Újra az élre törne az idén 30 éves Sziget fesztivál

Számos újítással jelentkezik idén a 30 éves Sziget fesztivál, amelynek célja, hogy a pandémia után visszaszerezze vezető pozícióját az európai fesztiválpiacon - mondta Kádár Tamás főszervező a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján.

Augusztus 10. és 15. között számos világsztár lép fel a Szigeten. Billie Eilish először ad koncertet Magyarországon, mellette eljön többek között a Florence + The Machine, az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons, Lorde és Macklemore is. Hatvankét országból érkeznek fellépők, mintegy negyven programhelyszínre. "A covid miatti kétéves kimaradás 2,2 milliárd forintos veszteséget okozott a Szigetnek, amit tavaly egy 400 milliós eredménnyel tudtunk kicsit kozmetikázni. Idén ismét számos újítás lesz, a látvány, a vendéglátás, a fenntarthatóság, a kényelmi szolgáltatások terén" - közölte Kádár Tamás.

A főszervező-cégvezető kitért arra, hogy az előzetes jegyeladások komoly bizakodásra adnak okot, mind a bérletek, mind a napijegyek tekintetében. "Bőven százezer fő körüli külföldi vendégre számítunk, és tavalyhoz hasonlóan várhatóan ennél valamivel több lesz a magyar látogató, nagyon népszerűek vagyunk a magyar fiatalok körében". Hozzátette: jó esély van arra, hogy a pénteki (Imagine Dragons), szombati (David Guetta) és keddi (Billie Eilish) nap teltházas lesz. Csiszár Virág, a Sziget booking menedzsere arról számolt be, hogy az Oscar-, Golden Globe- és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish európai turnéja első állomása lesz a Sziget. Nem headliner fellépő, de világsztár lesz a nagyszínpadon például Sam Fender, a Foals, Yungblud, Arlo Parks és Caroline Polachek is; a kiemelt színpadon délutánonként magyar előadók is lesznek, különleges műsorral jelentkezik a Halott Pénz, a Carson Coma és Dzsúdló.

Az MTI kérdésére Kádár Tamás elmondta: konkrét számokat nem említhet, de a nagyszínpadi fellépőkre fordított összeg folyamatosan nő. "A zeneiparban nem állt meg az a gázsinövekedés, ami a covid alatt megfékeződni látszott. Fellépőinket euróban vagy dollárban fizetjük, a forint árfolyamgyengülése ezekkel a devizákkal szemben nem segíti a költségvetésünket. Ennek ellenére igyekszünk minden napra olyan világsztárokat idehozni, akik miatt érdemes kilátogatni". A második legnagyobb koncerthelyszínen, a Freedom sátorban lesz látható mások mellett Bonobo, Loyle Carner, a Moderat, SG Lewis.

A Party Arénában naponta különböző partybrandek mutatkoznak be, az underground elektronikus zenének otthont adó Colosseumban Jeff Mills, Sven Väth és Dixon is színpadra lép. Kardos József programigazgató kitért arra, hogy idén helyet cserél a feltörekvő tehetségeknek helyet adó Európa Színpad és a világzenei helyszín, a Global Village. Utóbbin lép színpadra például a kanadai székhelyű ukrán Balaklava Blues, Marcela cigány énekesnő párizsi együttese, a réunioni Ti'Kaniki vagy az Al-Qasar amerikai-francia-libanoni-örmény kollektíva. Mint elhangzott, a hip-hop és a rap előadók újra a dropYard helyszínen lesznek, a Sztereo Színpadon a retro zenék mellett (például Bellini, Bon-Bon, Peter Srámek) a hazai tehetségkutatókból ismert előadók is ott lesznek. Idén is a dalszerző-énekeseké a Music Box helyszín, a Magic Mirror pedig a filmek és a zenék mellett kerekasztal-beszélgetéseket, stand-upot kínál, éjszaka a brit Queenz lesz látható.

Az ezer férőhelyes cirkuszi sátorban, a Cirque du Soleilben a háború elől elmenekült ukrán cirkusziskolások a prágai Cirk La Putyka társulatban mutatják be tudásukat, újra eljön a kanadai Cirque Alfonse és az ausztrál Circa is. A sétáló utcaszínházak programjában lesznek katalán embertornyok (Sagals d'Osona), de feltűnnek majd lovak, szirének és sárkányok is a Sziget különböző pontjain. A színházi és tánchelyszínen (Theatre-and-Dance Field) látható lesz például a holland Panama Pictures, a baszk Hika Teatro, a baszk Ertza, a francia Compagnie Dyptik vagy a brit kamionos, futópados táncprodukció, a Future Cargo műsora.

Ahogy mindig, idén is lesz Civil Sziget. A mobilvécéket konténeres angolvécék váltják, megújulnak a kempingszolgáltatások, visszatérnek az Art of Freedom látványos térinstallációi, az eddiginél több pénzt és erőforrást fordítanak a pormentesítésre, nő a vendéglátóhelyek kínálata, ugyanakkor mindenütt kötelező lesz egy "jóárasított" főételt is árulni, legfeljebb 2500 forintért. Tavaly a fesztivál teljes hulladékának 42 százalékát hasznosították újra, az idei cél az 50 százalékos arány fölé kerülni. A robbanómotoros járműveket elektromosok váltják, a természetvédelmi területet idén is lezárják.

Forrás: MTI


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.