hirdetés
hirdetés

Fürdőtörténeti kiállítás nyílt Zalakaroson

A fürdő öt évtizedes múltját felölelő tárlat nyílt szeptember 12-én a fürdő fogadóépületének aulájában.

hirdetés

A ma már igazi ritkaságnak, relikviának számító fotók, prospektusok mellett több tárgyi emlék is helyet kapott a vitrinekben. Látható több kilót nyomó vízkő, injektáló cső, a fürdő legyező alakot formáló épületét megörökítő nejlon táska is.

Éppen ötven évvel ezelőtt kezdődtek azok szénhidrogén kutatások, melyeknek köszönhető a gyógyfürdő létesítése. A 1962-ben kezdődő olajfúrásoknál ugyanis olaj helyett forró víz került felszínre, melyről a vizsgálatok hamar megállapították: olyan értékes ásványi anyagokat tartalmaznak, melyek alkalmasak gyógyításra is – idézte a kezdeteket a kiállítás megnyitóján Novák Ferenc polgármester. – Az évfordulóknak azonban ezzel nincs vége – folytatta -, hiszen 40 esztendeje annak, hogy a termálvizet hivatalosan is gyógyvízzé minősítették, 20 éve került a létesítmény önkormányzati tulajdonba, s a tárlat megnyitása Zalakaros várossá nyilvánításának 15. évfordulóján történik.

A polgármester kiemelte: Zalakaros a fürdő révén nemcsak európai, de világviszonylatban is híres településsé vált. Novák Ferenc köszönetet mondott mindazoknak a település- és fürdővezetőknek, köztük a Zalakarost három évtizeden át irányító Szirtes Lajosnak, akik az eltelt évtizedekben munkájukkal elősegítették a fürdő fejlődését, de köszönetet mondott a létesítmény mindenkori dolgozóinak is az itt folyó lelkiismeretes szakmai munkáért.

A meghívottakat köszöntő Szécsényi Szabolcs, a Tourinform iroda vezetője a kiállításról szólva elmondta: a fotók, tárgyi emlékek segítségével azt kívánták bemutatni, hogyan vált Zalakaros az ország egyik meghatározó városává a település gazdasági alapját adó gyógyvíz által. A Leader-pályázat segítségével megvalósított kiállítás kapcsán kiemelte a Zalakarosi Turisztikai Egyesület munkáját, illetve Flórek Zsolt, a Tourinform iroda munkatársának szervező tevékenységét.

A tárlat anyagát dr. Halász Imre akadémikus, történész mutatta be. Mint mondta: a kiállítás anyaga a település és a fürdő múltját és jelenét egyaránt bemutatja, s a látogató számára ékes bizonyítékkal szolgál arra, hogy Zalakarosnak nemcsak jelene és jövője, de gazdag, büszke múltja is van. Utóbbira példaként említette azt az 1254-es oklevél másolatot, melyben „Korus” települést elsőként említik. A fürdő fejlődését fotók, valamint prospektusok segítségével mutatják be a közönségnek. Ennek kapcsán érdekességként említette, hogy hazánkban Zalakaros az elsők között volt, mely szórólapokkal, plakátokkal igyekezett a vendégek figyelmét a településre és a fürdőre irányítani, sőt, idegen nyelvű reklámanyagokat is az elsők között készített.

- Ötven év alatt 25 millió ember, két és fél Magyarországnyi vendég fordult meg a fürdőn, s a létesítmény ma az egyik legtöbb embert foglalkoztatja, sőt, a környék legjobb munkáltatójának is számít - mutatott rá.

Az időnként retro hangulatot árasztó, érdekes kiállítás díjmentesen látogatható az új fogadóépület földszintjén.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai