Az MSZÉSZ érvénytelenítette az Év Szállodája 2017 pályázatot!

A 4. alkalommal sikeresen szervezett Év Szállodája pályázaton 2017-ben csupán vidéken a 4*full service kategóriában volt elegendő (8 hotel) jelentkező, ezzel szemben a többi kategóriában 3 alatt volt a nevező szállodák száma - közölte hétfőn a szállodaszövetség.

Az okokról Kovács István főtitkár a következő tájékoztatást adta: A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azért kezdeményezte 2013-ban „az Év Szállodája” pályázatot, mert elkötelezett a minőségi szolgáltatások, a „best practice” megoldások terjesztésében. Azt gondoltuk – s ezt az eddig sikeresen lebonyolított pályázatok is igazolták – hogy ezzel a kezdeményezéssel hozzájárulhatunk a hazai szállodaipar általános fejlődéséhez, s a pályázaton induló szállodák legjobb gyakorlatainak megosztásával az üzemelés, az értékesítés, a HR, a CSR területén hasznosítható példákat mutatunk. Nem utolsósorban arra is gondoltunk, hogy az MTÜ által biztosított „marketing-csomag” jól szolgálja a nyertesek bel- és külföldön történő megismertetését.

Ezek után a 2013-ban bevezetett, 4 alkalommal sikeresen szervezett Év Szállodája pályázaton 2017-ben csupán vidéken a 4*full service kategóriában volt elegendő (8 hotel) jelentkező, ezzel szemben a többi kategóriában 3 alatt volt a nevező szállodák száma. Emiatt az MSZÉSZ Választmánya az Ügyvezetés javaslatára 2018 januárjában sajnálatos módon kénytelen volt lemondani az Év Szállodája 2017 pályázatot. Erről értesítést kaptak a jelentkezők, a befizetett jelentkezési díjak visszatérítésre kerültek.

Az alacsony jelentkezés okainak megismerésére az MSZÉSZ felmérést végzett tagszállodái körében, hogy a beérkező vélemények alapján készítse elő a következő Év Szállodája pályázatokat. Arra a kérdésre, hogy „Miért nem jelentkezett a pályázatra?”, a válaszadók 19,6%-a a „munkaerőhiányt”, 37,3%-a az „elmaradt felújításokat” jelölte meg. A pályázat nyerteseinek MTÜ által felajánlott marketing-csomagot az 5-ös skálán a válaszadók 37,3%-a 3-nak, 29,4%-a 4-nek, 21,6%-a 5-nek értékelte.

A „Milyen javaslata lenne az Év Szállodája pályázat vonzóbbá tételére?” kérdésre a válaszadók 68,1%-a „az eddiginél erősebb marketing- és PR támogatást” javasolt, 34%-a azt tartaná helyesnek, ha az Év Szállodája pályázatot az eddigitől eltérően 2 évente hirdetnénk meg.

A felmérés, illetve számos tagszálloda igazgatójával történt véleménycsere alapján végül az MSZÉSZ Választmánya azt a döntést hozta, hogy ezentúl 2 évente hirdeti meg az Év Szállodája pályázatot, s különös figyelmet fordít a nyerteseknek nyújtott marketing-PR támogatásra, az Év Szállodája díj presztízsének erősítésére.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.