MVI: ilyen volt a vendéglátás helyzete 2022-ben

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) minden évben közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról, amelyet ismét Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója állított össze hazai és nemzetközi statisztikai adatok felhasználásával.

A 2022. évi helyzetjelentés alapvetően a KSH által közzétett statisztikai adatokra épül, amelyből megismerhető többek között a vendéglátó üzletek számának változása, a vendéglátóhelyi forgalom alakulása, a foglalkoztatási és kereseti adatok, valamint európai összehasonlításban a vendéglátásra és a szálláshely-szolgáltatásra érvényes ÁFA-kulcsok.

 

Csökkenő tendencia?

A tavalyi év végén a vendéglátóhelyek száma kevesebb mint 47 ezer volt, amely az egy évvel korábbihoz képest közel 1 ezerrel, 2019-hez viszonyítva pedig több mint 4 ezerrel csökkent. A kereskedelmi vendéglátóhelyek száma mintegy 1,5 ezerrel fogyott, miközben a munkahelyi vendéglátóhelyeké 468-cal gyarapodott 2021-hez képest. Az üzletbezárások leginkább az italüzleteket és zenés szórakozóhelyeket, illetve az éttermeket és büféket érintették.

2022-ben a vendéglátó üzletek forgalma (folyó áron 1913 milliárd forint) összehasonlító áron 22 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, de 4,0 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. A vendéglátóhelyi forgalom 90 százalékát adó kereskedelmi vendéglátás volumene 4,8 százalékkal elmaradt, a járvány előtti, 2019. évitől, a munkahelyi vendéglátásé viszont 3,9 százalékkal meghaladta azt.

Munkaerőhelyzetkép, átlagkeresetek

Az előzetes adatok alapján a turizmusban foglalkoztatottak száma 2021-ben 400 ezer fő alá csökkent. A legtöbben továbbra is a vendéglátásban dolgoznak, a turisztikai foglalkoztatottak mintegy harmada.  2022-ben a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 182 ezer főt foglalkoztattak, amely 12,4 ezerrel volt több, mint egy évvel korábban, de így is elmaradt a járvány előtti, 2019. évi 193 ezer főtől.

A negatív gazdasági folyamatok hatására az üres álláshelyek száma és aránya valamelyest mérséklődött, de a szakképzett munkaerő hiánya továbbra is komoly problémát jelent az ágazatban. A vendéglátás területén teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 291 ezer forint (nettó 193 ezer forint) volt 2022-ben, amely 19 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ugyanakkor a vendéglátásban dolgozók átlagkeresete továbbra is az egyik legalacsonyabb, nem éri el a nemzetgazdasági átlag 60 százalékát.

Állami döntések

A koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatások enyhítésére számos országban átmenetileg csökkentették a vendéglátásra vonatkozó ÁFA-kulcsot, de az orosz-ukrán háború és az energiaválság miatt Bulgáriában, Görögországban, Litvániában és Németországban érvényben maradtak az alacsonyabb ÁFA-kulcsok 2023-ban is. Magyarországon 2022. október 1. és 2023. március 31. közötti időszakra a vendéglátó üzleteknek és a szálláshelyeknek nem kellett turizmusfejlesztési hozzájárulást megállapítani, bevallani és megfizetni.

A vendéglátásról szóló 2022. évi helyzetjelentés teljes terjedelemben az MVI honlapján érhető el.

 

 

 

 

Forrás: MVI / Turizmus Online


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.