Túl sok a hamis méz, elárasztják velük az EU-s piacot

A múlt hét végén tartotta küldöttgyűlését az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME). A gyűlésen többek között a mézhamisítás is téma volt, amely már olyan mértékű, hogy veszélyezteti a hazai méhészek megélhetését.    

Nagyernyei Attila, a Tolna Vármegyei Méhész Egyesület elnöke is részt vett a szakmai találkozón, aki a teol.hu portálnak elmondta, a napokban hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság a „Kaptárakból” elnevezésű, másfél éve elkezdett összehangolt mézvizsgálatának eredményét, mely mindenki számára meglepő konklúzióval zárult.

A projektet elindító szakembereknek és politikusoknak azért, mert ők nem hittek a méhészek évek óta tartó figyelmeztetésének, véleményének, miszerint egyre nagyobb mértékben, sőt, napjainkra túlnyomórészt hamis mézekkel van teli a piac. De meglepő volt a termelői oldal számára is, hiszen szerintünk még súlyosabb a helyzet, még mindig nem alaposak, nem elég mélyrehatóak a laborvizsgálatok ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, mondta el Nagyernyei Attila.

 

A Kaptárakból elnevezésű akció célja az volt, hogy a harmadik országokból származó mézekből az EU határain mintát vesznek, melyeket a belgiumi mézlaborba küldenek vizsgálatra. Kimondottan idegen cukrokat (nem nektáreredetű cukrokat) kerestek a mézekben. A minták összegyűjtésébe az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) munkatársait vonták be, ami precedensértékű, hiszen nem a tagországok illetékes hatóságainak szakemberei végezték.

Összesen 15 tagországban (köztük hazánkban is), 320 mintát gyűjtöttek. Az érintett vállalkozások száma, melyek működését, áruit ellenőrizték, százharminchárom volt, ebből hetven importőr, hatvanhárom pedig exportőr.

Az eredmény: a háromszázhúsz mintából száznegyvenhét (negyvenhat százalék) hamisnak bizonyult. A legtöbb ilyen szállítmány Kínából származott, de a Törökországból érkező mézek kilencvenhárom százaléka is hamisnak bizonyult, az Egyesült Királyságból importált méz esetében pedig még magasabb volt a rossz mézek aránya – száz százalék –, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden minta hamis volt. Ezek valószínűleg más országokban termelt mézek voltak, amelyet az Egyesült Királyságban az EU-ba történő újra kivitel előtt, tovább kevertek.

 

Forrás: TEOL


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.