Büszkén mutatjuk be a 2019-es verseny zsűrijét!

A Gastro&Hotel Design Award a hazai Horeca-szakma legrangosabb, leglátványosabb design versenye, amely ma már igazi nemzetközi brandnek számít.

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot.

Ez a verseny Magyarországon az egyetlen olyan nemzetközi szinttel mért megmérettetés, amely átfogó módon közelít a dizájnhoz, annak minden területét értékeli a vendéglátó- és szállodaiparon belül. Ennek megfelelően a versenybe egyaránt nevezhetőek a megfelelő kategóriákban belsőépítészeti, lakberendezési megoldások, illetve különböző, az adott területen fontos kiegészítő termékek tervezési megoldásai, sőt, eddig meg nem valósított terveket is benyújthatnak a pályázók.

A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az éttermi és a szállodai vendéglátás arculatának, megjelenésének fontosságára, a vendéglátóipari kommunikációban alkalmazott vizuális, design és belsőépítészeti elemek minőségének kiemelt szerepére. És arra, hogy a vendégoldal elégedettség oldaláról mennyire fontos és meghatározó az adott szálláshely vagy vendéglátóegység megjelenése.

 A zsűrizés legfőbb szempontjai idén is a pályázott munka eredetisége, kreativitása, érthetősége, átláthatósága, a kivitelezés minősége, a pályázott munka esztétikai és funkcionális minőségének összhangja.

És akik ezek alapján döntenek:

 

ZSŰRIELNÖK

Varró Zoltán - belsőépítész, designer - VarroDesign

ZSŰRITAGOK

Ács Erzsébet - elnök - Lakberendezők Országos Szövetsége

Bakody Katalin - igazgató - JAB Csoport

David Mulin - Executive Assistant Manager - St. Reggis Hotel Punta Mita

Krémer Julianna - művészeti vezető - PPH Media

Monica Ortiz - Hotel Manager - Rosewood BahaMar, Bahamas

Peter Katusak-Huzsvar - General Manager - Sofitel Vienna Stephansdom

Thierry Baurez - Global Director of Sales - Trump Hotels

Vágó Ágnes - főszerkesztő - Pont Itt

Zubreczki Dávid - újságíró - Index.hu - Urbanista Blog

 

Nevezzen a 2019-es Gastro&Hotel Design Awardra!

 

A kategóriákról bővebben ide kattintva olvashat!

 

További információk a versenyről itt érhetők el!

 

Online nevezésért ide kattintson!

 

További információ: Mohai Fanni,

[email protected] 

+36 1 430 4518


Gastrodesignaward.hu


Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.