müncheni repülőtér az Amadeus megoldását használja
A Müncheni repülőtér az Amadeus megoldását használja a járatindítások tervezése és a kifutópálya-kapacitás javítására.
Konferencia a soproni turisztikai régió lehetőségeiről
Turizmuskonferenciát rendez március 20-án "Napfogyatkozással kísérve" Sopronban a Sopron Turizmusáért Egyesület, a Fagus Hotel és a soproni TDM szervezet.
Új horvát légitársaságok a piacon
Május 1-jén kezdi meg működését a horvát Limitless Airways, de más légitársaságok is utat törnének maguknak az országban.
Eltűntek a magyar márkák a legerősebbek közül
A Young and Rubicam globális márkakutatása, a BrandAsset Valuator (BAV) eredményei alapján nyilvánosságra hozta, hogy melyek voltak 2014 legerősebb márkái Magyarországon.
Még 250 milliót költhet az állam külföldi utazásokra
Módosította az állam nemzetközi utazásaira három utazási irodával kötött eredetileg 2 éves keretszerződést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Az időtartamát március 6-ról április 10-ig meghosszabbította, a rendelkezésre álló keretösszeget pedig 8,4 milliárd forintról 8,65 milliárd forintra növelte.
Okosszemüveg és virtuális irányítótorony a HungaroControltól
A HungaroControl magyar légiforgalmi szolgálat a pilóták és irányítók közötti digitális üzenetváltást (CPDLC), a távoli toronyirányítás koncepcióját, valamint az irányítók fej- és szemmozgását is követni képes okosszemüveget mutat be a légiközlekedési iparág nemzetközi szakkiállításán.
2018-ra fejeződhet be a krasznahorkai vár felújítása
Három éven belül, várhatóan 2018-ra fejeződhet be a 2012 márciusában leégett krasznahorkai vár felújítása - mondta az MTI-nek Viktor Jasan, a műemléket kezelő Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) vezérigazgatója kedden, miután a várban pusztító tűz harmadik évfordulóján nyílt napot tartottak a sajtó képviselői számára az objektumban.