hirdetés

Balaton: szállodai helyzetkép csúcsszezon idején

Az MSZÉSZ helyi régióvezetőjétől, Rádóczy Andreától. Amiben szó lesz vezető balatoni településekről, félig üres és full házakról, és arról, változtak-e idén a vendégek elvárásai?

hirdetés

A balatoni vendégkör idén nagyon színes, nagyon változó - ez derült ki abból a gyors helyzetértékelésből, amit a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) Balatoni régiójának vezetője, Rádóczy Andrea állapíthatott meg a tó környéki házak vezetőivel való konzultáció alapján. 

elitemagazine.hu
elitemagazine.hu

Hol alszik szívesen a magyar?

- Azok a szállodák, amelyek központi elhelyezkedésűek, és eddig is a hazai vendégkörre épültek, bár megérzik a vírus miatti mai helyzetet, de sokkal kevésbé, mintsem azok, amelyek kissé távolabbi lokációval rendelkeznek. A közvetlenül a tó környékén található szálláshelyek bázis körüli vendégszámokat produkáltak eddig. Azok a házak pedig, amelyek kicsit távolabb vannak a tótól, ott 20 és 50 százalék közötti július elejéig a visszaesés vendégszám tekintetében. Azonban nekik sincs okuk kétségbe esni, mert a főszezon végére lehet, hogy behozzák az eddigi lemaradást, olyan bíztatóak az előrejelzések a foglalásokat tekintve.

Hévíz, Kenese, Siófok értékelése

- Hévízen már árnyaltabb a jelenlegi helyzet. Bár az árak idén is bázis körüliek a városban, azonban, hiányzik a külföldi vendégkör nagy része: német, osztrák, orosz gyógyvendégek köre. A foglalások elindultak őszre az ottani kollégák tájékoztatása alapján, de semmiképp nem olyan számban és mértékben, mint az elmúlt években megszokott volt. Hallottam viszont Balaton környéki olyan szállodákról - a balatonkenesei Marina Port például ilyen -, ahol viszonylag kicsi idén a visszaesés. És jó példa Siófok, ahol az egyik kisebb szálloda információja alapján - a megugrott hazai keresletnek köszönhetően - jóval a bázis fölött teljesítettek már idáig is, azaz ott kimagasló nyári szezont fognak zárni a kollégák.

A visszanyitás sehol nem volt egyszerű

- Olyan új helyzet állt elő a covid miatt, amelyre még sehol nem volt példa. Nemcsak nálunk, a világban sem. A Szállodaszövetség mindenben segítette a munkánkat: virtuális reggelik formájában kapcsolódtunk össze, és tudtuk meg a szükséges információkat, segítettük egymást, mit hogyan készítsünk elő a vendég és a kollégák egészségének megőrzése érdekében. A pünkösdi nyitásokat követően még mindenki szigorúan tartotta a szabályokat, azonban a mostani időszakot látva az a véleményem, egyre inkább lazul a fegyelem. Mert fél házak esetén lehet tartani az üres szoba/vendégszoba szabályt, de amikor a hirtelen megugrott kereslet miatt akár teltházas üzemelés is lehetséges, ezt a megoldást nehéz kivitelezni.

 Mit vár el a vendég?

Ebben az esetben saját példámat említeném annak érzékelésére, hogyan érkeznek a vendégeink. Vacsoraidőben több alkalommal visszahívtak a kollégák az éttermünkbe, mert a kedves vendég nehezen akceptálta az u.n. hibrid svédasztalos megoldást, amikor az előételeket, salátákat, desszertféléket adagolva, míg a főételeket a séf által szervírozva kínáltuk. Vendégeink ragaszkodtak a klasszikus büfé rendszerhez. Ezért most a tálaló eszközök folyamatos cseréjével/fertőtlenítésével, távolságtartással és előzetes időpont egyeztetéssel kerüljük a torlódást, óvjuk vendégeink egészségét, kiemelt figyelmet összpontosítva kényelmükre. 

Mennyi az átlagos tartózkodási idő?

- Egyrészt csökkent az átlagos tartózkodási idő a legtöbb helyen: a tavaly mért 2,1 nap helyett idén kevesebb, 1,7-1,8 nap az átlagos idő a mi szállodánkban.Talán mondani sem kell, ez mennyire megterhelő a megfelelő üzemeltetés miatt. Viszont egy-egy vendég nem egyszer, hanem többször is visszalátogat vagy ugyanabba a házba, ahol korábban megszállt, vagy a Balatonnál felkeres egy másik helyet a következő vagy a rákövetkező hétvégén. És elmondták a kollégák, van, ahol egy-egy hétre érkeznek a hazai vendégek - nyilván ezzel kiváltva egy-egy horvátországi, vagy más, határon kívüli nyaralódesztinációra tervezett nyaralást.

 

 

Vágó Ágnes, főszerkesztő
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Az új szabályokat figyelembe véve változnak-e Önöknél az árak?

Kiadónk társoldalai