hirdetés
hirdetés

Ezek a legvirágosabb települések az idén

Kihirdették a 26. Virágos Magyarország környezetszépítő verseny országos győzteseit. A zsűri döntése alapján a városok között Székesfehérvár, a falvak között Orfű lett a legvirágosabb, a budapesti kerületek közül pedig az V. kerület végzett az első helyen. A versenyre idén magas számban érkeztek nevezések, összesen 333. A szervezők számos újítást vezettek be a verseny menetében. Idén először kétlépcsőssé vált a megmérettetés, így első körben területi szinten mérkőztekmeg a városok és falvak. Ezenkívül a Virágos Magyarország hagyományteremtő céllal megnyitotta kapuit az erdélyi települések előtt is, hogy a jövőben egyre többhatáron túli magyarlakta település csatlakozhasson a kezdeményezéshez

hirdetés

A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny 2019. október 4-én tartotta díjátadó gáláját Budapesten a Szépművészeti Múzeumban, ahol három település kapott fődíjat: Székesfehérvár (városok), Orfű (falvak) és Budapest V. kerülete (budapesti kerületek). Emellett számos különdíjat is átadtak, így Miniszterelnöki Különdíjat kapott a városok közül Lenti, a falvak közül pedig Telkibánya, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját pedig Tatabánya és Rajka vihette haza. A Magyar Turisztikai Ügynökség turisztikai különdíját Szarvas és Csopak kapta ebben az évben. Idén először erdélyi települések is nevezhettek a versenyre. Ebben a kategóriában végül Sepsiszentgyörgy és Csíkszépvíz lett a győztes.

A budapesti eseményen szintén átvehették elismerésüket Inka Truxovától, az Entente Florale Europe verseny elnökétől Nagykőrös és Csemő polgármesterei, a két településa Virágos Magyarország tavalyi győzteseiként a városok, illetve falvak kategóriájában képviselték hazánkat Európa legrégebbi és legsikeresebb környezetszépítő versenyén. A szeptember végi ausztriai díjkiosztó eseményen mindkét település ezüst minősítést ért el, emellett Nagykőrös elnyerte az elnöki különdíjat is a Hild-díjas főteréért.

Jövőre az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében Székesfehérvár és Orfű mérkőzhet meg 9 ország közel 15 ezer településével.A Virágos Magyarország verseny menetében az idei évtől számos újítást vezettek be a szervezők. Átalakították a verseny struktúráját, amelynek köszönhetően kiegyenlítettebbé váltak a települések esélyei. A megmérettetés ugyanis kétlépcsőssé vált, így először regionális szinten díjazták a városokat és falvakat, így még többen kaphattak esélyt az elismerésre, és számos tematikus díj is gazdára talált.

A fődíjas, valamint a Miniszterelnöki Különdíjas településeket végül a hat régiós győztes város és falu (Lenti, Harkány, Székesfehérvár, Ózd, Szentes és Budaörs, illetve Lipót, Orfű, Paloznak, Telkibánya, Érsekcsanád és Szentlőrinckáta) közül választották ki. További újítás az idei évtől, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Szervező Bizottság a környezetszépítő kezdeményezésen keresztül is szeretne nyitni a határon túli magyarlakta települések felé. Így 2019-ben először, hagyományteremtő szándékkal az erdélyi települések is nevezhettek a versenyre, és a tervek szerint a következő években folyamatosan bővítik a részvételi lehetőséget a többi magyarlakta régió felé is.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért. Ehhez a parkok és virágos területek kialakítása mellett számos dolog hozzájárul, többek között a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása.

A Virágos Magyarország 2019-es országos díjátadóján átadott elismerések

Fődíj (város)–Székesfehérvár

Fődíj (falu)– Orfű

Budapest Főváros Díja–Budapest V. kerület

Miniszterelnöki Különdíj (város)–Lenti

Miniszterelnöki Különdíj (falu)–Telkibánya

Virágos Önkormányzatért Díj (a Belügyminisztérium díja város kategóriában)–Tatabánya

Virágos Önkormányzatért Díj (a Belügyminisztérium díja város kategóriában) –Rajka

Fődíj, határon túli települések (város)–Sepsiszentgyörgy

Fődíj, határon túli települések (falu)–Csíkszépvíz

Magyar Turisztikai Ügynökség különdíj (város)–Szarvas

Magyar Turisztikai Ügynökség különdíj (falu)–Csopak

Országos Arany Rózsa Díj (város)–Siófok

Országos Arany Rózsa Díj (falu)–Hídvégardó

Fővédnöki Díj–Felpéc

Főkert Díj–Budapest XIX. kerület

A Legvirágosabb Úti Cél verseny (Közönségdíj, Facebook szavazás a budapesti kerületek kategóriájában) –Budapest IV. kerület

Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület személyi díja–Spanyárné Halász Szilvia

Szervező Bizottság Elnöki Díj –Budapest XVIII. kerüle

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk