A beutaztatók is találtak fogást a Turizmus Törvény tervezetén

Több más szakmai szervezethez hasonlóan a Magyar Beutaztatók Szövetsége, MABEUSZ is sokat foglalkozott a Turizmus Törvény tervezetével, ők sincsenek elragadtatva.

A MABEUSZ szerint a Turizmus Törvényben kevés szó esik a turizmusról, gyakorlatilag a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezeti rendszernek teremti meg az alapjait.

A szövetség ragaszkodna ahhoz, hogy tisztázza a törvény a turizmus fogalmait, azokat nevesítve szerepeltesse a törvényben (kiutazás, beutazás, belföld, szabadidős turizmus, üzleti turizmus). Így a későbbiekben a jogszabályokat és rendeleteket úgy alkossák meg, hogy „végre-valahára” értelmezhetőek legyenek a fent nevezett területeken dolgozóknak, és minden utazásszervezésben érintett cég egyértelműen meghatározhassa helyét a rendszerben.

Tiltakozik a szövetség az ellen, hogy a konferenciaszervezés teljesen elkülönüljön az utazásszervezéstől. Álláspontjuk szerint az tipikusan az üzleti utaztatás részét képezi, különösen miután turizmus törvényről beszélünk. „Elképzelhetetlennek és értelmezhetetlennek ítéljük, hogy más működési feltételeket kíván a törvénytervezet a konferenciaszervezésre érvényesíteni.”

Ezzel kapcsolatban a MABEUSZ szeretné, ha elkülönülten is kezeli a törvény a két tevékenységet, a konferenciaszervezés legyen ugyanúgy engedélyköteles mint az utazásszervezés. Szakmai gyakorlattal, szakképesítéssel rendelkező tevékenységi felelőse legyen főállásban, továbbá kiutaztatás esetében vagyoni biztosítékkal rendelkezzen.

A rendezvényszervezéssel kapcsolatban ekképp fogalmaznak: „Álláspontunk szerint egyszer és mindenkorra kellene tisztázni, hogy a rendezvényszervezésen a jövőben mit értünk és azt mely törvény és mely hatóság felügyeli majd. Meg kell különböztetni a turizmustól!”

Fentiekhez kapcsolódó örökzöld téma azután a kaució kérdése is, amellyel kapcsolatban különböző ellentmondások vannak, és amely témát szakmailag soha nem egyeztettek komolyan és soha nem értették meg a szakmai szövetség érveit. Itt is áttörést hozhat, amennyiben a szervezeti felépítés a törvényben szerepelne és ezáltal a különbözőségek érthetővé válnának.

Szintén kifogásolja a szervezet, hogy a törvény a csak bejelentési kötelezettséggel rendelkező konferenciaszervezőkhöz hasonlóan a beutaztatókéval megegyező jogosultságokat kíván adni a részben állami pénzből fenntartott TDM-eknek. Ez szerintük nem a versenysemlegesség irányába mutat. Úgy vélik, le kéne szögezni, hogy a TDM-ek csak viszonteladókon keresztül értékesíthetnek, továbba utazási irodai, illetve utazásszervezői tevékenységet nem folytathatnak. Üdvözlendő lenne, ha az általuk létrehozott idegenforgalmi térmékeket az utazásszervezők vinnék piacra. Szeretné a szövetség, ha a törvény kimondaná: a regionális TDM-eknek legyen utazásszervezést fő tevékenységként végző tagja, mely biztosítaná az adott TDM turista centrikusságát.

Ismeretes, hogy a MABEUSZ illetve a TDM Szövetség között már sor került egyeztetésre, ahol azonban nem jelent meg minden érdekelt fél a TDM-ek részéről. Balogh Károly, a TDM-szövetség elnöke akkor cáfolta, hogy a MUISZ-szal való, egy nappal korábbi találkozójukat követően szándékosan nem vettek volna részt a Mabeusz-találkozón. Mint mondta akkor, az utolsó pillanatban szereztek tudomást az eseményről. A szövetség elnöke ugyanakkor megerősítette: a TDM-szervezeteknek is rendkívül fontos a jó viszony a beutaztatókkal, állnak elébe a további szakmai találkozóknak. Az egy nappal korábbi MUISZ-találkozón Baloghék nyugtattak: a TDM-szervezeteknek nem céljuk beutaztatói tevékenység folytatása.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.