hirdetés
hirdetés

Egy kutatás mind fölött

A turizmus dübörög, az eredményekből a hazai fürdők is kiveszik a részüket. De vajon hogyan tudnák még jobban? A Magyar Turisztikai Szövetség zártkörű sajtóreggelijén jártunk. 

hirdetés

Boros László Attila a Magyar Fürdőszövetség elnöke elmondta, hogy a 2016-os KSH adatok szerint (ezek a legfrissebbek, július-augusztus tájékán várhatóak a 2017-es adatok) Magyarországon 564 közfürdőt tartunk számon, ebből 86 gyógyfürdő. 2016-ban 41 millió vendéget fogadott, ez a szám valószínűleg 2017-ben (6-7%-kal) magasabb lesz. Nagyjából 1453 kútból, illetve forrásból látjuk el. 254, minősített, kutatással igazolt gyógyvíz.

A Magyar Fürdőszövetség elnökének tájékoztatása szerint egy-egy gyógyvízre kiváló tudományos eredmények és dokumentációk vannak. Erre a 264 gyógyvízre ezres nagyságrendű kutatás és adat áll rendelkezésre. Hozzátette: országmárka szintjén nem érünk semmit 3000 tanulmánnyal: egy kell, és ennek az egynek arról kell szólnia, hogy ezeket hogyan tudjuk eladni külföldre.

Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke hozzáfűzte, nem véletlen, hogy a gyógyszállodák honlapján a külföldi vendégek, akik tartalmat keresnek, negyvenszer többen nézik meg az orvosokkal készült 2-3 perces youtube videókat, mint azokat, ami arról szólnak, hogy milyen a szoba, a reggeli és a medencék.

fotó: 123rf

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke tájékoztatott: 32 tagjuk között felmérést végeznek a szükséges tanulmányok témáiról, forrásigényéről, és ezekből kutatási tervet állítanak össze.

Boros László Attila elmondta, hogy a Magyar Fürdőszövetség javasolja, hogy legyen egy olyan gyógyvíz kutatás, amely az értékesíthetőség oldaláról közelíti meg a gyógyvízkincset, miközben, hiteles, tudományos háttérrel van felvértezve, mégis közérthető. Ezzel egyetértett Könnyid László Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke is. Szavai szerint hiányzik egy színes kutatási anyagunk arról, miben jó a magyar fürdőkultúra. Ha ez elkészül, azzal nagyban lehet javítani a gyógyfürdők iránti keresletet „Nyilván olyan országokban kell piacot építeni a gyógyturizmusnak, ahonnan ez jól működik, és rövidtávon lehet mozgósítani.”-tette hozzá.

Kottász Adél, online szerkesztő
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai