És aki idén a KAP (Káli Art Park) díját kapta...

A Káli Art-Park (KAP) a tavalyi év rendhagyó, magánmecenatúrára épülő pályázati felhívás sikerén felbuzdulva ismét újabb pályázatot hirdetett kortárs magyar képzőművészek számára. Szerdán kihirdették az eredményt, mutatjuk a győztes pályamunkát.

A 2021. őszén meghirdetett nyilvános képzőművészeti pályázat hazai szobrászok kreatív, kortárs, kültéri, már elkészült és szállítható állapotban lévő, közepes vagy nagy méretű alkotásait várta.

Mi is pontosan ez a pályázat?

A Káli Art-Park története 2020-ban kezdődött, amikor a Káli Art Inn tulajdonosa és házigazdái a panzió területén szerettek volna helyet biztosítani egy szabadtéri szoborparknak. Köveskál ismert vendéglátásról, gasztronómiáról  és a KAP alapítói azt gondolták, hogy az ide látogató közönség számára érdekes programokat biztosíthatnának ezzel a kulturális helyszínnel. 

Az alkotásokat bemutató park a Káli Art Inn virágoskertjében kapott helyet. Az ötletgazdák nem titkolt célja az volt, hogy a KAP létrehozásával újabb színt hozzanak a köveskáli kulturális programlehetőségek közé, és ezzel növeljék a képzőművészet népszerűségét a környéken. 

2021-ben, az első pályázati évben több mint kéttucat pályamunka érkezett, melyek közül a hattagú zsűri 13 művet választott ki a pályázó szobrászok alkotásai közül. A Káli Art Fődíját akkor Cseh Lili Egem2 című alkotása nyerte el a zsűri egybehangzó szavazata alapján, a szobrok 2021. június-október között voltak megtekinthetők a KAP-ban. 

„A pályázat lehetőséget kínál a szobrász művészek számára, hogy nagyobb közönséggel ismertessék meg alkotásaikat. A Káli-medence természeti szépsége  széles közönséget vonz, akik a túrázás, a gasztronómai örömök, melett nyitottak a művészetek iránt is. A szoborparkot felkereső látogatók, megtekintve a digitális kalaúzunk által elérhető információkat, felkeresték személyesen is az alkotókat a műhelyükben. Megtettük ami tőlünk tellik, a kitűzött célunkat elértük, sikerült egy apró, de fontos hidat építeni a közönség és az alkotók közé! Az első év tapasztalataival gazdagodva nagy várakozásal tekintünk a jövő felé.”, mondja Döbröntei Ildikó,a Káli Art Inn háziasszonya a pályázattal kapcsolatban.

Kik voltak a zsűri tagjai? 

A beadott pályázatokat elbíráló szakmai zsűri tagjai:

  • Topor Tünde, Artmagazin, főszerkesztő
  • Petrányi Zsolt, A Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője
  • Szabó Ádám szobrászművész, Egyetemi docens
  • Cseh Lili képzőművész, a 2021-ben első helyezést elért szobor alkotója
  • Tóth Pál Sándor, Art consultant, Gyűjteménykezelő
  • Molnár Júlia, Káli Art Inn kft.
  • Héjja Róbert, Káli-medence turizmusáéert T.E. elnöke

Ki győzött idén?

A benyújtott pályaműveket a hét tagú szakmai zsűri shortlistje alapján lehetőséget kapnak arra, hogy kiállításra és megvásárlásra kerüljenek a Szoborkertben, a legjobbnak ítélt alkotás szobrásza pedig 1.500.000 Ft értékű díjban részesült.

A zsűri 13 művet választott ki a pályázó szobrászok alkotásai közül, a legjobbnak ítélt alkotás Énzsöly Kinga Vízszint c. szobra lett.

A pályaművek egy éven át lesznek ingyenesen megtekinthetők a KAP-ban. 

Miről ismert a pályázat helyszíne?  

Több mint 20 éve nyitott a Káli Art Inn Köveskálon, egy 17-18. században épült két központi épülettel és a hozzájuk tartozó melléképületekkel.  A főépület az elmúlt 100 évben többször cserélt gazdát, egy rövid ideig még tiszti kaszinóként is működött. 

A majdnem eredeti állapotban fennmaradt épületegyüttes ma 3 lakosztálynak ad helyet. Az art hotelhez tartozó vendégház 2000-ben nyitotta meg kapuit 15 szobával, majd 2009 óta étteremmel is kiegészülve várja a vendégeket.

A folyamatosan fejlődő és bővülő Káli Art Inn számos hazai és nemzetközi elismeréssel bír, 2010-ben a Sunday Times a 100 legjobb európai szálláshely közé választotta a hotelt.

 

 

Forrás: Káli Art Inn

Forrás: Fotók: Szabó Miklós


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.