Keszthely legújabb szállodája május 1-jétől nyitva

Az Adventor Hotels beruházásában, a Balaton keszthelyi partján, a Hotel Helikon közelében felépült négy csillag superior besorolású Sirius Hotel tervezése, majd építése 2020-ban indult. A Sirius a korábban már lebontott Hotel Via helyén épült fel. A festői kilátással rendelkező szállodát hivatalosan május 1-jén nyitják meg, A ház igazgatója Bihari Dávid az április 29-i ünnepélyes szalagátvágás alkalmával elmondta, hogy az épületkomplexum (amely  A-, és B-épületből áll) zöldmezős beruházásként valósult meg.  A beruházó tájékoztatása szerint az éjszakai égbolt legfényesebb csillagáról elnevezett szálloda tervezésénél figyeltek a természeti értékek megőrzésére. A hivatalos ünnepi megnyitón mi is ott jártunk. Amelyet - nem várt fordulattal - egy váratlan tűzriadó is szinesített az első percekben.

Három évig tartó tervezési és építési munkálatokat követően május 1-jétől várja vendégeit a Balaton legújabb szállodája, a keszthelyi Sirius Hotel. A tágas, exkluzív kialakítású belső terekkel, álomkilátással rendelkező szállodában 128 szoba, 1.500 négyzetméteres spa és wellnessrészleg, étterem, bárok és 113 négyzetméteres konferenciaterem található. 

A Sirius Hotel egy különleges adottságú területen fekszik Keszthelyen, szobáiból és étterméből nagyszerű panoráma nyílik a Balatonra. A szálloda tervezésénél a természeti értékek megőrzésére is figyeltek: a 11 ezer négyzetméter alapterületű hotelhez 14.500 négyzetméter zöldterület tartozik, és a kertben összesen 28 ezer virágot, cserjét, évelő fát ültettek.

Bihari Dávid igazgató a megnyitó alkalmával elmondta, hogy céljuk a vendégek számára egyensúlyt, harmóniát teremteni, amely szemben áll a rohanó hétköznapokkal. Ennek jegyében a négycsillag superior szálloda koncepciója a víz szimbóluma köré épült, amelyre nemcsak Közép-Európa legnagyobb tavának közelsége, hanem az óriási méretű és sokféle exkluzív szolgáltatást biztosító wellnessrészleg is lehetőséget teremt.

Sáfrány Tamás, az Adventor Hotels ügyvezető igazgatója mindehhez hozzátette, a szállóvendégek mellett a környékbeli lakosokat is szívesen látják a hotel wellnessrészlegébe, illetve az étteremben is egy igazi gasztroélményt nyújtó ebédre vagy vacsorára.

Szobák

Az éjszakai égbolt legfényesebb csillagáról elnevezett négycsillag superior szálloda 128 tágas, elegáns, terasszal rendelkező szobával várja a vendégeket. Összesen 6 különböző szobatípus garantálja, hogy mindenki megtalálja az igényeinek megfelelőt. Családok, baráti társaságok részére összekötőajtós szobákat is kínál a szálloda, valamint 9 különböző méretű és felszereltségű lakosztállyal várja a vendégeket.

 

Igazi különlegesség a 128 négyzetméteres Sirius President Suite, amely a legfelső szinten helyezkedik el 2 hálószobával, nappalival, minibárral, jacuzzis terasszal és lélegzetelállító kilátással. Tágas teraszára még a fürdőszobából is szabad a kijutás.

Spa és wellness

A házban 1.500 négyzetméteres spa és wellness részlegéhez külső élménymedence, két belső élménymedence masszázsélményekkel, pezsgő- és buborékfürdővel, élménymedence sodrófolyosóval, relax medence pezsgőágyakkal, pezsgőmedence, gyermekmedence és galériás pihenőtér tartozik.

A pihenésre vágyók különböző kényeztető kezelések, masszázsok közül választhatnak, és egy privát spa térben a csendes elvonulásra is van lehetőség. A szálloda szaunavilágában többek között finn szauna, kőszauna, gőzkabin, infraszauna, merülőmedence is található. A kertben panorámás finn szauna és merülőmedence teszik teljessé a szaunázás élményét.

Gasztronómia

A SunRise étterem a szálloda keleti felében helyezkedik el, így a vendégek a büféreggelit a balatoni napfelkelte közben fogyaszthatják el. Napközben a francia konyha hagyományaira építő, a magyar konyha klasszikus stílusjegyeivel kevert a la carte ételkínálatból lehet választani.

A szálloda félpanziós ellátás mellett bőséges svédasztalos vacsorát is kínál. A központi helyen található Capella bárban különleges kávékínálatból, pezsdítő koktélokból és zamatos borokból lehet választani.

A medencék mellett található Wave bárban pedig egészséges frissítőkkel, könnyed falatokkal és desszertválogatásokkal egészíthető ki a wellnessezés.

Konferencia és rendezvények

A Sirius Hotelben csapatépítők, maximum 70 fős konferenciák, rendezvények és esküvők megtartására is van lehetőség. A szálloda kétrészesre alakítható, összesen 113 négyzetméter alapterületű konferenciatermet kínál, amelyet a legmodernebb audiovizuális technikával szereltek fel.

A Sirius Hotel az Adventor Hotels szállodalánc legújabb tagja. A portfólióhoz tartozik a szintén négycsillag superior soproni Fagus Hotel, valamint a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa. Az Adventor Hotels ingatlanfejlesztőként és szállodaüzemeltetőként a vendégek minőségi kiszolgálására törekszik, és elkötelezett kényelmük, elégedettségük iránt.

A szálloda kimagasló, 25+5 százalékos kedvezményt kínál megnyitása alkalmából. Mint megtudtuk, május 1-jén már érkeznek a házba az első vendégek.

 

Forrás: Frontpage / Turizmus Online


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.