Tart az Év Szállása verseny

Idén tizedik alkalommal díjazzák a magyar turizmus szakma kiválóságait a Szallas.hu Év Szállása versenyén. Változatlanul szakmai és minőségi kategóriában jutalmazzák a legjobbakat november 24-én, illetve újítás a korábbi évekhez képest, hogy a Szallas.hu foglalói is kiválaszthatták kedvenc hotelüket az előző évek Év Szállása nyertesei közül. A megmérettetés hagyományait követve a szálláshelyek mellett kitüntetik a turizmus szakma példaképét, az év turisztikai attrakcióját és az év települését is. 

A Szallas.hu immáron tizedik éve rendezi meg az Év Szállása versenyt és díjátadó gálát, amely során a magyar turizmus szakma kiválóságaira irányítják a reflektorfényt. Az elmúlt évek nem várt kihívások elé állították a világot és a turizmus szakmát egyaránt. „A magyar szálláshelyeknek és az egész turizmus iparágnak hatalmas nehézségekkel kellett szembenéznie és megküzdenie – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – Az ő munkájuk és kitartásuk a díjakon túl kiemelt figyelmet érdemel, hiszen tevékenységük a szektor túlélését jelenti." A szálláshelyek díjazása mellett a szakmában dolgozók jelöléseit követően, a zsűri döntése alapján a turizmus szakma példaképe is elismerésben részesül. „A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal olyan újító, ötleteivel iránymutató szakmabelit díjazunk, aki kiemelkedő belföldi turisztikai terméket hozott létre" – ismertette a részleteket a sajtószóvivő. 

 

 

A megmérettetéssel a turizmus szakma remekei mellett Magyarország kincseire is felhívják a figyelmet. Idén sem maradhatnak ki a rivaldafényből az év turisztikai települései, továbbá kitüntetik az év turisztikai attrakcióját is. „A programturizmusra évek óta kiemelt figyelmet fordítunk, hiszen a programért, élményért utazunk elsődlegesen – tette hozzá Kelemen Lili. – Kedvezménykuponokat adunk belföldi foglalások mellé, és felraktuk a Balaton legjavát a nyári interaktív programtérképünkre is. Ezekkel segítjük megteremteni az aktív kikapcsolódás feltételeit, ami a térség felfedezésére, így akár hosszabb ott-tartózkodásra ösztönzi a vendégeket."

 

 

2019 óta ez az első év, hogy online esemény helyett személyesen találkozhat a turizmus szakma krémje.  „Természetesen továbbra sincs nevezési díj, minden, a Szallas.hu oldalon elérhető szálláshely, település és turisztikai attrakció automatikusan indul a versenyen" – avatott a részletekbe a sajtószóvivő. A szakmai zsűrizésben részt vesz Szigetvári József, a Szallas Group ügyvezetője,  Papp István, a Szallas.hu termékmenedzsere, Vágó Ágnes, a Pont Itt magazin főszerkesztője, Hegedűs Attila, a Dentons Europe Consulting Ingatlan és Turizmus Tanácsadó Kft. partnere, Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletág vezetője, Darvas Zoltán, az Év Szállása 2021 fődíjat elnyert Avar Hotel**** Superior Mátrafüred tulajdonosa és a november 24-ei gála háziasszonya, Pataki Zita televíziós, rádiós műsorvezető. A tavalyi évben közel 15 ezer szálláshely, 500 település és 7300 attrakció vett részt a megmérettetésben, valamint 1,6 millió vendégértékelés segítette a szakmai zsűri döntését. A verseny főtámogató partnere az OTP SZÉP kártya, kiemelt támogatója a Google, média partnerei a Turizmus.com és a Pont Itt magazin.

 

Díjazott kategóriák

 

Top kategóriák

Év Szállása 2022 fődíj – összesített eredmények

Az elmúlt 10 év Év Szállása – a Szallas.hu foglalóinak szavazatai alapján

Év Turisztikai Attrakciója 2022 – vendégértékelések alapján

Év Turisztikai Attrakciója 2022 – szakmai zsűri döntése alapján 

Év Turisztikai Települése 2022 – szakmai zsűri döntése alapján                

Turizmus Szakma Példaképe 2022 - ifj. Papp Imre-emlékdíj – szakmai zsűri döntése alapján

 

Minőségi díj (1-3 helyezett)

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett) – vendégértékelések alapján      

4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt) – vendégértékelések alapján

1-3 csillagos hotelek – vendégértékelések alapján

Panzió, Apartman, Vendégház – vendégértékelések alapján

 

Szakmai díj (1-3 helyezett)

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett) – szakmai zsűri döntése alapján

4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt) – szakmai zsűri döntése alapján

1-3 csillagos hotelek – szakmai zsűri döntése alapján

Panzió, Apartman, Vendégház – szakmai zsűri döntése alapján

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.