hirdetés
hirdetés

Csehországgal erősít a Robinson Tours

Bulgária szakértője 2012-ben kibővített bolgár kínálatot, még több fakultatív programot és már csehországi ajánlatokat is kínál utasainak és partnereinek.

hirdetés

2012-es katalógusuk megjelenésének okán sajtótájékoztatót tartott a Robinson Tours, ahol Jakócs Áron igazgató bemutatta az utazási iroda idei újdonságait, és köszönetet mondott partnereinek, akik a Robinson Tours forgalmának 2/3-át bonyolítják.

Bulgária, újratöltve

Évek óta, Bulgáriába a legtöbb utast kiutaztató cégként a Robinson Tours összesen heti háromszor repíti utasait Budapestről és Debrecenből a bolgár tengerpartra. Az igazgató beszédében kiemelte: a repülőgépes utazások mellett természetesen lehetőség van autóbuszos utazásra – a tengerpartra heti négy járatot indítanak számos felszállási lehetőséggel. Óriási igény mutatkozott rá, így 2012 újdonsága a nyíregyházi járat, amely Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Orosháza, Hódmezővásárhely és Szeged érintésével szállítja az utasokat a tengerpartra. Továbbra is lehetőség van egyéni közlekedéssel a nyaralóhelyek lefoglalására – ezzel kapcsolatban Jakócs Áron elmondta: Budapest és a bolgár tengerpart között az útvonal kb. 75%-a nyugati színvonalú autópályán halad át. A szálláshelyek tekintetében is bővült a kínálat, ezzel kapcsolatban az igazgató megjegyezte: Bulgáriában egyre több apartman házban és szállodában igényelhetünk all inclusive ellátást, ennél fogva az ő katalógusukban is számos ilyen új szálloda kapott helyet, háromtól az ötcsillagosig. A Sunny Day üdülőparadicsomra is felhívta a figyelmet, amely 2012 egyik újdonsága a kínálatukban.

Kölyköknek, felnőtteknek

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy a Robinson Kölyökklub 2012-ben még több bolgár szállodában elérhető, az animációs lehetőségek tárháza is bővül: sportolási lehetőségekre, kézügyességet fejlesztő programokra is kiterjed. Az utazási iroda által kínált fakultatív programok is megújulnak. Jakócs Áron felhívta a figyelmet, hogy Bulgária télen is „nyitva” tart: Banszko például a legfejlettebb pályarendszert kínálja a síelés szerelmeseinek.

Jön, jön…

Pontosabban most már mehet, mehet az utazó Csehországba, ami a Robinson Tours új desztinációja 2012-ben. Prága és a történelmi városok mellett foglalhatók nevezetes fürdővárosok, sörtúrák számos variációban, minden igényt és pénztárcát kielégítően. Miért éppen Csehország? – kérdeztük Jakócs Árontól, aki elmondta: közeli célpontról van szó, amely egyénileg, busszal és vonattal is könnyedén megközelíthető. Elsősorban ezért, illetve némi személyes indíttatás is szerepelt az okok között: ő már számtalanszor volt ott, és nagyon szereti az országot.

Nem lesznek irreális akciók

A Robinson Tours 17 éve alakult. Beutaztatóként közel 25.000 utast fogadnak a keleti régióból, például Oroszország és Ukrajna területéről. Ami a kiutaztatást illeti: 2011-ben 12.000 kiutazóval büszkélkedhettek. 2001 óta kínálnak bolgár utakat – büszkék arra, hogy a piacon a legszélesebb választékot kínálják, de ajánlataik között megtalálhatók a török, albán, montenegrói, egyiptomi, orosz, ukrán és most már a cseh üdülések is. 2012-es céljaikról az igazgató elmondta: nem készülnek irreális akciókkal, inkább korrekt, stabil partnerként kívánnak tovább működni.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!