Tripláznak a szálláshelyek húsvétkor

A tavalyihoz képest már most 2,5-szer több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre az immár 4 napos húsvét alkalmából. A Szallas.hu adatai alapján minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, melynek átlagos értéke 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak, persze előtte még böjtölünk: miden 2. magyar önmegtartóztatással készül az ünnepre.

Nem kérdés, hogy a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása bejött a magyaroknak, a Szallas.hu kutatásában résztvevők 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, s persze sokan ki is használják. A tavalyi húsvéthoz képest például már most 2,5-szer annyian foglaltak belföldön szállást. „A húsvét általában véve is utazós ünnep, de ez most még inkább igaz, hiszen minden harmadik foglalás 3 éjszakára, vagyis 4 napra szól” – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A vendégsereg harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követnek. Az átlagos foglalási érték 49 667 forint, és minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát. Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula és Siófok követi. „Mivel a négy egybefüggő munkaszüneti nap már a környező országokat is elérhetővé teszi, így a külföldre irányuló magyar forgalom is nagyot ugrott idén, ez több, mint háromszorosa a tavaly húsvéti értéknek” – tette hozzá Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

Hús, alkohol, „házasélet”

A Szallas.hu adatai alapján egyébként a legtöbben már pénteken útnak indulnak, persze előtte, illetve nagypénteken még sanyargatják magukat egy kicsit. A Szallas.hu kutatásában résztvevők közel fele ugyanis böjttel várja az ünnepet, a többség ezen belül is inkább a „kicsit”, a 40 napos megtartóztatás 100 böjtölőből csak háromra jellemző. „A leggyakoribb, hogy a húst vonjuk meg magunktól, ezt követi az alkohol absztinencia, de 100 honfitársunkból 7 még a házaséletről is lemond a húsvét előtti időszakban, de legalább nagypénteken” – tette hozzá Mészáros Judit.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.