hirdetés
hirdetés

Pert nyertek az állam ellen a csődbe ment utazási iroda károsultjai

Végre döntés született a 2009-ben csődbe ment 5Kontinens Utazási Iroda ügyében. A  35 pórul járt utas a magyar államot perelte be, mondván, azért nem kapták vissza a pénzt, mert nem megfelelő az utazási rendelet.

hirdetés

2013 szeptemberében már az Európai Bíróság elé került az ügy, ami 35 magyar károsult keresete alapján indult, akik nem elégedtek meg a magyarázattal, hogy a csődbe ment utazási iroda vagyoni biztosítéka nem fedezi az általuk befizetett, de a csőd miatt már meg nem valósult utazás árának teljes visszafizetését. A teljes összeg, melyet az utasok követelnek, mintegy 14 millió Ft.

November 19-én pedig döntés született: a Fővárosi Ítélőtábla úgy határozott, hogy a magyar állam fizesse ki a fennmaradó anyagi kárt.

Egyedülálló eset

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke kérdésünkre elmondta, hogy egyedülálló ez a döntés, már abból a szempontból is, hogy az utasok vették a fáradságot, hogy tovább vigyék az ügyet és visszakapják a pénzüket. Hiszen a rendelkezésre álló vagyoni biztosítéknak csupán a 22%-át tudta visszafizetni a károsultaknak a biztosító.

Az 5Kontinens Utazási Iroda egyértelműen alulbiztosította magát, és nem a tényleges forgalmának megfelelő összeget fordított kaucióra. A soron következő évre vonatkozó vagyoni biztosíték alapjául szolgáló tervezett forgalmat minden év október 31-éig kötelesek az irodák meghatározni, ám ha év közben alakul a vártnál jobban a forgalmuk, akkor is lehetőség van módosítani a kauciót – ebben az esetben a rendelet előírja, hogy az észlelést követő öt napon belül köteles emelni az utazásszervező a vagyoni biztosítékát.

Molnár Gabriella azonban hozzátette, hogy nem a rendelettel van baj, hanem annak be nem tartásával. „Félő, hogy a jogalkotó ezután úgy ítéli meg, hogy az utazási irodáknak még jobban meg kell emelni a vagyoni biztosítékukat. Ez azonban nem jó megoldás, hiszen a kaució már jelenleg is rendkívül magas, és ez elviselhetetlen terheket róna az irodákra. Véleményünk szerint az illetékes hatóságnak kellene ellenőriznie a megfelelő vagyoni biztosíték mértékét, hiszen ha a jelenlegi szabályozás szerinti összeghatárokat az irodák betartják, akkor csőd esetén sincs nagy probléma – mint ahogy ez történt a Best Reisen esetében is.”

Az ügyben megkerestük Békési Tamást, az MKEH főosztályvezető-helyettesét, aki elmondta, hogy a magyar állam részéről a peres eljárásba a kereskedelmi hatóság nem került bevonásra, így nincs hivatalos forráson alapuló releváns információja sem a perbeli előzményekről,  sem pedig a lezáró döntésről.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk