A brit repterek is komoly gondokkal küzdenek

A brit légiközlekedési iparág vezetői el akarják érni, hogy külföldieket is alkalmazhassanak, egyelőre sikertelenül. Közben a reptereken azt kérik az utasoktól, hogy csak egy poggyászt vigyenek magukkal, és az is minél kisebb legyen.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A nagy-britanniai járattörlések és késések a napokban több ezer, vakációra készülő utast érintettek. A fennakadások oka szakértők szerint egyértelműen a munkaerőhiány - írja a haszon.hu.

Az iparágban minden igyekezet ellenére sem sikerült pótolni azokat az alkalmazottakat, akik a Covid idején veszítették el állásukat. Ennek következményeként végeláthatatlan sorok alakultak ki a forgalmas hétvégén a reptereken a biztonsági ellenőrzőpontok előtt, illetve a poggyászleadásnál, és számos járatot töröltek.

A reptereken kialakult káosz után arra kérték az utasokat, hogy azon az egy bőröndön kívül, amit felvihetnek magukkal a fedélzetre, ne vigyenek magukkal más útipoggyászt.



Iparági vezetők Grant Shapps közlekedési államtitkárnak azt javasolták: nyissák meg a légiközlekedési munkaerőpiacot európai uniós munkavállalók előtt, még mielőtt megkezdődne a júliusi és augusztusi roham a reptereken.  Az államtitkár nem támogatta a felvetést.

A Jet2 légitársaság vezetője szerint a Brexit miatt százezrek, ha nem milliók kerültek ki a munkaerőpiacról, és ennek kétségkívül megvan a hatása – mondta a BBC-nek.

A UK munkaerőpiacán jelenleg rekordszámú a betöltetlen állások száma, miközben a munkanélküliségi ráta ötven éve nem volt ilyen alacsony.





Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France

Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France 

Megújult az első osztályú váró is.
Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében

Óriási terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetében 

Új terminál épül a nem-schengeni forgalom számára.
Kiszáll a német állam a Condorból

Kiszáll a német állam a Condorból 

Teljesen felvásárolja a Condort a brit pénzügyi befektető.
Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen

Önvezető járművek tesztelése Zalaegerszegen 

A város útjain két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott tesztautó közlekedik majd.
Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán

Magyar kardiológus mentett életet a Ryanair járatán 

Drámai pillanatok a fapados járaton.
Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon

Tilos az alkoholfogyasztás a német pályaudvarokon 

A Deutsche Bahn az alkalmazottak és az utasok biztonságának javítása érdekében az ország minden vasútállomásán betiltja az alkoholfogyasztást.
Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál

Európában elsőként: elektromos repülőgépek a skót légitársaságnál 

Európában elsőként vezeti be flottájába az elektromos repülőgépeket a skóciai Loganair.
Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben

Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben 

Aki gyakran jár a hazai vasúthálózat valamelyikén, pontosan tudja: ránk is fér a kedvező változás.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.