Benczúr Gyula-emlékkiállítás Hódmezővásárhelyen

A magyar történeti festészet kimagasló alakja, Benczúr Gyula alkotásaiból és személyes tárgyaiból nyílik kiállítás csütörtökön a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

Miklós Péter főigazgató a tárlat anyagát bemutató hétfői sajtóbejáráson elmondta, hagyomány a múzeumban, hogy minden évben kiállítást rendeznek a magyar festészet egy nemzetközileg is elismert, kimagasló alakjának alkotásaiból. Idén a magyar akadémikus, historikus festészet meghatározó alakja, Benczúr Gyula munkáit mutatják be a közönségnek a nyíregyházi Jósa András Múzeum segítségével - közölte a muzeológus.

Benczúr Gyula, a historizáló akadémikus irányzat egyik legjelentősebb magyar mestere Nyíregyházán született 1844-ben. Kassán egy magániskolában készült fel a müncheni akadémiára, ahol 1860-1861, valamint 1865-1869 között tanult. A hírnevet a kor legbefolyásosabb személyeiről készült portrék hozták meg számára, szakmai elismertségét a korra jellemző, történelmi témájú alkotásaival szerezte.

 

A nyíregyházi múzeum gyűjteményeiből több mint harminc Benczúr-alkotás, valamint személyes tárgyak érkeztek Hódmezővásárhelyre. A gyűjtemény kiemelkedő darabjai: a Patrona Hungariae című, 1920-ban készült mű, melyet Nyíregyháza akkori polgármestere, Szohor Pál a város lelkes lakóinak összefogásával vásárolt meg 1935-ben, valamint a Nyulas Madonna és Kun László halála - más néven Boszorkányok éjszakája.
A Tornyai-múzeum földszinti termeiben korhű hangulatot keltenek a Benczúr-hagyaték személyes tárgyai. Így a művész festőállványa, amely lánya, Benczúr Ida jóvoltából került a nyíregyházi múzeumba. Az intézmény iparművészeti gyűjteménye őrzi az 1970-es évek elejétől azt a nyolc darabból álló szalongarnitúrát is, amely egykor a Benczúr család tulajdonában volt. Igazi kuriózumként látható a kiállításban Benczúr Gyula festőszéke, palettája és festőbotja is. 

Forrás: MTI


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.