Ha a karbonlábnyom alapján választanánk kávét...

Kanadai kutatók vizsgálták meg az egyes kávéfogyasztási módok környezetre gyakorolt hatásait.

A globális kávéfogyasztás közel 30 éve folyamatosan növekszik. Az egy főre jutó napi átlagosan 2,7 csésze kávéfogyasztással a kávé ma már az egyik legnépszerűbb ital. Becslések szerint naponta mintegy kétmilliárd csésze kávét fogyasztanak világszerte.

Ez a kereslet a kávé elkészítési módjainak jelentős diverzifikációjához is vezetett, beleértve a kávékapszulák létrehozását. E kapszulák népszerűsége megosztotta a közvéleményt, mivel ez az elkészítési mód, amely egyszer használatos egyedi csomagolást használ, káros a környezetre, írja a Tobacco Magazin.

„A termékek és szolgáltatások környezeti hatásainak értékelésével foglalkozó kutatóként gyakran beszélünk a kávé karbonlábnyomáról. Úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk az otthoni kávékészítés többféle technikájának szénlábnyomát, és kiderült, hogy nem a kávékapszulák a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók” – írja a The Conversation portálon megjelent közös cikkében Luciano Rodrigues Viana, Charles Marty, Jean-François Boucher és Pierre-Luc Dessureault, a Québec-i Egyetem kutatói.

„Ahhoz, hogy megfelelően össze lehessen hasonlítani a különböző kávékészítési módok szénlábnyomát, fontos, hogy a teljes életciklusukat figyelembe vegyük: a kávé előállításától a csomagolás és a gépek gyártásán keresztül a kávé elkészítéséig és a keletkező hulladékig” – írták a kanadai kutatók.

Négy kávéfőzési módszer összehasonlítása

A kutatók úgy döntöttek négy módszert vizsgáltak, amelyekkel 280 milliliter kávét lehet elkészíteni, nevezetesen:
 
    1.) hagyományos filterkávé (25 gramm kávé)
    2.) kapszulás filterkávé (14 gramm kávé)
    3.) főzött kávé (francia presszó) (17 gramm kávé)
    4.) oldódó kávé (12 gramm kávé), más néven instant kávé.

„Elemzésünk egyértelműen kimutatta, hogy a hagyományos filterkávénak van a legnagyobb szénlábnyoma, főként azért, mert nagyobb mennyiségű kávéport használnak fel az általunk meghatározott egységnyi kávémennyiség előállításához. Ez a folyamat több áramot is fogyaszt a víz felmelegítéséhez és melegen tartásához” – írták a kutatók. Ha a fogyasztók az ajánlott kávé- és vízmennyiséget használják, az instant kávé tűnik a legkörnyezetbarátabb megoldásnak. De ha a fogyasztók 20 százalékos többletkávét használnak, és a szükséges vízmennyiség kétszeresét melegítik fel (ami gyakran előfordul), a kávékapszula tűnik a legjobb megoldásnak.
A kanadai kutatók úgy vélik, a kávé szénlábnyomának több mint a fele azonban a kávétermelők és -szállítók tevékenységéből származik. Nekik kell lépéseket tenniük azért, hogy a kávétermelés környezeti és társadalmi hatásait csökkentsék.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.

Tobacco Magazin


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.