Elfeledett Tiszazug a kunszentmártoni múzeumban

Döntően európai uniós támogatásból látványraktárral gazdagodott a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum, az új létesítményben Elfeledett Tiszazug címmel rendeztek be állandó, a tájegységet bemutató kiállítást.

Az új múzeumi egység múltidéző helyen, az 1782-ben felépített Nagykun Kerületi Kapitányság Székházának egyik részében, az úgynevezett Várnagyi lakban kapott helyet; a városközponthoz közeli, így a turisták számára könnyen megközelíthető épület újabb idegenforgalmi látványossága a Körös-parti településnek - mondta el Pusztai Gabriella múzeumigazgató az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a látványraktár kialakításához az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében meghirdetett pályázaton 82 millió forintot nyertek. Az épület tetejét, a homlokzatát, a kerítését és a járdáját önkormányzati támogatásból tették rendbe.

Pusztai Gabriella elmondta: ezzel a fejlesztéssel a nagyközönség által eddig nem látható tárgyak, fotók és dokumentumok ezrei váltak nyilvánossá, amelyeket az Elfeledett Tiszazug című állandó tárlaton tettek közszemlére.

Múzeumpedagógiai terem is helyet kapott

A látványraktár emeletén egy 30 személy befogadására alkalmas, a legkorszerűbb informatikával felszerelt múzeumpedagógiai terem fogadja az iskolai osztályokat, kiránduló csoportokat. A helyismereti, honismereti oktatást műtárgymásolatok, interaktív eszközök teszik érdekesebbé, vonzóbbá.

A kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény, amely a Nagykun kerület börtönében működik, a Tiszazug térségének egyetlen történeti, néprajzi közgyűjteménye. Egyik állandó kiállításának a különleges hangulatot árasztó cellák adnak helyet, ahol zömében kihalt, vagy már modernizált technikákkal űzött kézműves mesterségeket mutatnak be. A kilenc mesterséghez - cipész, cukrász, fazekas, fotós, kádár, kötélgyártó, rézműves, szitás és szűcs - használt régi szerszámok, berendezések egy-egy műhelyben kaptak helyet, és a látszat azt sugallja, mintha a mester az imént hagyta volna el a munkahelyét.

Forrás: MTI


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.