Szereti a szervezett programokat és e-mailben kér árajánlatot a magyar turista

Szeretjük, ha az utazásunk idejére szerveznek nekünk programot, ha pedig Japánról van szó, Tokió a legkedveltebb úti célunk, a cseresznyevirágzás érdekel minket leginkább, és többnyire szeptemberben gondolunk a következő nyaralásra – ilyenek vagyunk mi, magyar utazók a Japánspecialista utazási iroda felmérése szerint.

Csaknem két év adatai alapján készített felmérést a Japánba utazó magyarok szokásairól a Japánspecialista utazási iroda. A felmérésből kiderül többek között, hogy még mindig többen vannak azok, akik csoportos körútra mennek, vagy az utazás alatt igénybe vesznek szervezett programot is, mint azok, akik teljes mértékben maguk szervezik meg menetrendjüket.

 A Japánspecialistával 2014 januárja és 2015 októbere között Japánba utazó közel 1000 magyar utasok közül a legtöbben – több mint 70 százalékuk – Tokiót vette célba, a legnépszerűbb időszak pedig – nem meglepő módon – tavasz, a híres japán cseresznyevirágzás ideje. A Japán nemzeti jelképének számító japáncseresznye – vagy Magyarországon is ismert nevén a sakura – virágzása március és május között vonul végig a szigetországon. 2014-ben és 2015-ben a Japánspecialista adatai szerint csaknem kétszáz fő vett részt a hanamin, a „virágnéző ünnepségen”; többségük csoportos körutakon vagy egyéni szervezésű út keretében, de szervezett programokon.



A legtöbb foglalás szeptemberben és e-mailben történik

Az utazási iroda legkeresettebb szolgáltatása a repülőjegy-értékesítés, ugyanakkor sokan keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel szakértők segítségével, csoportosan ismerhetjük meg Japán nevezetességeit, legyen az a cseresznyevirágzás, olyan világörökségi helyszínek, mint az Itsukushima-szentély és a hirosimai Atombomba-dóm, vagy japán termálfürdői, az onsenek.

A legtöbben Tokiót szeretnék látni, azonban népszerűek azok az utak is, amelyek valamilyen téma – például az ország világörökségei, a japán vidék vagy épp az animék világa – köré szerveződnek, míg a városok közül a leggyakoribb úti célok a főváros mellett Kiotó és Oszaka.

Az adatokból kiderül az is, hogy ha utazásaink összeállításáról és foglalásáról van szó, legtöbben szeptembert választjuk, és telefon helyett sokkal szívesebben érdeklődünk e-mailben.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.