Uniós pályázati dömping

A szaktárcák elképzelései szerint 133 uniós pályázati felhívás jelenik meg az idén csaknem 2900 milliárd forint értékben - mondta Zsigmondné Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának keddi ülésén Budapesten.

Az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár tájékoztatójában ismertette, hogy az Európai Bizottság hét operatív programot már elfogadott a Magyarország által benyújtottak közül, két operatív program pedig benyújtás előtt áll.

A kormánynak most el kell fogadnia az éves fejlesztési kereteket, amelyek szabályozzák, hogy milyen pályázati felhívásokat fognak kiírni a szaktárcák ebben az évben - közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) éves fejlesztési kerete már kihirdetés előtt áll, a kormányhatározat hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

Zsigmondné Vitályos Eszter felidézte, hogy az Európai Bizottság elsőként a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot (Rsztop) fogadta el, majd idén februárban jóváhagyta a Ginopot, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot (Ikop),  a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programot (Kehop), a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programot (Top) valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programot (Vekop). Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (Efop) bizonyos részeit az elmúlt héten fogadta el a Bizottság - mondta.

Benyújtás előtt áll a Vidékfejlesztési Operatív Program és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program - tette hozzá az államtitkár.

Az összes program több mint 12 ezer milliárd forint támogatást jelent majd Magyarországnak, és a keret mintegy 60 százaléka gazdaságfejlesztéshez kötődő célokat szolgál - emlékeztetett.

Az éves fejlesztési keretekről szóló kormányhatározatok megjelenése után indul a pályázati felhívások készítése - hangsúlyozta Zsigmondné Vitályos Eszter. Az államtitkár kitért arra, hogy a pályázati felhívások megjelentetésének feltétele a monitoring bizottságok felállítása is. A bizottságok elnökeit már kinevezte a miniszterelnök, a testületek megalakítása folyamatban van, és a következő hetekben befejeződik  - közölte. A pályázati felhívásokat a monitoring bizottságok fogják először megtárgyalni, illetve jóváhagyják az értékelési szempontrendszereket is - közölte. Az államtitkár kiemelte azt is, hogy Magyarország megkapta 2014-2020-as időszak első átutalt előlegeit, 383 millió eurót utalt már át az Európai Bizottság.

Forrás: MTI


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.