Újabb turisztikai látványosságok az egri várban

Az elmúlt ötszáz évben nem volt olyan nagyszabású fejlesztés az egri várban, mint ami két év alatt megvalósul – hangzott el az elmúlt hétvégén a Nemzeti Emlékhelyen tartott nyílt napon, amelyet a városban lakók mellett az ott tartózkodó turistáknak rendeztek. A résztvevők megismerhették, hol tart a 2,2 milliárd forintos beruházás.

A vár gótikus palotája előtti téren összegyűlt a vendégeket Habis László, Eger polgármestere köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés döntése alapján 2013-ban a hevesi megyeszékhely önkormányzatának kezelésébe került a Dobó István Vármúzeum. Ezt követően kezdték el a vár turisztikai attrakciófejlesztési projektjének megvalósítását. Ennek már korábban elkészült a tervezete, de néhány változtatást kezdeményeztek.

Várfalsétány a város panorámájával

A polgármester azt is elmondta, hogy cél az úgynevezett provizori palota újjáépítése, amely az 1552-es diadalmas csata idején Dobó István várkapitány szálláshelye volt. Kiemelt feladatot jelent a vár alatt levő kazamatarendszer rekonstrukciója, főleg új technológiával való vízszigetelése. Bejelentette, hogy a kazamata a jövőben új tematikát kap, miután az egyes látványosságokat – az 1552-es állapotoknak megfelelően – eredeti tartamommal töltik meg. A fejlesztés kiemelkedő állomásaként az idei nyáron nyitották meg az új várfalsétányt Egerre néző panorámával. Ezzel a várat és a belvárost összekapcsolták egymással. Így a turisták ma már két irányból juthatnak fel a Nemzeti Emlékhelyre.

A továbbiakban Habis László arra is kitért, hogy jelenleg is intenzív munkát folytatnak a várban. A szakemberekkel folyamatosan egyeztető tárgyalásokat folytatnak, azért, hogy a fejlesztési projekt határidőre megvalósulhasson. Már elkészült a fegyverraktár és szervezett munkával halad a Szép-bástya felújítása, amelyet a Török-kerttel együtt várhatóan novemberben nyitnak meg a közönségnek. Kijelentette, hogy a következő években a város további fejlődése kedvezően alakulhat. A kormányfővel aláírt együttműködés alapján - többek között - a vár további fejlesztése is előtérbe kerül. Várhatóan két ütemben 5-6 milliárd forint értékű projektet valósítanak meg európai uniós támogatással. Ezek szakmai előkészítését megkezdték.

Megelevenednek az Egri Csillagok epizódjai

A jelenlegi fejlesztések meghatározzák a vár jövőjét - mondta Csillag Tamás, projekt-menedzser. - Szoros határidők alapján dolgoznak és naponta szervezett munkát folytatnak a tervezők és a kivitelezők. Ezért köszönetet mondott mindazoknak, akik a vár felújításában részt vesznek. Kiemelte, hogy a munkák sorozata ellenére idén is nagyon sok turista kereste fel az egri várat és a tavalyihoz képest nőtt a látogatók száma. Jelenleg is tart az úgynevezett Setét kapu, valamint a kazamaták előtti tér felújítása. A megújuló kazamatának első szintjén a török idők hangulatát idézik majd fel. Emellett Gárdonyi Géza remekművének az Egri Csillagoknak egyes epizódjait is bemutatják.

A vár legmagasabb pontja a Szép bástya, a valamikor ágyúdomb. Ennek tart a felújítása, ahol a kálváriát, valamint a helyreállított stációkat is visszaállítják. A bástyán távolbalátókat, úgynevezett kronoszkópokat szerelnek fel, melyek segítségével nemcsak Eger mai képét láthatják majd a turisták, hanem a törökök elleni győztes, 1552-es vár akkori állapotát is megismerhetik majd. A fejlesztési sorozat 95 százaléka idén december 31-ig megvalósul. A teljes befejezés 2016 első félévében lesz.

Még több élményhez jutnak a turisták

A projekt-menedzser a Turizmus Online munkatársának kérdésére elmondta, hogy a jelenlegi fejlesztéssekkel a az egri vár dél-keleti része újul meg. A következő években viszont a Nemzeti Emlékhely további részeivel foglalkoznak. A várható továbbfejlesztések előkészítésére komplex várfejlesztési programot állítanak össze, amely egymásra épülő projektelemeket tartalmaz. Az elképzelések szerint az első ütemben újulhat meg az úgynevezett Varkoch-kapu és bástya, amely a vár bejárója és fogadóhelye lesz. Azután megújul a Föld- és a Tömlöc bástya is. Ez utóbbi helyen a valamikori egri ostrom jelenetei elevenednek meg a turisták előtt. Mindezekkel azt szolgálják, hogy érkező vendégek még több látványossággal találkozhassanak, és új élményeket szerezzenek az egri várban.

A tájékoztató után a résztvevők csoportos vezetéssel tekintették meg az új várfalsétányt, a felújított Török-kertet, valamint a megújuló Szép bástyát. Emellett láthatták a beruházás során előkerült régészeti leleteket is.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.