300 ezer euró jut idén a V4 országok turizmusának támogatására

A turizmust is befolyásoló migránskérdés és a terrorfenyegetettség kihívásai felértékelik a régiós összefogásokat, melyek különösen sikeres példája a Visegrádi Együttműködés országainak 2004 óta tartó turisztikai együttműködése – hangsúlyozta Lepsényi István államtitkár azon a sajtótájékoztatón, melyet a V4 országok turisztikai együttműködésének eredményeiről, terveiről tartottak Prágában, a tagországok magas szintű turisztikai kormányzati vezetőinek és marketingszervezeteinek éves csúcstalálkozóján. A V4-ek közös turisztikai akciótervében idén különös hangsúllyal szerepel régiónk mint biztonságos úti cél népszerűsítése.

A Visegrádi Együttműködés soros elnökségét Csehország adja június 30-ig, így a tagországok hagyományos turisztikai csúcstalálkozójának Prága adott otthont. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2004 óta működik együtt, hogy közösen növeljék a távoli piacokról érkező vendégeik számát. Február 16-án a V4 országok marketingvezetői vitatták meg ez évi terveiket, majd a rá következő napon a turisztikai állami vezetők erősítették meg szándékukat a tanácskozás jegyzőkönyvének ünnepélyes aláírásával, a 2016-ra szóló közös marketingterv teljesítésére.

Verseny helyett együttműködés

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára az eseményen emlékeztetett rá: az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy különösen a távoli piacokon nem a versenyé, hanem az együttműködésé kell, hogy legyen a főszerep. Napjainkban, amikor a régiók szerepe egyre inkább felértékelődik, összehangolt munkával még jobb eredmények elérésére lehetünk képesek közösen. Az orosz vendégforgalom valamennyi tagországot érintő visszaesésének megállítása mellett a távol-keleti piacok közös megszólítása is hatékonyabb a V4-ek együttes fellépésével.

A magyar turizmus újabb rekordévének számaiban, kiváló eredményeiben vitathatatlan szerepe van a V4-es együttműködésnek. Mindezt jól mutatja, hogy a kiemelt V4 célpiacokról, Kínából és Indiából érkező turistaforgalom bővült a legdinamikusabban Magyarországon a tavalyi évben.

Fókuszban a kínai turisták

A vendégekért folyó globális versenyben a legfőbb küldőpiaccá előlépett Kína turistáinak megnyerése áll a célkeresztben. A több mint 10 éves múltra visszatekintő V4-es kooperáció példaértékű lehet a csupán 2014 óta működő Kína – közép- és kelet-európai országok együttműködése számára is. Ez fordítva is igaz: a Kína-KKE együttműködés a visegrádi országok számára is jó lehetőséget kínál arra, hogy a világ legnagyobb küldőpiacán egységes alrégióként, négy országot lefedő programcsomagok révén még erőteljesebben vétessék észre magukat – tette hozzá az államtitkár.

Erre kiváló alkalmat teremt egyébként, hogy a 2016. március 3-6. között Budapesten megrendezésre kerülő Utazás kiállítás díszvendége Kína lesz. Lepsényi István a turisztikai csúcstalálkozón megragadta az alkalmat arra is, hogy a rendezvényre invitálja a V4 országok turisztikai kormányzati és marketingvezetőit.

A Magyar Turizmus Zrt. keretein belül működő Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ házigazdájaként Magyarország a 16 közép- és kelet-európai ország és Kína részvételével szakmai konferenciát szervez, valamint lehetőséget biztosít a turisztikai üzleti szakemberek piaci kapcsolatainak bővítésére is.

A V4-ek turisztikai tanácskozásának témái között a turizmus és biztonság kérdésének összegfüggései mellett, magyar felvetésre, a megosztáson alapuló gazdaság turizmust érintő kihívásai is hangsúlyosan szerepeltek.

Közös munka Amerikában és Ázsiában

A V4 országok 2016. évi közös turisztikai marketingtervét szintén február 16-án, a csúcstalálkozó keretében írták alá. A dokumentumot magyar részről dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével. A közös szakmai tevékenység az amerikai és az ázsiai kontinensre terjed ki, ezeken belül az Amerikai Egyesült Államokban, Latin-Amerikában, Oroszországban, a FÁK-országokban, Kínában, Indiában, Dél-Koreában, egyes délkelet-ázsiai országokban és a Perzsa-öböl menti országokban valósítanak meg közös marketingakciókat a négy ország turisztikai marketingszervezetei.

Az akciók között elsősorban szakmai prezentációk és workshopok, roadshow-k, lakossági promóciós kampányok és tanulmányutak szerepelnek. Ezek mellett fontos feladat a Discover Central Europe website karbantartása, a V4 régióba irányuló turisztikai vendégforgalom mérésére szolgáló statisztikai adatgyűjtés és feldolgozás, a közös brandépítés és termékfejlesztés folytatása.

Mobilapplikáció az egyéni utazóknak

A magyar kezdeményezésre 2014-ben elindított termékfejlesztésnek, a visegrádi országok fővárosainak felkeresését egyéni utazók számára megkönnyítő városnéző mobiltelefonos alkalmazásnak már több nyelvi verziója (orosz, kínai) is elkészült. Az újabb verziók fejlesztéséért továbbra is Magyarország a felelős. A konkrét feladatokat és a hozzájuk kapcsolódó költségeket is tartalmazó 2016-os marketingtervben a mobilapplikáció fejlesztése mellett Magyarország egy több várost érintő kanadai, egy moszkvai és egy szentpétervári roadshow, valamint két sajtótanulmányút megszervezését vállalta magára.

Dr. Faragó Péter a szakmai egyeztetés során kiemelte, hogy az invitatív marketingtevékenység mellett a turisztikai bevételek növelése, valamint a turisztikai kis- és középvállalkozások üzletszerzésének elősegítése a közös cél. A vezérigazgató a szakmai konferencián javaslatot tett arra, hogy a távoli országok piacain végzett marketingaktivitások mellett a V4 országok egymás közötti forgalmának a növelése is kiemelt cél legyen.

Több mint 300 ezer euró a régió turizmusának támogatására

Mintegy 302 ezer eurót költ az idén közösen a négy visegrádi ország a régió idegenforgalmának támogatására - közölte Klára Dostálová, a cseh regionális fejlesztési miniszter helyettese szerdán Prágában, miután Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia képviselői aláírták az együttműködésről szóló megállapodást.

A támogatás a visegrádi térség népszerűsítésére és képviseletére szolgál, elsősorban Ázsiában. "A visegrádi országok közös népszerűsítésének a távoli országokban, mint például Indiában, Kínában és általában Ázsiában van értelme. Ugyanakkor régiónk számára az Egyesült Államok, Kanada vagy Brazília is kezdenek érdekesek lenni. Dél-Amerika szintén érdeklődik régiónk iránt. Ezek az országok gazdasági növekedést mutatnak ki, és nő a turizmus iránti érdeklődés. Akcióink ezért kiemelten ezekre a távoli célpontokra irányulnak" - fejtette ki Klára Dostálová.

Elmondta, hogy tavaly a V4-ek népszerűsítésére szánt összeg az ideinél magasabb, 346 ezer euró volt. "Nem az a cél, hogy költségvetésünket minden évben növeljük. Tavaly azért volt magasabb a keret, mert akkor kezdtük el propagálni a Discover Central Europe márkát" - mutatott rá a cseh miniszterhelyettes.

Az idei év egyik kiemelt feladata visszahódítani a gazdasági válság miatt Közép-Európát jórészt elhagyó orosz vendégeket. Ennek érdekében a V4-ek részt vesznek több idegenforgalmi vásáron Oroszországban és volt szovjet köztársaságokban - derült ki a találkozón.

Forrás: MTI


Külön termet kap a Mona Lisa

Külön termet kap a Mona Lisa 

A tervek szerint a kívül és belül is megújult épület megnyitására 2031-ben kerülhet sor.
Jó lesz az idei év az osztrák utazási irodák szerint

Jó lesz az idei év az osztrák utazási irodák szerint 

A kutatás szerint a 2025-ös év különösen kedvező lehet az osztrák utazási piac számára.
Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál

Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál 

Az olaszországi Roccaraso síközpontot a közelmúltban hatalmas tömegek lepték el, óriási zsúfoltságot okozva a pályákon és a felvonóknál.
Felmérés az osztrákok utazási szokásairól

Felmérés az osztrákok utazási szokásairól 

Az osztrákok töretlen utazási kedve a gazdasági kihívások ellenére is töretlen.
Gigászi méretű attrakció Zakopanéban

Gigászi méretű attrakció Zakopanéban 

Január 29-én megnyílt Zakopane egyik fő téli attrakciója, a hólabirintus.
Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció

Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció 

A vendéglátás és a turizmus világa jelentős átalakuláson megy keresztül, amit az új generáció elvárásai is formálnak.
Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés

Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés 

Egy új felmérés szerint a magyarok közel fele tervezi téli szabadságát a hegyekbe.
Utazási trendek 2025-re

Utazási trendek 2025-re 

A tavaszi szünet és húsvét időszakára látható egy kiugrás, és már jó pár honfitársunk megvette a repülőjegyét nyárra is.
Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban

Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban 

Január vége az utazási élmények jegyében zajlanak.
Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia!

Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia! 

Ugyanis a következő napokon 2025-ben minden múzeum belépőjegy váltása nélkül látogatható.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.