Merre tovább a hazai egészségturizmusban?

A címben feltett kérdésre keresték a választ a szakértők a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közös rendezvényén. 

A május 7-én megtartott Egészségturizmus Szakmai Napon olyan neves előadók mondták el a véleményüket, mint Ruszinkó Ádám, Puczkó László, Kincses Gyula, Novák Krisztina, Szalay Emese és Szegedi Andrea.

Abban minden előadó egyetértett, hogy a jelenlegi infrastruktúrát akkor lehet sikeresen pozícionálni, ha egyedi élményeket nyújtanak a vendégeknek. Ennek nagyon fontos feltételei a jól képzett szakemberek, akik mind a turizmus, mind az egészségipar területén megfelelő szaktudással rendelkeznek. Ezért is indított a két említett intézmény közös egészségturizmus-szervező BsC részidős képzést, amely iránt várakozáson felüli az érdeklődés.

A gyógyturizmus és a wellness mellett téma volt az egészségügyi turizmus is. A határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó EU direktíva életbe lépése óta eltelt annyi idő, hogy hatása most már értékelhető. A külföldi betegek részéről jelentéktelen az érdeklődés a direktíva keretében igénybe vehető egészségügyi ellátások iránt. Ugyanakkor nemzetközi szinten továbbra is nő a kereslet az egészségügyi turizmusban, éppen ezért indokolt lenne hazánk adottságai mellett jóval hangsúlyosabban megjeleníteni a kínálatunkat.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.