hirdetés
hirdetés

Fantasztikus győzelem, feledhetetlen két nap után: Bocuse d’Or Europe, május 10–11. Budapest, HUNGEXPO

Széll Tamás lett Európa legjobb szakácsa

Magyarország május 11-én a gasztronómia területén történelmet írt: Széll Tamás és csapata nyerte a Bocuse d’Or budapesti döntőjét, így biztosítva egyben helyét a jövő évi lyoni világversenyen. A második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett.

hirdetés

Csapatmunka, összefogás, alázat

Erre az elsöprő győzelemre senki sem számított. A hazánknak európai sikert hozó séf négy és fél hónapon át, decembertől készült a megmérettetésre, és az egész verseny alatt teljes nyugalommal viselte a drukkerek, fotósok, televíziósok közelségét. Saját elmondása szerint ezt a sikert csak csapatmunkával, összefogással, fegyelmezettséggel és a szakma iránti teljes alázattal lehetett elérni, de persze rengeteget segített, hogy sokan támogatták őket már a felkészülés ideje alatt is: „Nem izgultam, hiszen az eddigi versenytapasztalat sokat jelentett, de persze Brüsszelben még én sem voltam ilyen rutinos. Elsődlegesen a skandináv csapatokat kísérjük mindig figyelemmel, de azt legmerészebb álmunkban sem reméltük, hogy nemcsak bekerülünk közéjük, hanem meg is előzzük őket. Külön köszönet Vomberg Frigyesnek és Szabó Kevinnek”.

A magyar csapat felkészülése során sokat segített még az APLI Design, Fekete Antónió, a magyar döntőn második helyezést elérő Pohner Ádám, valamint a Michelin-csillagos Serge Vieira, Rasmus Kofoed és Tommy Myllymäki is.

Szulló Szabina csapatkapitány a zsűri egyedüli női tagja, Széll Tamás párja: „Nagyon izgultam, mert bár voltam már zsűritag, de ilyen nagyszabású versenyen először kaptam meg ezt a megtisztelő feladatot. Pontosan látjuk, mire kell majd figyelnünk a lyoni megmérettetésen.”

A lelátót felrobbantotta a közönség

Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa egyike volt a felkészülést segítő és irányító csapatnak: „A Bocuse d’Or az év gasztronómiai ünnepe, több ezer szurkoló tölti meg ilyenkor a lelátókat. Néha olyan, mintha egy focivb- n lennénk. Amikor kimondták, hogy Magyarország nyert, egyszerre sírtunk és nevettünk, mert ezzel a hatalmas sikerrel nem számoltunk!”

Nyerő tizenegy, agancsokkal tűzdelve

A versenyzők adott alapanyagokból dolgoztak, de saját konyhájuk jellemzőit, egyéni kreativitásukat, hagyományaikat is „belefőzhették” az ételeikbe. A gímszarvasborjúcombról szinte mindegyik csapatnak a szarvasagancs jutott eszébe díszítőelemként, így a húsos tálak bemutatójánál egymást érték a különféle agancsdekorációk. A magyar csapatot a norvégok és a svédek követték, mellettük Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata lehet majd ott Lyonban a 2017-es világdöntőn. A legjobb halételért járó különdíjat az izlandi, a legjobb húsételért járó különdíjat a francia csapat vihette haza. A legjobb commis-nak járó díjat a svéd séf segítője kapta.

Az adott országnak is sokat jelent a Bocuse d’Or

Mint a budapesti kétnapos programon is kiderült: ez igazából egy show-műsor, annak minden szükséges kellékével, de egyben nagyszerű lehetőség arra, hogy az adott ország gasztronómiája előtérbe kerülhessen.

A budapesti Bocuse d’Or tehát nemcsak a szakmának volt fontos, hanem egyben kiváló promóciós eszköz és országimázsépítő lehetőség. Alkalmat adott arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek hazánk termékei, kulturális és turisztikai kincsei, gasztronómiája. Az idei, budapesti Bocus d’Or-on több mint 400 hazai és nemzetközi újságíró és több ezer lelkes szurkoló és érdeklődő gasztrokedvelő ismerkedhetett a magyar konyhával, valamint a fővárosi szálláslehetőségeknek is jelentős bevételt hozott a csúcsrendezvény.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai