Az adóhivatalhoz ma éjfélig kell minden munkáltatónak megküldeni a januárról szóló elszámolást, amelyben tételesen fel kell tüntetni minden egyes munkavállaló januári bérét. A kockázatelemzők holnap kezdik meg az elszámolásban szereplő adatok elemzését. Ellenőrzésre azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, és a NAV rendelkezésére álló adatok, ennek indokoltságát nem támasztják alá.
A revizorok a munkaügyi hatósággal közösen azt is fokozottan ellenőrzik, hogy a szakképzett munkaerő megkapja-e a garantált bérminimumot. A munkaügyi hatóság minden évben kiemelten kezeli a jogszabályban meghatározott összegű munkabér kifizetésének az ellenőrzését. A hatóság kifejezetten vizsgálta 2017-ben azt, hogy az adott személy ugyanabban a munkakörben ugyanazon besorolás szerint volt-e foglalkoztatva, mint 2016-ban. Ez az ellenőrzési gyakorlat idén is folytatódik.
2017-ben mindössze 657 munkavállaló esetében tártak fel a minimálbér, valamint a garantált bérminimum meg nem fizetése miatt szabálytalanságot. A csökkenő közterhek, illetve az adómorál jelentős javulásának a hatását a statisztika is igazolja. 2009-ben ugyanis ugyanez a szám még jóval több mint 5 ezer volt.
Sokat kockáztat az a vállalkozás, amelyik januári (’08-as) munkáltatói elszámolását nem a valóságnak megfelelően tölti ki. Amennyiben ugyanis az adóhivatal eltérést talál, a cég súlyos szankciókkal számolhat, hiszen az alacsonyabb összegű fizetéssel nemcsak a költségvetést, hanem saját dolgozóját is károsítja. A NAV szolgáltatása, a szankciómentes támogató eljárás, ebben az esetben – tekintettel a szándékos, munkavállalót hátrányosan érintő jogsértésre - szóba se jöhet.
A cégeknek a biztos adóhivatali vizsgálat tudatában, illetve a jogkövetkezmények elkerülése végett érdemes a valóságnak megfelelően kitölteni a januárról szóló munkáltatói elszámolást, illetve utólag rendezni azoknak a munkavállalóknak a fizetését, akik 8 órás munkájukért a minimálbérnél, illetve szakképzettek esetében a garantált bérminimumnál kevesebbet kaptak.
A kormány hat évre szóló bérmegállapodásának köszönhetően 2018-ban emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum: előbbi 8 százalékkal 138 ezer forintra, utóbbi 12 százalékkal 180 500 forintra módosul. A kormány 2018-ban a tavalyi 5 százalékpontos csökkentés után, idén a szociális hozzájárulási adó mértékét 22-ről 19,5 százalékra csökkentette.
Keddtől indul a januári bérek ellenőrzése
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot — közölte hétfőn az NGM.

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum
A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál
Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán
„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest
Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon
Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában
Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket
Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért
Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.

Új szakember a HotelPremio Group csapatában
Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.