Újabb milliárdos kerékpárút-fejlesztés érinti Kaposvárt

Újabb milliárdos nagyságrendű kerékpárút-fejlesztés érinti Kaposvárt: a somogyi megyeszékhelyről Balatonlelle és a Zselici Csillagpark is biztonságosan elérhető lesz biciklivel 2019-re - jelentette be a város polgármestere pénteken Kaposváron, sajtótájékoztatón.

Az esemény helyszínéül választott Deseda tóhoz az autómentes napra tekintettel kerékpárral érkező Szita Károly elmondta, a Lellére vezető bicikliút az épülő 67-es gyorsforgalmi út melletti szervizúton lesz, a várostól 22 kilométerre található csillagparkhoz vezető szakasz tervezés alatt áll.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Kaposvár emellett egymilliárd forintból bővíti és újítja meg kerékpárút-hálózatát, és fejleszti közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét a következő években a város néhai polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett, 171 milliárd forintos beruházási programja részeként.

A város 24 kilométernyi kerékpárútjához és -sávjához további 16 kilométer épül, a ma még 4 állomásos közösségi kerékpáros közlekedési rendszer 18 állomásosra bővül, a jelenlegieken kívül pedig 170 új, tisztán elektromos és több hagyományos kerékpár áll majd a bérlők rendelkezésére - jegyezte meg Szita Károly. 

A kaposvári polgármesteri hivatal korábbi tájékoztatása szerint a kerékpáros beruházásokkal további városrészeket, köztük Kaposfüredet és Toponárt is bekapcsolják a kerékpárút-hálózatba, megteremtve annak a lehetőségét, hogy az emberek biciklivel is biztonságosabban juthassanak el munkahelyükre.

Kitértek arra, hogy a két éve működő, Kaposvári tekergő névre keresztelt "közbringarendszer" népszerű a városban, tavaly 16 ezren regisztráltak a kerékpárok használatához.

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.