hirdetés

A BalatonBor Budapestre költözött

Huszonnégy pincészet részvételével itt a Balaton régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor második évjárata, amely már Budapesten is kóstolható.

hirdetés

Egy mindenkiért, mindenki egyért!, harsant a 2016-os BalatonBorok budapesti bemutatója alkalmából a 24 résztvevő borásztól a csoportkép készítésekor, amelyet még a hóesés előtti nap, április 18-án, a Gozsdu udvar DiVino Borbárjában tartottak.

Két kiemelt régió találkozása, két eladható márka albrandekkel, erről a rendezvényt megnyitó Főpolgármester-helyettes asszony, Szalay-Bobrovniczky Alexandra beszélt. Kiemelte, hogy a főváros komplex márkaépítését csak erősíthetik olyan kiegészítő brandek, mint amilyen a BalatonBor. "Egy alulról jövő szerveződés mindig sikeres", tette hozzá Szalay-Bobrovniczky. Gyukli Krisztián és Laposa Bence a jelenlévő 24 borászat képviseletében az olaszrizling mindent elsöprő szerepéről beszélt a balatoni régióban, valamint megtudhattuk, hogy hamarosan borhajó indul az északi oldalról délre - annyi a megkeresés.Hallhattunk a Rizlingtavasz programról is, amelyet május 13-án rendeznek majd Balatonfüreden, ahol a BalatonBor ismét kiemelt szerephez jut. 

Ugyan se bort, se tökéletes szendvicset nem tudok készíteni, azonban örülök annak, hogy végre egy tisztességes termék született, nemcsak szándékról hallunk, mondta Gerendai Károly, a Costes Downtown tulajdonosa, aki a cateringet kínálta ez alkalommal a kínált borok mellé. A Margaret Island frontembere, a fonyódi születésű Lábas Viktória pedig borokról énekelt, utána következett a kóstoló. 

Fotó: eltetobalatonfelvidek.hu
Fotó: eltetobalatonfelvidek.hu

Nemcsak az új évjárat 24 borából adtak kóstolót az egyes BalatonBorok készítői, hanem a premier ízelítőt adott az itthon még szokatlanul új régiómarketingből, illetve az ezt megalapozó régiós identitásból és kultúrából is. A pesti évjárat premier csupán beharangozója volt egy sor tóparti évjárat bemutatónak, mely a következő két áprilisi hétvégén lesz „Nyílik a BalatonBor” néven több mint 30 pincészet és a borokhoz ételeket készítő éttermek részvételével, az egész Balaton körül szinte mindenhol. 

Csoportkép a pesti borbemutatón
Csoportkép a pesti borbemutatón

 

 

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint jó ötlet az utazási irodák részéről a kínálatuk teljes áras megjelenítése?

Kiadónk társoldalai