A világ legdrágább rozéja a VinCE-n

Pénteken nyit a VinCE Budapest Wine Show, ahol idén minden eddiginél izgalmasabb gasztronómiai élményekkel várják a borkedvelőket és gourmet vendégeket. Pénteken a 2-3 Michelin-csillagos olasz éttermeknek szállító Jolanda de Colò különlegességei, vasárnap Provance borai és Azebrajdzsán egzotikus ízei is terítéken lesznek. Több ezer borrajongó, közel száz nemzetközi szakértő érkezik a Corinthia Hotelbe, a hétvége első estéjén az is kiderül, ki nyeri a VinCE Awards díjakat.

Közép-Európa egyik legrangosabb bortalálkozóját idén március 6-8. között rendezik. Már hatodik éve, hogy a világ minden pontjáról érkező előadókat, szakértőket és a borvilágról példátlan tudással rendelkező Master of Wine-okat várnak Budapestre. Az előadásokon olyan csúcsborokat mutatnak be, amelyeket a hazai közönségnek még soha nem volt alkalma megkóstolni, a sétáló kóstolón pedig kizárólag válogatott, legalább 4-5 csillagra értékelt borászoktól kóstolhatnak a vendégek. A 260 stand között a gasztrokiállítók egy külön szekcióban kaptak helyet. A minőségi borválasztékhoz etyeki kézműves sonkát, olasz tésztákat, pestót és focacciákat, szarvaskolbászt és töpörtyűt, érlelt sajtokat kínálnak. Az ínyencek sushi-nak és cukrászkülönlegességeknek örülhetnek.

Olasz csúcsgasztronómia bálteremben tálalva

A pénteki mesterkurzus vendége Giuliano Lorenzon séf, Jolanda de Colò trénere. A több évtizedes múltú családi vállalkozás Olaszországban szinte kizárólag 2-3 Michelin-csillagos csúcséttermeknek szállít, de prémium alapanyagaikból Magyarország néhány neves konyhájának is jut. Az séf, aki korábban már maga is bizonyította, hogy érdemes a csillagra, ezúttal olyan izgalmas fogásokkal készül, mint a szicíliai vörös rák vagy a tökéletes steak, avagy a porosz üszőből készített Manzetta Prussiana – mindez a Friuli borvidék boraival kísérve. A legegzotikusabb fogasokat vasárnap koraeste tartogatja, azerbajdzsáni ízit és fel nem fedezett borait a régió specialistája hozta el Budapestre.

Legek a programban: a borvilág legjobbjaitól a legdrágább rozéig

A VinCE Budapest vasárnapi Provance kóstolóján Louise Sydbeck Master of Wine mutatja be a francia riviéra prémium borait, köztük a világ legdrágább rozéjával. További legek között is válogathat, aki vasárnap a Corinthia Hotelbe látogat; az előadók között lesz többek között a legelismertebb női pezsgő- és champagne specialista, Essi Avellan. A reggeli kurzuson, kaviárral és macaronnal kísért tradicionális pezsgőket és champagne-okat mutatnak be a szakértők. A pezsgő programok a nemzetközi díjjal elismert brit pincészettel, a Gusbourne-nal folytatódnak és az első olasz pezsgőház, a Gancia család ötödik generációs képviselője, Massimiliano Gancia személyesen ad ízelítőt az olasz életstílushoz és ünnepléshez méltó legjobb tételeiből. Az előadásokon Beaujolais és Cahors borai is kóstolhatóak, a syrah szőlőfajta legszebb példái a Rhone-i borvidékről érkeznek a Budapestre.

Iránytű a kiállítás közel 1000 borához

A szervezők segítenek megkeresni a sétáló kóstoló legjobbjait; a vendégektől, okostelefonokon gyűjtött értékelések alapján valós időben mutatják majd a Top10 bort, amit feltétlenül érdemes megkóstolni. A Carton Hungaricum több, mint 20 kiváló pincészettől, a Pannon Bormíves Céh 9 standjára válogatott borokat, míg leghíresebb vörösboros borvidékünk a Villányi Franc-ból hoz szép példákat, a számos régiós társulás – Etyek, Mór, Mátra és Somló – szintén válogatással készülnek. Az idei évben először rendezik meg a VinCE Awards díjátadót, ahol a borok világához kapcsolódó leginspirálóbb példákat, kiemelkedő szakmai teljesítményeket díjazzák. A 10 kategória győzteseit péntek este hirdetik ki. A jelölteket 21 szakértő állította össze, közülük a győzteseket a VinCE több száz szakmai partnere szavazza meg.

Forrás: Vendég & Hotel Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.