Az új Ptk. kedvezőbb az utazásközvetítőknek

A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) március 15-én hatályba lépő új változata értelmében az út lemondása után vis maior esetén is járna a jutalék az utazásközvetítőknek, valamint kártalanításban részesülnének a szervező és közvetítő közti szerződés megszűnésekor.

A közvetítők szerint míg a magyar piac szezonalitása ellen az utazásszervezők küzdhetnek a különféle elő- és utószezoni kedvezményekkel, addig a közvetítőknek akkor van jó esélye felvenni a küzdelmet, ha egyéb tevékenységből is származik bevételük, vagy tartalékoltak. Mint azt egyik közvetítéssel foglalkozó olvasónktól megtudtuk, a jelenlegi általános gyakorlat szerint az utazásszervezők szezon előtti akciói előfoglalásai után a közvetítő nem kap semmilyen jutalékot, mert az utazás nem valósult meg és a teljes részvételi díj sincs az esetek döntő többségében befizetve. Szerinte ráadásul csökken a közvetítőn keresztüli foglalások száma.

A közvetítők álláspontja szerint a közvetítői munka 80-90 %-át már a foglaláskor elvégzik azzal, hogy az utast behozzák, megkötik vele az utazási szerződést, beszedik és tovább utalják az előleget. Az esetek 90 %-ban már csak a hátralék befizettetése és a voucherek átadása marad az utazás előtti hónapra.

 Az új Ptk. a közvetítők számára kedvezőbb helyzetet teremthet, mivel kötelezővé tenné a jutalék kiszámlázását. Ezért már a foglaláskor, a 40 % befizetésekor kibocsátandó lesz a jutalékszámla, hisz a teljesítés, - az utazásközvetítés, a szerződéskötés, - megtörtént.

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) nem ért egyet a Ptk. fenti módosításával. Szerintük, ha nincs utazás, nem jár a jutalék sem. Sőt, a tervezet lehetőséget adna akár fiktív utasok befoglalásával majd az út lemondásával való visszaélésre. A szövetség javaslatait a napokban nyújtja be a törvényhozás felé. Szerintük a jutalék kérdését továbbra is az egymással tartós jogviszonyba kerülő felek közti szerződésnek kell szabályoznia. Ugyanakkor a Ptk. egyik alapelve, a szerződés szabadsága. E szerint a Ptk rendelkezéseitől a felek eltérhetnek, amennyiben ezt a törvény kifejezetten nem tiltja.

A közvetítők azonban a MUISZ aggodalmát nem osztják; úgy látják, hogy az utazások csupán 5-8 százalékában hiúsulnak meg, így a jutalék kötelező kifizetése akkora terhet nem jelentene. 

Szintén kitér a tervezet azon esetekre, amikor a szervező felmondja a szerződését a közvetítővel, és előbbit kompenzálnia kell. Ezzel annak kívánja a jogalkotó elejét venni, hogy a közvetítő vagy ügynök által felhajtott új ügyfeleket a szervező anélkül vegye át, hogy kártalanítaná a közvetítőt.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.