Aggtelek nem csak a felszín alatt érdekes

Kétségtelen, hogy a világörökséghez tartozó 25 kilométer hosszúságú barlangrendszer a fő turisztikai attrakció Aggteleken, de emellett romantikus falusétákat és túrákat is ajánlanak a településre érkező vendégeknek – tudtuk meg Nahaj Ferenc jegyzőtől.

Azoknak az érdeklődőknek kínálják ezeket a programokat, akik idegenvezető segítségével szeretnék megismerni a település nevezetességeit, miután sok értéket találni a gömöri településen. Aggteleket alapvetően azok a kirándulók keresik fel, akik azért érkeznek, hogy egy nap alatt megnézzék a látnivalókat, ők este vissza is indulnak. A hazaiakon kívül német, osztrák, olasz, francia vendégek is szívesen látogatják ezt a világörökségi területet.

Kevés a vendégéjszakák száma

Aggteleken egyelőre kevés a vendégéjszakák száma, annak ellenére, hogy jó minőségű szálláshelyeket találhatnak az ide látogatók. Tavaly például a magánszálláshelyeken 1995 vendéget fogadtak és 3569 éjszakát számláltak, többségük belföldi turista volt. A barlang bejárata közelében találni a háromcsillagos Cseppkő Szállót, amely a legnagyobb hotel a faluban. Emellett az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében kemping is működik, ahol a sátorozás és a faházak mellett a lakókocsikkal érkezők is megfelelő helyet találnak.

Nahaj Ferenc azt is elmondta, hogy az ötórás barlangtúrán kívül kiemelkedő program a romantikus faluséta, amelynek résztvevői megismerhetik a látványosságokat. Így például a parkkal körülvett katolikus templomot, a temető sarkán található fejfamúzeumot vagy a nevezetes víznyelőket, melyek közül a legismertebb az úgynevezett Zsombolylyuk. Külön érdekesség a harangtorony, amely valamikor megfigyelőhely volt, de ma már a műemléki védelem alatt álló református templomhoz tartozik. A toronyban három harang működik, a legrégibb a 16. századból való. Természeti érdekesség az Aggteleki-tó, melynek közelében – a karsztoldal alatti területen – építették a szabadtéri Tószínpadot. Itt tartják a Falunapot július végén és augusztus elején, amikor a kulturális programok mellett – mint aggteleki specialistást – krumplilángost sütnek a vendégeknek. Ugyancsak a közelben láthatók a régi paraszti gazdálkodásból fennmaradt, fából készült pajták is, mint nevezetességek.

Új szálláshelyeket alakítanak ki

A program részeként a falu központjában látható a Hagyományok Háza, ahol egykor használt paraszti eszközöket mutatnak be a népviselettel együtt. De a turisták megtekinthetik a kőből épült Községházát is, melynek az udvarán a múltból származó kerekes kutat is megtekinthetnek. A Hagyományok Házának udvarán kemencét is építettek, ahol – igény szerint – kenyeret, illetve lángost sütnek a vendégeknek. Ugyancsak a központban áll a Petőfi Sándor Művelődési Ház felújított épülete, melynek falán a névadó költő bronz domborművét helyezték el. Az épülettel szemben emelkedik az angyalszobor, mögötte pedig az a szépen felújított ház áll, ahol a faluból elszármazott családkutató író, Antall István Bertalan nevelkedett és emléktáblája található. A háromórás program részeként tekinthetik meg a régi zsidó temetőt is a fennmaradt régi síremlékekkel és táblákkal.

A falu jegyzője arról is beszámolt, hogy nemrég újítottak fel két játszóteret a központban, és sok zöldfelületet is létesítettek kültéri bútorokkal. Ezekkel a gyerekek és a turisták kényelmét szolgálják. A tó közelében lévő egykori csordásházat pedig az önkormányzat megvásárolta és szintén felújította. Ebben még az idén néhány új szálláshelyet hoznak létre. De a terveik között szerepel az is, hogy a volt védőnői szolgálat épületét bővítéssel szálláshellyé alakítják át. Ennek a megvalósítására támogatásért pályáznak.

Gyógyturizmus a Baradlában

A képviselőtestület azt is szeretné, ha a Falunap mellett egy másik nagyobb aggteleki rendezvényt is szerveznének a jövőben. Ezt a tájba illő gasztronómiához kötnék. Az a vállalkozó pedig, aki jelenleg az aggteleki kempinget működteti, a barlang bejáratához közel kalandparkot kíván létrehozni. A felsoroltakon kívül az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága is egész éves programsorozattal várja a vendégeket. Például barlangkoncertekkel, továbbá a tájhoz kapcsolódó növény- és madármegfigyelésekkel. Mindezek mellett a nevezetes Baradla-barlangban szeretnék beindítani a gyógyturizmust, elsősorba a légzőszervi betegek gyógyítására. A következő időszakban ettől a fejlesztéstől is további érdeklődő hazai és külföldi turistákat várnak.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.