A vendéget is minőségre kell tanítani

13 szálláshely és 3 vendéglátóhely nyerte el 2016-is teljesítménye alapján a Magyar Turizmus Minőségi díjat, amely — mint azt dr. Gajda Tibor, a díjat odaítélő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese elmondta — „a legszerteágazóbb működési vizsgálat a résztvevők szerint”.

Nem csak azért — magyarázta Gajda —, mert felmérik egy-egy szolgáltató pillanatnyi állapotát, hanem mert a vizsgálatokból levonják a konzekvenciákat, átbeszélik a fejlesztendő területeket. Minőség az, amit az ügyfél annak tart” — hangsúlyozta Gajda Tibor, aki korábban maga is a díjazottak között szerepelt. Az azonban, hogy az ügyfél mit lát annak, múlik az ügyfél minőségtudatán. Utóbbi, a szolgáltatókhoz hasonlóan szintén pallérozást kíván. Egy kiforrott piacon könnyebb dolga van a minőségi okítást magukra vállalóknak, mint nálunk, ahol Gajda szerint egy teljes generáció kényszerűen kimaradt a minőségi turizmusból.

A minőségi turizmus intézményi hátterét kívánják megteremteni szeptemberben induló munkájukkal az MTÜ szakemberei. A teljes védjegyrendszer átalakítására, illetve hiányzó védjegyek bevezetésére készülnek — árulta el Gajda Tibor. Egyik kiemelt céljuk a „családbarát vízió érvényre juttatása” — fogalmazott. Hangsúlyozta: a családbarátság nem egyenlő a gyerekbarátsággal. Olyan szolgáltatásokat szeretnének, ahol korosztályok pihenhetnek együtt — tette hozzá.

A szót Gajda Tibortól átvevő Könnyid László, MSZÉSZ-elnök úgy véli, a Hotelstars Union minősítés egyben a Magyar Turizmus Minőségi díj előszobája is. Szerinte a kiemelt turisztikai térségekben induló vidéki szállásfejlesztési, Kisfaludy program során megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően még többen adhatják be pályázatukat a küllemében megváltozott, aranyozott szalagból elegáns Q-betűt formáló Magyar Turizmus Minőségi Díjra. Az idei díjazásra a pályázatok 2017. augusztus végéig adhatók be az MTÜ-höz a www.minosegidij.itthon.hu oldalon. Addig is 2016. díjazottai:

Éttermek:

Kopár Csárda, Pilisvörösvár
Bock Óbor Étterem, Villány
Pannónia Gasztrohajó, Budapest

Szállodák:

Bo33 Hotel Family & Suites, Budapest
Bock Ermitage Hotel, Villány
Continental Hotel, Budapest
Elixír Medical Wellness Hotel, Mórahalom
Hotel Hungária City Center, Budapest
Novotel Budapest Centrum, Budapest
Prestige Hotel Budapest, Budapest
Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred

Megújító pályázatok:

Hotel Atlantis, Hajdúszoboszló
Bo18 Hotel, Budapest
La Contessa Kastélyhotel és Rendezvényközpont, Szilvásvárad
Nimród Bioszálloda és Bioétterem, Karcag
NH Budapest City Hotel, Budapest


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.