Átadták a 2019-es „Pro Gastronomia” díjakat

Átadták az idei „Pro Gastronomia” díjakat a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK). A Dr. Sándor Dénes által 2018-ban életre hívott díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.

Az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny nyitónapján, ünnepélyes keretek között második alkalommal átadott “Pro Gastronomia” díjat Dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK Vendéglátás Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense a magyar gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátó szakma kiemelkedő személyiségei és ígéretes fiatal képviselői szakmai tevékenységének elismerésére alapította a tavalyi évben.

A szakmai díjat évente maximum négy főnek ítélhetik oda. A díjjal párhuzamosan - ifjúsági díjként - átadnak egy Dr. Sándor Dénes által viselt séfkabátot is, a gasztronómia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a BGE KVIK-en, illetve jogelőd intézményeiben korábban diplomát szerzett hallgató részére. A díjazottak személyét az ötletgazda Dr. Sándor Dénes, valamint az általuk kiválasztott, szakmában elismert személy ítéli oda. Ebben az évben az ötletgazda mellett Dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja, valamint Prof. Dr. Gundel János, a BGE KVIK nyugalmazott főiskolai tanára, professzor emeritus választotta ki az elismerésre méltó személyeket.

A díjazottak 2019-ben:

  • Olivier Roellinger, 3 Michelin csillagos chef, a Relais & Chateaux alelnöke, megálmodója és megvalósítója a nevét viselő európai szakácsversenynek



  • Varga Károly, 22 olimpiai és világbajnoki aranyérem büszke tulajdonosa, a Kígyósi Csárda Étterem és Panzió szakmai mentora, a kecskeméti 48 Étterem és Bár konyhafőnöke



  • Vomberg Frigyes, food stylist, 2014 és 2018 között az európai versenyen 2016-ban első helyezést, a lyoni döntőben 2017-ben negyedik helyezést elért magyar Bocuse d’Or csapat tagja és coach-a



  • Ifjúsági díjazott: Böröcz Zsófia, a BGE KVIK korábbi hallgatója, a RTL Klub Konyhafőnök 2018-as szériájának nyertese, gasztromentor, a N’iceroll fagylaltozó tulajdonosa



    A díjazottak az emlékplakett mellett a Hotel Garzon Plaza, a Bástya Wellness Hotel és a La Perle Noire étterem felajánlásában egy-egy kétszemélyre szóló pihenést, illetve vacsorameghívást kaptak.

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.