150 ezer embert várnak a 26-on

5 nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. VOLT Fesztiválra, ahol a legnagyobb küzdőtér elé épülő Nagyszínpad hét emelet magas, szélessége 24 méter, a súlya pedig több, mint 200 tonna — közölték hétfőn a szervezők. 

A gigantikus méreteket szerintük indokolja, hogy a világ könnyűzenei élvonala adja egymásnak a mikrofont a VOLTon. “Pár éve még álmodni se mertünk arról, hogy a Depeche Mode első, magyarországi fesztiválkoncertjével éppen a Telekom VOLT Fesztiválra érkezik majd.” – mondta el a hétfői sajtóbejáráson Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapító-főszervezője.

A fesztivál ideje alatt fellép egyebek mellett a Depeche Mode, Iron Maiden, az itthon először koncertező Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki, Safri Duo, az Eiffel65, vagy a Mr. President. 600 db WC, 150 tusoló, 400 fős biztonsági szolgálat, 200 fős egészségügyi bázis és egy minikórház is felépül a VOLTon. Jelentős újítás, hogy a VOLTon csak ún. repoharat használnak. A fesztiválozók vásárolhatnak olyan, egyedi tervezésű poharat, amely nem visszaváltható ugyan, de nem kell mindvégig magukkal hordaniuk, bármikor tokenre váltható a VOLT ideje alatt, majd ennek átadásval egy újat szerezhetnek be a következő vásárláskor. A VOLT szervezői biztosra veszik, hogy ezzel egészen minimálisra csökken idéntől a hulladéktermelés a fesztiválon. 

Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője elmondta, hogy a csütörtöki nap már teltházas, a többi napra még a helyszínen is lehet jegyet váltani. Szállást csak nagy szerencsével találhat, aki Sopronban és környékén keresgél: hónapokkal ezelőtt már a környező osztrák szálláshelyek is megteltek is a fesztivál vendégeivel.

 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.