A bibliára építik a turizmust Vizsolyban

A község büszkeségét, a román kori műemlék református templomot és a Vizsolyi Bibliát évente 15-20 ezer turista látogatja meg – mondta lapunknak Bihi Miklós, Vizsoly polgármestere. A biblia nemrég a hungarikumok sorába került, amely arra ösztönzi az önkormányzatot, hogy tovább fejlesszék a turizmust a faluban.

Ahogy emlegetik, a Vizsolyi Biblia a reformáció korának legjelentősebb szellemi és nyomdatechnikai teljesítménye volt. Ez az első teljes nyomtatott magyar nyelvű mű, amelyet Vizsoly tett ismertté és híressé. A bibliát a híres abaúji bortermelő városban, Göncön görög és héber nyelvből fordította magyarra az 1580-as évek második felében Károli Gáspár - eredeti nevén Radicsics Gáspár (1529-1561) -, a tudós prédikátor a munkatársaival. A kézirat lapjait naponta gyalog vitték át Göncről Vizsolyba a nyomtatáshoz. Közöttük volt Szenczi Molnár Albert is, aki Göncön diákoskodott, majd később zsoltárokat fordított és szótárt is készített.

Négyszobás panzió és vendéglátóegység

Az első teljes magyar bibliát Vizsoly főutcáján, a református templommal szemben levő egykor állt sekrestyében nyomtatták. Ma ennek a helyén egy felújított, fehérre meszelt, apró ablakos régi ház található, melynek a falán táblát helyeztek el a híres eseményre emlékezve. Az első kiadást főúri pártfogók: Rákóczi Zsigmond egri főkapitány, Báthory István országbíró, Drugeth István zempléni főispán és Mágócsy Gáspár földbirtokos támogatták. A feljegyzések szerint a bibliát 1589 február 18-án kezdtél el nyomtatni és az idén 425 éve, 1590 július 20-án fejezték be a nagy munkát Mantskovits Bálint lengyel származású tipográfus mester irányításával. A Vizsolyi Biblia ma is a legteljesebb magyar nyelvű szentkönyvünk és kiemelkedő kulturális emlékünk, amely az egyetemes keresztény vallás értékeit közvetíti. Ennek a bibliának az egyik példányát őrzik hazánk becses, védett épületében, a vizsolyi református templomban. A faluba vezető főút mentén tábla is jelzi a turistáknak ezt a kiemelkedő látványosságot.

Bihi Miklós polgármestertől arról is értesültünk, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben átépítették a települést és korszerűsítették az úthálózatot. Jelenleg arra törekszenek, hogy a helyi mezőgazdaságot és a turizmust fejlesszék. Pillanatnyilag nincs szálláshely és étterem a faluban, ami komoly gondot okoz. Így csak átmenő turizmusról beszélnek Vizsolyban, melyen változtatni akarnak szálláshelyekkel és vendégéjszakákkal. A Start közmunka-program keretében összefogással, szociális szövetkezetet alakítottak és kertészeti növényeket termelnek. Egy kecskefarmot is létrehoztak, amelyet a turizmus szolgálatába szeretnének állítani, bemutatással és állatsimogatással. Az idén például sertésekkel és baromfiakkal is gyarapítják az állományt. Emellett elkészültek egy négy szobás panzió és vendéglátóegység létrehozására is.

Helyi specialitásokat termelnek

A falu határában horgásztavat találni, amelynek a környezete egyre jobban kiépül. A közeli Hernád-folyó pedig a hegyi kajakosok vonzó túrázóhelye lett a nyári időszakban. Ám ehhez kapcsolódva fontosnak tartják, hogy kikötőt is létesítsenek, miután ezt egyre inkább igénylik a sportolók. Gyümölcsös telepítésére is készülnek, különösen az abaúji-tájhoz tartozó kajszi barack ültetvényeket hoznak létre. Vizsoly lakóházainak pincéiben pedig laska- és csiperkegombát is termelnek. Mindezeket az érkező vendégeknek is ajánlják majd, mint helyi specialitásokat.

A természeti szépségekben gazdag, jó levegőjű falu iránt az utóbbi időben többen is érdeklődnek. Így az elmúlt időszakban néhány szlovák család is vásárolt itt hétvégi házat. A már megvalósult fejlesztések pedig Vizsoly további komfortosítását szolgálják. Így például tavaly adták át faluházat, amelyeket különböző rendezvényekre használnak. Ifjúsági közösség színterének nevezik, ahol kiállításokat rendeznek, találkozókat tartanak. Jelenleg egy Erdélyből, Kalotaszegről érkezett lakásberendezéseket, különleges festett motívumokkal díszített bútorokat és egyéb tárgyakat láthatnak az érdeklődők. Azt is tervezik, hogy iskolások bevonásával nyári táborokat szerveznek.

Gyermekesély házat nyitnak

Nemrég egy szabadtéri színpad terve is elkészült Vizsolyban, amelyet európai uniós támogatással szeretnének létrehozni. Ezért támogatásért pályáznak. A színpad jó lehetőséget nyújt ahhoz, hogy olyan egyedi fesztivált rendezhessenek, amely a fiatal irodalmi- és zenei tehetségek felkutatást szolgálja majd. Egyébként az elmúlt időszakban a vizsolyi református közösség a műemlék templom környékén turisztikai látogatóközpontot alakított ki. Nemrég pedig a gönci református közösséggel együtt nyertek el pályázatot. A támogatásból a vizsolyi templom udvarán bormúzeumot építenek, ahol elsősorban Tokaj-hegyaljai nedűket mutatnak be. Mindezek mellett a helybeli reformátusok szintén pályázati támogatással kívánják létrehozni és megnyitni a közösségi házukat. Ezt Gyermekesély házként kívánják működtetni, mellyel a környék szegény, de tehetsége fiataljait szeretnék felkarolni.

Természetesen a Vizsolyba érkezők egyéni túrákat is tehetnek a környező szépséges abaúji tájakon. Így például a közeli műemléki boldogkői várhoz, vagy Tállyára, ahol a kiváló borok kóstolása mellett megtudhatják, hogy ez a falu Európa mértani közepe. De ellátogathatnak Göncre a Huszita Házhoz is, vagy Tokajba, a világörökségi területre.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.