hirdetés
hirdetés

Pekingtől Sanghajig, Jünnanon át

Kalandok Csungkuóban

Csungkuónak, vagyis Középső birodalomnak nevezték országukat a kínaiak évszázadokon át, mivel ezt tekintették a világ közepének. A kifejezés ma is aktuális: bő egy hét alatt eljutottam a Föld legnépesebb városai közül kettőbe, jártam a világ második legmagasabb épületének tetején, végiggyalogoltam minden idők legnagyobb palotaegyüttesén, láttam a bolygó legmagasabban fekvő golfpályáját, közben a „férfiak mennyországában” is megfordultam.

hirdetés

Nem könnyű pontosan meghatározni, hogy korunk megalopoliszaiban hány ember él, de az biztos, hogy Sanghaj jelenleg a Föld legnépesebb települése, és Peking is a világ három legnagyobb nagyvárosa közé tartozik. A Kínai Turisztikai Hivatal meghívására a közelmúltban egyetlen út során mindkettőbe ellátogattam. Közben a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, az egykori Tea- és Lóösvény mentén olyan helyeket fedeztem fel, ahol elállt a lélegzetem.

Pekingi kacsa

Lassan másfél éve indult el az Air China légitársaság járata Budapest és Peking között, a közvetlen légi kapcsolat létrejötte jelentősen megkönnyítette a két ország közötti turistaforgalom bonyolítását. Ezzel a járattal érkezett közép- és délkelet-európai újságírócsapatunk a kínai fővárosba november elején. Peking nem a legbarátságosabb arcát mutatta, az ilyenkor megszokott párás, ködös idő szmoggal vegyülve ült éppen a városon. Szerencsére két nap után az erős északi szél kisöpörte a szürkeséget, és a várostól való búcsúzás során szikrázó kék ég alatt nézhettük meg az Ég templomát.

A Fecskefészek, vagyis az olimpiai csarnok Pekingben
A Fecskefészek, vagyis az olimpiai csarnok Pekingben

Előtte azonban a szürke ködbe körbejártuk a Madárfészek elnevezésű, látványos olimpiai csarnokot, majd a Nyári palotát, amelyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított, mint a „kínai táj- és kertépítészet mesterművét”. A kínai császárok egykori pihenőhelyén tavak, ligetek és dombok között pavilonok, paloták, templomok és hidak bújnak meg harmonikus egységben. A palota mai képét 1765-ben nyerte el. Bár a Kínát megszálló hatalmak a második ópiumháború, majd az 1900-as Boxerlázadás leverése után megrongálták és részben kifosztották a Nyári palotát, az épületegyüttest mindig sikerült újjáépíteni.

A Nyári palota
A Nyári palota

Nicsak, ki kacsint?

Kiadós sétánk után kínai szokás szerint este hatkor már a vacsoraasztalnál ültünk, ahol furcsa látványban volt részünk. A forgatható körasztalon megjelent első fogást sokáig nem tudtuk beazonosítani, aztán némi megdöbbenéssel konstatáltuk, hogy teknősbéka-levessel kedveskednek éppen nekünk. Bár nehezen csúszott le a falat a torkomon, az íze tényleg finom volt, pikáns, gyömbéres szószban úsztak az apró húsdarabok. A folytatásban is előkerültek még különlegességek, így például a töltött lótusztermés és a sült kecskecomb. Az ízek és illatok mellé képzeljük oda a vacsorát kísérő látványos show-t, amely egyszerre volt történelmi bemutató és táncos-zenés musical.

Teknősbékapörkölt
Teknősbékapörkölt

Másnap a szokásos pekingi látnivalókkal folytatódott a program. Elámultunk az ünnepségek helyszínéül szolgáló Mennyi béke (Tian’anmen) tere méretein, közben idegenvezetőnk meglepetésünkre meglehetősen őszintén beszélt az 1989-es eseményekről, amelyek során több tüntető életét vesztette. A hatalmas téren és környékén ma is jelentős a rendőri jelenlét. A térrel határos a kínai császárok egykori Tiltott Városa, ahová közönséges földi halandó nem tehette be a lábát. Az 1400-as évek elején épült Tiltott Város majd’ ötszáz éven át volt a kínai császárok lakhelye, illetve a birodalom központja. Ez a világ legnagyobb palotaegyüttese, amely 72 hektáron terül el. Területén közel 1000, fából és kőből emelt épület áll, amelyekben összesen több mint 8700 szoba található.

Mao figyeli a Mennyei béke terét
Mao figyeli a Mennyei béke terét

Egy fárasztó nap után ismét egy kiadós vacsorával sikerült megkoronázni a napot, ezúttal a nemzetközi hírű, fantasztikus fogásokat kínáló Dadong étteremben, ahol a kínai főváros gasztronómiai alapvetését, a pekingi kacsát is megkóstoltuk, mi több, azt is láthattuk, hogyan sütik ropogósra nyitott kemencében, fűrészpor lángján.

Falmászás és tai-chi-lecke

Pekingből egy rövid kirándulással elérhetjük a fővárost észak felől védő, i. e. 300-tól egészen 1700-ig épített, összesen 7200 kilométer hosszú kínai nagy fal több darabját is, melyek 60-80 kilométerre fekszenek a várostól. A legtöbb turista a szépen helyreállított és nem túl meredek lépcsőfokokkal megáldott Badalingbe megy, mi Juyongguant kerestük fel, amely valaha az egyik legfontosabb hegyi hágón biztosított átjutást, ennek megfelelően az itteni falszakasz megmászása komolyabb erőnlétet igényel.

A Nagy fal fentről
A Nagy fal fentről

Pekingi kirándulásunkra másnap egy tai-chi lecke tette fel a koronát. A nemzetközi hírű mester metsző szélben, ugyanakkor immár kristálytiszta napsütésben avatott be minket a koncentrációra és belső egyensúlyra építő harcművészet, a tai-chi alapjaira. Alapvető tanítása megmaradt bennem: amikor ránk támadnak, ne álljunk ellent erővel, hanem a támadó befektetett energiáját fordítsuk ellene. A bemutatón láthattuk, milyen jól működik mindez a gyakorlatban. Már csak 10-12 év gyakorlás, és úgy megy majd, mint a karikacsapás.

Tai-chi
Tai-chi

Szubtrópusi paradicsom

Pekingből Délnyugat-Kína egyik helyi léptékkel kisvárosnak nevezhető települése, a csupán 1,2 millió lakosú Lijiang felé vettük az irányt. Az ország méreteire jellemző, hogy ez 4,5 órás repülést jelentett Pekingből. Lijiangban szitáló eső, pára, zöld növényzet és tíz fokkal melegebb idő fogadott, valamint egy színes főkötőbe és az itt élő naxi nép törzsi viseletébe öltözött idegenvezető.

Mint kiderült, Jünnan tartomány igazi különlegességeket tartogat azoknak, akiket érdekel a természet szépsége és a hegyi törzsek sokszínű és különleges kultúrája. Nyugatról a Himalája hófedte csúcsai határolják a területet, amely kereskedők otthona évezredek óta. Ezen a régión haladt keresztül a Selyemút két változata, és innen indult Tibetbe a Tea- és Lóösvény is, amelyen a naxi törzs férfitagjai egészen az 1950-es évek közepéig jártak karavánjaikkal. A karavánok a Jünnanban őshonos tea mellett cukrot és sót vittek a magas hegyek közé, ahonnan harci lovakkal tértek vissza. Volt olyan év, hogy több tízezer lovat szállítottak a kínai császár számára Tibetből.

Lijiangi utca
Lijiangi utca

Az útvonal kiindulópontja a burmai határ mellett található, különleges teájáról híres Pu’er városa volt, ahonnan Dali és Lijiang érintésével indultak Lhasába a karavánok, onnan pedig Nepálba, Indiába és Burmába szállították tovább az árukat a megrakott öszvérek. A több mint kétezer kilométer hosszú útvonal mentén meredek hágókkal, kőomlásokkal és extrém időjárási viszonyokkal kellett megküzdeniük az öszvérhajcsároknak. Az út három hónapig tartott egy irányba, majd ugyaneddig visszafelé. Az év maradék részét otthon töltötték családjuk körében. Idegenvezetőnk szerint amikor otthon voltak a férfiak, akkor csak pihentek, iszogattak, pipáztak és különféle játékokkal ütötték el az időt. A házimunka ilyenkor is a nőkre maradt. Ezért is nevezték ezt a vidéket a „férfiak mennyországának.”

Mit adhatok?
Mit adhatok?

A naxi kultúra megőrizte ősi és egyedi jellegét: képírást használnak, hisznek a tabukban és a totemekben. Mint megtudtuk, a naxi nyelvet a betelepült kínaiaknak is meg kell idővel tanulniuk, mivel a mindennapokban ezeket használják a helyiek az utcán és boltokban egyaránt.

Háztetők és sárkányhátak

Lijiang óvárosában, amely 1997 óta a világörökség része, órákat bolyonghatunk, mégsem fogjuk megunni: a kanyargós, boltokkal, kifőzdékkel teli sétálóutcákon kiváló selyemárukat, textíliákat és kézműves termékeket vehetünk, de a séta önmagában is élmény, különösen az esti fényeknél. A várost érdemes megnézni nappal is a fölé magasodó domb tetejéről, a 800 éves település hagyományos háztetőinek végeláthatatlan sorát a Jáde Sárkány-hegység hófedte csúcsai keretezik. A láncolathoz 13 hegycsúcs tartozik, ezek mindegyike 4-5000 méter magas. Érdekesség, hogy ezek között vannak olyan szűz vagyis meghódítatlan csúcsok, amelyeket korábban vallási tilalom miatt, ma pedig állami tiltás miatt nem szabad megmászni. Jünnanban egyébként az a mondás tartja, hogy 2,5 kilométerenként más nyelvet beszélnek, öt kilométerenként pedig a szokások is megváltoznak.

5500 méteres csúcsok Lijiang körül
5500 méteres csúcsok Lijiang körül

És valóban, Jünnan kultúrája elképesztően sokszínű, az itt élők sokféle vallás követői: vannak tibeti buddhisták, a naxi nép a dongba híve, mely a buddhizmus előtti tibeti ősvallás, a Bon, a buddhizmus és az animizmus keveréke. 400 fős táncszínház Lijiang közelében a legnépszerűbb látnivaló a Jáde Sárkány Havas Hegy Park, ahol felvonóval mehetünk fel 4506 méter magasra, a Yulong gleccserhez. A hegy tetejéről elvileg gyönyörű panoráma nyílik a környező 4-5000 méter magas csúcsokra, de ha nincs szerencsénk, akkor csak tejfehér köd, havazás és kínai turisták tömege vár fent ránk.

A hegyről lefelé jövet, miután elhaladtunk a világ legmagasabban fekvő golfpályája (3100 méter) mellett, egy nyitott arénában megnézhetjük az egyik kortárs kínai filmrendező, Zhang Yimou által színpadra állított zenés táncműsort, amely a helyi törzsek (naxi, bai, yi) hagyományait mutatja be 400(!) szereplő részvételével.

A csúcson
A csúcson

Miután jól átfagytunk a hegyen és a szabadtéri előadáson, együnk úgy, mint a helyiek, irány egy hot pot étterem! Ha valaki nem ismerné, a vendégek előtt jókora bográcsban leves fortyog, a forgóasztalra nyersen, jégen kerülnek ki a hajszálvékonyra szeletelt marha-, bivaly és jakhúsok, szalonnák, gombák, levestészták, különféle zöldségek. ezekből aztán mindenki annyit szed magának, amennyit kíván. szépen megabálja a levesében és jól teleeszi magát. Azon túl, hogy finom, a hideg időben tökéletesen felmelegít!

Falusi színészek, isten áldásával

Aki Jünnanban jár, akkor nem szabad kihagynia a legalább ezerötszáz éves Shaxi falut, amely az utolsó ma is működő kereskedőváros az egykori Tea- és lóösvény mentén, Lijiang és Dali között félúton. Pénteken van piac, ilyenkor megtelik a falu főtere a környező hegyekből érkező, népviseletbe öltözött bai és yi törzsek tagjaival, akik gyakran öszvérháton érkeznek. A falu főterének különlegessége az 1800-as évek elején épített színpad, amely mögött egy buddhista szentély is áll – a falusi színjátszók itt kértek előadás előtt áldást magukra.

Ahol a nő viseli a nadrágot

Jünnanban több olyan helyi törzset találunk, ahol matrirchális alapos szerveződik a társadalom. A baioknál erre már csak az utal, hogy a gyermek az anyja családnevét kapja, a 40 ezer fős musou törzs esetében azonban nőági az öröklés, és a családfő is nő. Az eldugott hegyi falvakban élő musouknak nincs szavuk a „féltékenységre”, és mindennapos gyakorlat náluk a próbaházasság. A párok nem élnek egy fedél alatt, hanem csak éjszaka találkoznak. A megszületett gyerekeket a nő családja neveli fel és a férfinek nincs kötelezettsége, ő a nővére, húga gyerekeinek nevelésében segít. Amikor elégedetlen egy kapcsolatban a nő, új szeretőt választ magának.

Törzsi táncosok
Törzsi táncosok

Égbe nyúló pagodák

Daliban is főleg baiok élnek, őket fehérnek is nevezik, mivel házaikat mindig fehérre meszelik. A jellegzetes épületek rögtön feltűnnek, amint a városba érünk. Ők is kereskedők, innen indult a Déli Selyemút Burma felé. A város legfőbb látnivalója a Három pagoda templomegyüttes, amelynek legrégebbi része, a három csodálatosan légies pagoda a 9-10. században épült, és meghatározza a város képét. A templomban ma 500 szerzetes él. Dali látványos, sétálóutcákkal, különleges kis üzletek százaival fűszerezett óvárosától 7 kilométerre épült fel az új város, így hiába van 4,5 millió lakosa, az óváros hangulata ma is olyan, mint évszázadokkal ezelőtt.

A cél a holisztikus turizmus

Utunk során felkerestük az ország legnagyobb turisztikai vásárát, a China International Travel Martot a sanghaji Új Nemzetközi Kiállítási Központban. A megnyitón elhangzott, hogy Kínában a turizmus a GDP több mint 10%-át állítja elő. 2015-ben az ország 1,2 trillió jüant fektetett be a turizmusba, 40%-kal többet, mint egy évvel korábban. A kínai turizmus jelentős változáson megy keresztül, a cél a holisztikus turizmus – jelentette ki Xi elnök korábban, vagyis az ágazat komplex, tervezett, rendszerszerű fejlesztése, melynek eredményeit az egész társadalom élvezheti. Kínát évente 250 millió külföldi látogató keresi fel.

A kiállításon
A kiállításon

Elhangzott, hogy turisztikai együttműködési program indult 16 kelet- és közép-európai országgal – ennek jegyében nyílt meg a CNTA regionális irodája tavaly tavasszal Budapesten. Az idén közel 2600 kiállító jött el 106 országból. A kiállítók 30%-a volt külföldi. A CITM-et 1998-ban rendezték meg először, 2001 óta Sanghaj és Kunming felváltva ad otthont a vásárnak. A CITM ma már Ázsia legnagyobb turisztikai kiállítása.

A Szárnyas fejvadász valósága

Peking után nem kis félelemmel érkeztem Sanghajba: kétszer akkora város, kétszer akkora forgalom, kétszerakkora szmog. Ehhez képest a metropolisz sokkal több volt, mint kellemes meglepetés. Egy olyan világcsoda, amely visszahívja az embert.

Sanghaj by night
Sanghaj by night

Sanghajban először meglepett a felhőkarcolók sokasága, a lábakon álló, a toronyházak között kanyargó autópályák látványa, este pedig a millió fényreklám, mégsem volt barátságtalan a hely. A várost átszelő Huangpo folyón egy kirándulóhajó fedélzetéről körülnézve egészen megtetszett. Kicsit később a folyóparti főút, a Bund közelében sétálgatva, az utcai kifőzdék és a muzulmán mészárosok üzletei előtt teljesen emberi léptékű volt minden. A sarki kisboltban a 60 év körüli eladónő kézzel-lábbal ajánlotta nekünk, hogy kóstoljuk meg a „Mao Tai”-t, vagyis Mao Ce Tung kedvenc italát, a kölespálinkát (utólag kiderült, hogy ez évszázadok ót a kínaiak hagyományos itala). Jelentem, megtettük. 56 fokos, vodkára emlékeztető ital, melynek az illata nem túl barátságos, utána egészen iható.

Sanghaj igazán nemzetközi város, western kocsmát és bajor sörözőt is lehet találni, ugyanakkor a kínai életszínvonal és a bérek emelkedésével párhuzamosan a vendéglátó-ipari árak is lépést tartottak, így ne csodálkozzunk, ha egy pohár, alig 3%-os alkoholtartalmú sörért 4-5 eurót is elkérnek. Ehhez képest a bolti árak olyanok, mint idehaza.

Magyar emlékek

Érdekes módon Sanghaj csupán a XIX. században indult igazán fejlődésnek kikötője révén. A fejlődésnek órási lökést adott, amikor az első ópiumháború végén a britek arra kötelezték a kínai birodalmat, hogy öt kikötőt – köztük Sanghajt – megnyissák a nemzetközi kereskedelem előtt. Két későbbi egyezmény értelmében pedig létrejött egy brit-amerikai telep és egy francia koncessziós terület a város területén.

Az európai kereskedők megtelepedésével Sanghaj lett az Európa és Ázsia közötti kereskedelem elsődleges központja már az 1930-as évekre. A kereskedelem erősödése magával hozta a város lendületes növekedését: a város tanácsa már abban az időben több évtizedre előre meghatározta a fejlődés irányait. Egy, az első világháború után orosz hadifogságból errefelé előbukkanó felvidéki félig szlovák, félig magyar építész, Hugyecz László is rányomta bélyegét a város arculatára. Több mint félszáz, jellegzetes épülete, például a jellegzetes vörös téglás Park Hotel ma is eredeti szépségében látható.

Sanghajban mindenképpen érdemes felkeresni a felhőkarcolók által körbevett, egy- és kétszintes épületekből álló Xintiandi negyedet, amely XIX. századi kőkapus házakból áll. A szépen felújított sétálóövezetben egymást érik a kávézók és éttermek, pedig ebben a negyedben tartotta első kongresszusát a kínai kommunista párt 1921-ben. Ma ezen a környéken találjuk nem csupán Kína, hanem a világ legdrágább lakóingatlanjait.

A városbana Maxi Cheng Cirkuszt sem szabad kihagyni. Gumitestű tornászlányok, légi akrobaták és erőemberek látványos műsorát élvezhetjük másfél órán keresztül a legmodernebb színpadtechnika felhasználásával. A műsor tele van meglepő számokkal, ilyen például az a jelenet, amikor egy óriási fémgömbben egymást kergeti a színpadon tizenkét motoros. A világ más részein állítólag tilos ez a mutatvány. Meg tudom érteni. Ha igazán fel akarjuk mérni a város méreteit, menjünk fel valamelyik felhőkarcoló tetejére, például Kína legmagasabb tornyába, a Sanghaj Towerbe. A 632 méter magas, 128 emeletes torony nem mellesleg jelenleg a világ második legmagasabb épülete a Burj Kalifa után.

Meghozták a szenet, hova rakják?
Meghozták a szenet, hova rakják?

Város a vízen

Sanghaj a Jangce folyó torkolatvidékének legnagyobb városa. A Sárga-folyó számtalan kisebb-nagyobb ágra bomlik, mielőtt a Kelet-kínai-tengerbe ömlik, e folyócskák mentén számos ősi úgynevezett „víziváros” is kialakult. Ezek egyike a 60 ezer lakosú Zhujiajiao, amely szó szerint azt jelenti, hogy a „Zhu család sarka”, amely 1700 éves. A városkát számos folyó szeli át, melyeket 36 kőhíd íveli át. A helyiek többsége kereskedésből élt, a rengeteg apró bolt különleges helyi csemegéket – pácolt, sült csülköt, fűszereket, magokat, ragacsos édességeket, gyógynövényeket, a tenger gyümölcseit – kínál, miközben a kanyargós, szűk utcákon a turisták hada próbál utat törni magának. A számtalan régi épület közül érdemes mindenképp felkeresni a régi gyógyszertárat, amelyben a mai napig kérhetünk szárított gyíkfarkat és más hasonlót, illetve a Qing dinasztia idején épített postahivatalt, amely múzeumként működik.

Város a vízen
Város a vízen

Szántó Zoltán, főszerkesztő, TurizmusTrend
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!