Buszparkolás, futás, kerékpározás

Ismét teltházas MUISZ-vacsorára gyűlt össze az utazási irodai szakma május 29-én az érdekes elnevezésű Neked Csak Dezső-ben, ebben a 32 sörcsapos pultos sörszalonban, ahol a hagyományos cseh lágersörök mellett a magyar és külföldi craft beer-szcéna legkiemelkedőbb főzdéinek söreivel is kínálják a vendégeket.

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, dr. Erdei Bálint a legutóbbi MUISZ-vacsora óta történtekről számolt be. Többek között arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) napirendjén van az utazási irodákra vonatkozó ellenőrzési rendszer átnézése. Ők élve az egyeztetések nyújtotta lehetőségekkel, hogy a terveikről és a gondjaikról beszéljenek, folyamatosan bombázzák ötleteikkel az MTÜ-t, többek között az áfa-kérdésben, vagy abban, hogy meg kell oldani, hogy a statisztikák segítségével bővebb információt kapjanak például arról, hogy honnan, kik, milyen motiváció alapján érkeznek hozzánk.

Az ellenőrzés kapcsán említette, hogy a hatóságnak a mostaninál nagyobb humán erőforrásra van szüksége; „pénzt, paripát és fegyvert” kell adni számukra, és meg kell állapítani az utazási irodákat ellenőrző hatóság jogköreinek határait. Azaz a jogosulatlan szervezőket ugyanannyit ellenőrizzék, mint teljesen legálisan működőket.

Ígéretes egyeztetést folytatnak a turistabusz-közlekedésről. A jövő héten szakértőkkel egy buszos körutat terveznek, megnézik hol és hogyan lehet parkolni Budapesten. A belátható jövőben lesz átmeneti megoldás arra, hogy a Hősök terén több busz állhasson meg rövid időre.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos: "Az aktív kikapcsolódás fejlesztései" címmel adott tájékoztatást. Elmondta, hogy 2010 óta 27 erdei szállást építettek, és 79-et újítottak fel, 39 kilátó született, és 31-et újítottak fel, 25 új és 18 felújított látogatóközpont várja a kirándulókat. Az erdei iskolák terén is van újítás, 13-al többel gyarapodtunk, 176 erdei pihenőhely született és a Kék túra vonalán 9 új kilátóval lettünk gazdagabbak. Megállapította, hogy a kerékpáros turizmus átalakult, kiszélesedett a célcsoport, a gyerekek és a versenyzők közt egyre több a nyugdíjas. Foglalkoznak az iskolások kerékpáros közlekedési képzésével. Átlag felett költöttünk a kerékpáros utak létrehozására és a fejlesztésre – mondta.

Új, egységes táblarendszer kidolgozásán dolgoznak, és égető szükség van egy statisztikai rendszerre, mert az nem elfogadható, hogy onnan tudják hányan kerékpároznak arra, hogy Kiskörén a gátőrök strigulázzák az átmenőket.

Beszélt még a hazai vadvízi kajakozás lehetőségeiről, amelyre most készülnek a tervek, és szó esett a vízi megállóhelyek fejlesztésén és a nyaralóhajózás bevezetésén. A kormánybiztos szólt még a sípályák fejlesztéséről, valamint a kisvasutak megújításáról is.

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője, versenyigazgató: "Futóturizmus Budapesten” címmel tartotta meg tájékoztatóját, amelyben kiemelte, hogy nemcsak egészséges életre nevelő, szemléletformáló hatásuk van a futóversenyeknek, hanem jelentős gazdasági hasznot és jó külföldi médiavisszhangot is jelentenek. 2010 óta majdnem háromszorosára nőtt a külföldi futók létszáma, a legtöbben. Franciaországból, Olaszországból, Nagy-Britanniából érkeznek, de az utóbbi években a szlovák és a lengyel futók száma is megugrott, akiknek fontos, hogy Magyarországon megfelelő ár-érték arányt találnak.

Évek óta folyamatosan nő a BSI futóversenyeire érkező külföldiek száma, 2016-ban 68 ezer vendégéjszakát jelentett ez a magyar turizmusnak. A futóversenyek belföldi és külföldi turisztikai potenciáljuk révén a főváros egyik kiemelt eseménysorozatává váltak az elmúlt három évtizedben. A BSI az utóbbi években a kelet- és dél-európai régiós kommunikációra potenciális új piacként tekint, és nagy hangsúlyt fektet, ennek eredménye, hogy egyre többen jelentek meg horvát, szerb, macedón és bosnyák futók is. Egy kis statisztika: a külföldről érkező futók száma 2000-ben 1100 volt, 2017-ben pedig 10 ezer 200.

Az utóbbi három futóverseny: a Telekom Vivicittá Városvédő Futás, a Vizz Air Budapest Félmaraton, és a SPAR Budapest Maraton a hazai GDP-hez 3,2 milliárd forinttal járult hozzá – állapította meg Kocsis Árpád.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.