Ütős vendégszám az idei VinCÉ-n

Idén közel 7 000 vendég volt kíváncsi a VinCE Budapest Wine Show programjaira. A péntektől vasárnapig tartó borkiállításra több száz nemzetközi borértő, köztük neves szaktekintélyek és számos Master of Wine, kereskedő is Budapestre látogatott. A mesterkurzusok előadói és különleges borai a világ minden pontjáról érkeztek, de a vendégek között is voltak, akik távoli országokból utaztak ide a rendezvényre.

Most először díjazták a legjobb szakmai teljesítményeket a borvilághoz szorosan köthető területeken, mint a gasztronómia, a kereskedelem, a borturizmus vagy a bormarketing.

A hatodik VinCE Budapest Wine Show meghatározó szerepet tölt be Közép-Európa egyik legjelentősebb borszakmai találkozójaként – a közel 7 000 vendég körülbelül harmadát idén is borászok és a pincészetek kollégái, a vendéglátásban dolgozók, borszakértők és borkereskedők, szakírók adták. A külföldi látogatók összesen 15 országból érkeztek és több százan voltak, a környező országokból buszokat indítottak. A VinCE meghívására közel száz nemzetközi szaktekintély is Budapestre utazott.

A 160 válogatott kiállító, köztük a Corinthia Hotel termeiben felvonuló hazai borászatok így nemcsak a nagyközönségnek, de a borvilágban meghatározó szereplőknek is bemutathatták boraikat és visszajelzést kaphattak munkájukra. A tokaji borokat például olyan mesterek mutatták be, mint Elizabeth Gabay MW, Caroline Gilby MW és Darrel Joseph, a régió specialistája. Borbeszerzők az Egyesült Királyságból, az USA-ból, Hollandiából és Oroszországból, Romániából, Tajvanról érkeztek.

„Nagy öröm számunkra, hogy idén is ilyen sok nemzetközi borszakember elfogadta meghívásunkat. Hagyományainkhoz híven idén is különleges programokkal, borvacsorákkal és borvidéki kirándulásokkal láttuk őket vendégül. Budapest mára a legnagyobb borkiállítások első európai állomása, ahonnan a düsseldorfi ProWein-ra és a veronai Vinitaly-ra utaznak tovább a szakmabeliek.” – értékelte a rendezvényt Németh Ágnes szervező.

A válogatott, minőségi borokat felsorakoztató sétáló kóstoló a borkedvelőket is vonzza, idén a rendezvény mindhárom napjára már előzetesen minden jegy elkelt. Nagy volt az érdeklődés a champagne kurzusokra és a Bordeaux mesterkurzusra is, a szervezők ezért felemelték a szokásos létszámot, további helyeket biztosítottak a két előadóteremben.

A borokat idén okostelefonon is értékelhette a közönség, a legtöbb szavazatot a tokaji Árpád-Hegy Pince 6 puttonyos Aszúja kapta, így a VinCE magazintól ők kaptak meghívást egy szakmai útra a hétvégi ProWein rendezvényre, Németországba. Népszerű volt a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok Meta Téma nevű tétele és Gere Tamás & Zsolt Pincészetének Pinot Noir Válogatása is.

A VinCE Awards keretében idén először díjazták a legjobb szakmai teljesítményeket a borvilághoz szorosan köthető területeken, mint a gasztronómia, a kereskedelem, a borturizmus vagy a bormarketing. A tíz kategóriában kiosztott díjakat pénteken este adták át.

Forrás: VinCE Magazin Hírlevél

Forrás: Vendég & Hotel Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.