Friss
Utazásszervezői képesítés: részletes információk a minisztériumtól
Az utazásszervezők jelenleg hatályban lévő képesítési előírása nincs összhangban az uniós előírásokkal, ezért egy rendelettervezet szerint várhatóan jócskán kiszélesítik azon képzettségek körét, melyek valamelyikének birtokában lehet valaki szakmai tevékenységért felelős személy. Egyúttal a szakmai minősítő vizsgát eltörlik, ám ez a korábban már vizsgázókat nem érinti.
A kultúra legyen az ország növekedésének zászlóshajója
"Szeretnénk, hogy a magyar kultúra zászlóshajója legyen Magyarország növekedésének" - fogalmazott a Múzeumigazgatók országos konferenciája pénteki nyitónapján az Országgyűlés Felsőházi termében az emberi erőforrások minisztere.
Országimázs-konferencia: fókuszban a sport és a tudomány
Az Antall József Tudásközpont ötödik alkalommal szervezett Országimázs konferenciát március 5-én. Az idei alkalommal nemzeti értékeink: a sport és a tudomány került a rendezvény fókuszába.
Görög szigetet vett a kínai milliárdos
Tavaly hét, az idén eddig már három szigetet vettek meg kínai milliárdosok a világ különböző pontjain.
Új hotel manager a budapesti Kempinskiben
2015. március 1-jétől a Kempinski Hotel Corvinus Budapest új hotel managere Kovács István.
Hol ér legtöbbet a pénzünk?
Nyugat-Európában általában kevesebbet ér a magyar utazó pénze, mint a Balkánon, Egyiptomban vagy Grúziában. Lista készült a magyarok számára legjobb ár/érték arányú országokról.
Keletre vagy délre utazzunk, ott többet ér a pénzünk!
Nyugat-Európában általában kevesebbet ér a magyar utazó pénze, mint a Balkánon, Egyiptomban vagy Grúziában. Lista készült a magyarok számára legjobb ár/érték arányú országokról.
A legkiválóbb Egri Csillagok
Az Egri Csillag Szalonban már tavaly is több száz vendég ízlelgette a borvidék legfiatalabb fehérborát. A Líceum Dísztermében hagyományos rendezvénynek szánt esemény célja idén sem változott: Eger és környéke legjobb borászai ismét megmutathatják legjobb Csillagaikat. 2015. március 14-én az Eszterházy Károly Főiskola Dísztermében mutatkoznak be az Egri borvidék legkiválóbb fehérborai.
3 milliárd euró gyümölcsei
„Csúcsév lesz az idei, a Lufthansa legjobb formájában van. Több mint 3 milliárd eurót fektettünk be égen és földön, aminek köszönhetően ismét ott vagyunk, ahova tartozunk” - nyitotta meg Jens Bischof, a Lufthansa kereskedelmi igazgatója csütörtökön, a berlini ITB-n a légitársaság sajtótájékoztatóját.
Óriási magyar siker a borvilágversenyen
Hétvégén került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb nemzetközi borversenye, a Vinalies Internationales. Idén negyven országból 3582 bort neveztek, ebből mindössze 65 bor volt magyar. A hazai borászok 9 aranyérmet (13,8%) és 11 ezüstérmet (16,9%) nyertek, ami kimagasló eredménynek számít. A legmagasabb pontszámokat elért borokat 7 kategóriában külön trófeával díjazták. Óriási dolog, hogy a világverseny legjobb vörös bora címet magyar, szekszárdi bor nyerte: Dúzsi Tamás 2011-es évjáratú Görögszó bora!
Borjogi konferenciát tartottak Budapesten
A szőlő- és a borágazat versenyképességének erősítése érdekében külön jogcímen szerepel majd a pályázatok kiírásánál a versenyképesség javítása - közölte a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Hideg zuhany szakács- és cukrásztanuló fronton
Hideg zuhanyként ért több nem állami szakiskolát, hogy jövőre már nem taníthatnak ingyenesen egyes szakmákat. A sok hátrányos helyzetű diákot tanító, baptista fenntartású iskolák például minden férőhelyet elvesztettek. Mindez ráadásul azután derült ki, hogy a fiatalok már beadták a jelentkezésüket a választott középiskolába. Három hét maradt, hogy az iskolák az állammal megállapodjanak, ha nem sikerül, el kell küldeniük a gyerekeket.- olvasható a vs.hu oldalán.
Ezek a legjobb vállalati kisfilmek
A legjobb vállalati kisfilmeket kereste a Munkahelyi Videó (MuVi) Kampányban az Aon Hewitt. A kezdeményezés révén mindenki betekintést nyerhet abba, hogy milyen az ország vezető cégeinél dolgozni, és milyen vállalati értékekre, csapatszellemre, munkakörülményekre számíthat az, aki hozzájuk jelentkezik. A szakmai zsűri elismerése mellett ebben az évben a közönség is voksolhatott, a Jobline.hu állásportál felületén több mint 13000 szavazat érkezett a MuVi-kra.
Észtországi fa az év európai fája, második a tatai nagy platán
A 2015-ös év európai fája versenyben második lett a tatai nagy platán, a győztes 59.836 szavazattal Észtország fája, egy focipálya közepén álló tölgy, a harmadik helyezett egy fekete nyárfa lett Spanyolországból - közölte az MTI-vel az Ökotárs Alapítvány.
A világ legdrágább rozéja a VinCE-n
Pénteken nyit a VinCE Budapest Wine Show, ahol idén minden eddiginél izgalmasabb gasztronómiai élményekkel várják a borkedvelőket és gourmet vendégeket. Pénteken a 2-3 Michelin-csillagos olasz éttermeknek szállító Jolanda de Colò különlegességei, vasárnap Provance borai és Azebrajdzsán egzotikus ízei is terítéken lesznek. Több ezer borrajongó, közel száz nemzetközi szakértő érkezik a Corinthia Hotelbe, a hétvége első estéjén az is kiderül, ki nyeri a VinCE Awards díjakat.
Újabb török járatbővítés a Green Travelnél
A nagy érdeklődésre való tekintettel a touroperátor ismét járatbővítéssel segíti partnerei munkáját – mondta el Göktas Merdol a cég tulajdonos-ügyvezetője.
Székelyföldtől Kongóig a Néprajzi Múzeumban
Tíz kiállítás szerepel a Néprajzi Múzeum idei programkínálatában. Közülük kettő - az Új szerzemények 2013-2014 és az Új épület, megújuló múzeum című tárlat - csütörtökön, a Néprajzi Múzeum napján nyílt meg.
Újragondolt fedélzeti menü és új kabinbelső a Ryanairnél
Utasszám-növekedés, folytatódó fejlesztések és új Boeing-rendelések a Ryanair háza táján.
Elveszett az útlevél? Nem gond!
Az utazási szakmában dolgozóknak fel kell készülniük a legváratlanabb eseményekre, gyakran kell megoldaniuk megoldhatatlannak tűnő problémákat. A minap az egyik körutazásokat szervező hazai irodának adott komoly feladatot egy eltűnt útlevél.
Szakmai meghívó izraeli kóser reggelire
Viszonteladással foglalkozó utazási irodák képviselőit tájékoztatják az izraeli turisztikai lehetőségekről.
Új főszerkesztő a Travelo.hu magazinnál
2015. március 1-jétől Lehóczki Márta látja el a Travelo főszerkesztői feladatait - jelentette be az Utazás kiállításon a cég ügyvezető igazgatója, Fináczy Dóra.
Hat vidéki utazási kiállítás lesz, három elmarad
A budapesti Utazás kiállítást követően hamarosan elkezdődnek a vidéki városok turisztikai expói is, kettő vásár azonban nem érte meg a 2015-öt.
Nem tarthatnak nyitva vasárnap a boltok az üdülőhelyeken
Megvan az első önkormányzat, amely tovább rövidítette a vásárlással eltölthető időt. A XVIII. kerületben a képviselő-testület még az éjjel-nappalik és a pékségek nyitvatartási idején is srófolt. A kormány pedig nem engedélyez újabb kivételeket a zárórából – ezt közölte a VS.hu-val a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Tovább szigorodik a zárva tartás
Megvan az első önkormányzat, amely tovább rövidítette a vásárlással eltölthető időt. A XVIII. kerületben a képviselő-testület még az éjjel-nappalik és a pékségek nyitvatartási idején is srófolt. A kormány pedig nem engedélyez újabb kivételeket a zárórából – ezt közölte a VS.hu-val a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Februárban is többen utaztak az easyJeten
A tél utolsó hónapjában is javított a fapados légitársaság.
Friuli – Venezia - Giulia: közeli és még felfedezetlen
Természetesen nem Lignano Sabbiadoro ápolt és tökéletes nyaralási élményt nyújtó tengerparti strandjaira utalunk.
Hasítanak a közel-keleti légitársaságok
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint januárban átlagosan 4,6 százalékkal bővült a globális légi utasforgalom 2014 januárjához képest.
Újabb vezetői válság a Taromnál
Két év alatt már a harmadik igazgatótanács mondott le a román légitársaságnál, a belga Christian Heinzmann vezérigazgató viszont a jelek szerint mozdíthatatlan.
Horvátországi nyaraláshoz készült ingyenes mobilalkalmazás
Örülhetnek, akik idén nyáron Horvátországba készülnek, hiszen pár héttel ezelőtt egy ingyenesen használható mobilapplikáció indult útjának.
Idén beérhetnek a Danubius erőfeszítései Romániában
Harminc százalékkal magasabb bevételre számít az idén a Danubius Hotels Romániában a tavalyi évhez képest - közölte szerdán a vállalat.
Repülne 99 euróért Dubajba?
Szerdán, a berlini ITB alkalmából megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be a Lufthansa, hogy fapados leánya, a Eurowings megkezdte a jegyértékesítést hosszú távú járataira. Ezzel a Lufhansa-csoport belépett az Európából tengerentúlra repülő diszkont légitársaságok klubjába - is.
Norman Lebrecht tart előadást a Zeneakadémián
Napjaink egyik legolvasottabb és legvitriolosabb tollú zenekritikusa a Zeneakadémia legújabb koncertmagazinja számára Hulló csillagok között címmel írt vezéresszét, most pedig a Zeneakadémia meghívására Budapestre látogat, hogy legújabb kutatási eredményeit megossza a magyar szakmai és zenekedvelő közönséggel.
Nem lesz Utazás kiállítás Veszprém megyében
A Balatontipp.hu információi szerint az idén elmarad a Veszprémi Megyei Utazás kiállítás, ezzel megszakad a turisztikai vásár 17 éves története, a rendezvény nem érheti meg a felnőtt kort.
A biomasszával ismerkedhetünk Pécs új látogatóközpontjában
Interaktív ismeretterjesztő központot létesített a biomassza-alapú energiatermelés bemutatására a Pannonpower pécsi erőműve.
Ismét összegyűlt a szakma krémje Berlinben
Megnyílt szerdán a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására, a berlini nemzetközi turisztikai börze, az ITB.
A kávéfogyasztás tisztíthatja az ereket
Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást - állapították meg dél-koreai kutatók.
Maroshát: lovas világverseny és agroturisztikai bemutatóközpont
Idén először rendeznek lovas világversenyt Mezőhegyesen, a közeli Nagyéren pedig hamarosan agrotourisztikai bemutatóközpontot avatnak - egyebek mellett ezekről is hallottunk a Maroshát standján az idei Utazás kiállításon.
Újra jön a Content Marketing Award
A Kreatív szaklap második alkalommal rendezi meg a Content Marketing Awardot, melyre az elmúlt év legjobb content marketing-megoldásaival jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok vagy a megbízói/hirdetői oldal képviselői. Jelentkezési határidő április 10.
Dzsungel lepi el a Mezőgazdasági Múzeumot
A dzsungelben, a trópusi esőerdők rejtélyes világában kalandozhatnak az érdeklődők a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható interaktív tárlatán.
10 dolog, amivel a külföldiek idegesítik a kínaiakat
Az utóbbi időben mindenhol megszaporodtak a kínai turisták, különösen a Holdújév ünnepe alatt. A kínai utazókat a világ minden részén rengeteg kritika éri, így ők most azzal vágnak vissza, hogy a Kínába utazó külföldiek idegesítő szokásait bírálják.
Megújult a debreceni vasútállomás utastájékoztatási rendszere
Befejeződött a debreceni vasútállomás új vizuális és hangos utastájékoztatási rendszerének próbaüzeme. A tesztidőszak alatt az utasok észrevételeit is figyelembe vette a MÁV. Javítottak a kijelzők elhelyezésén, az információs blokkok színvilágán, elrendezésén, betűméretén is. A megújított technika alkalmazásával az információk optimálisan, látványosabban jeleníthetők meg, ezáltal könnyebben értelmezhetők a vonatra várakozók számára.
Gyermektérképpel kutathatnak kincs után a Mátrában a kicsik
Igazi kincskereső gyermektérképpel rukkolt elő a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület.
Mobillal fizetni? Miért is ne?
Ma már tényleg szinte minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel lehet fizetni a szolgáltatásokért, e téren a kreativitás határa a csillagos ég...
Házhoz viszi a kultúrát a buszeum
A kultúra terjesztése érdekében múzeumbuszokat állítanak szolgálatba Hongkongban, melyek szó szerint házhoz viszik a művészetet - számolt be róla a hongkongi média.
Most Budapest és Eger a szerelmesek városa
A trivago.hu szálláskereső weboldal adatai szerint Valentin - nap hétvégéjén a főváros után Eger és Győr volt a legkeresettebb úti cél, a negyedik helyen pedig Velence áll.
Így fognak kinézni a 3-as metró új állomásai
Lezárult a 3-as metró egyes állomásainak rekonstrukciójára kiírt tervpályázat, a bírálóbizottság az Építész Stúdió Kft. pályaművét találta a legszínvonalasabbnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán közleményben az MTI-vel. A nyertes pályázó javaslatot készített a vonal északi meghosszabbítása utáni egyik újpesti állomás épületére is.
Rekordbevételt értek el a német utazási irodák tavaly
Továbbra is töretlen a németek utazókedve, az utazásszervező cégek tavaly minden korábbinál nagyobb bevételre tettek szert - ismertették kedden a berlini nemzetközi turisztikai börzét (ITB) bemutató sajtótájékoztatón.
A jövő szakácsai és cukrászai versenyeztek az ARAZ étteremben
Második alkalommal került megmérettetésre az ARAZ Étterem szakács- és cukrásztanulóinak tudása és kreativitása. A versenyre Barka Áron, Chef de Cuisine szervezésében a Continental Hotel Budapest****superior különtermében került sor. Hat szakács-, és hét cukrásztanuló versenyzett, közülük az első három értékes díjakban részesült.