Fejedelmi kincsek, erdélyi tallérok Székesfehérváron

A Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja keretében visszavásárolt műkincseket minél több embernek látnia kell - hangsúlyozta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke, egyben a program vezetője csütörtökön, Székesfehérváron, ahol megnyitotta a Fejedelmi kincsek - Erdélyi tallérok című, 16-17. századi erdélyi tallérokat és emlékérmeket bemutató kiállítást.

Gerhardt Ferenc emlékeztetett arra, az MNB 2014-ben hozta létre a programot, hogy külföldre került magyar alkotásokat és magyarok által birtokolt, más országba került külföldi alkotók műveit megvásárolják, mert "addig ezt senki nem ambicionálta". Példaként említette, hogy visszavásárolták már Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című alkotását, Orbán Dezső egyik festményét Ausztráliából hozták haza, valamint Csernus Tibor hat monumentális alkotását Franciaországból.



Az alelnök a székesfehérvári tárlaton látható 220 darab pénzérméért köszönetet mondott a Törő-családnak, akik generációkon átívelve, szívós munkával, nagy szakmai elhivatottsággal, nem csekély anyagi áldozattal hozták létre gyűjteményüket, amely most a fehérvári kiállítás vázát adja. A gyűjteményt unikumnak nevezte, mert ma már nem lehetne a tallérokat ilyen formában összegyűjteni, hiszen a numizmatikai piacon a kiállított talléroknak nincsen párja.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kiemelte: a Seuso-kincsek után újabb olyan tárlat nyílik meg, amelyet Budapest után Székesfehérváron láthatnak elsőként az érdeklődők. Jelezte, hogy a jövőben is szívesen fogad a város hasonló kiállításokat, és azokhoz az anyagi hátteret az önkormányzat biztosítani fogja.

Tóth Csaba, a kiállítás kurátora elmondta, hogy 13 erdélyi fejedelem tallérjai láthatók a tárlaton, de az ezüstpénzek mellett 48 darab - szintén erdélyi - aranypénz is megtekinthető, valamint 16-17. századi erdélyi fegyvereket, páncélokat is elhelyeztek a vitrinekben. Felhívta a figyelmet az MNB tulajdonában lévő 13 darab eredeti, 17. századi erdélyi verőtőre, amelyek a jegybank több mint hatezer darabot számláló verőszerszám-gyűjteményének legkorábbi darabjai. Megjegyezte, hogy azok sokkal nagyobb ritkaságnak számítanak, mint a segítségükkel vert pénzérmék.



A sajtóanyag szerint az MNB Értéktár programja keretében 2015 nyarán vásárolták meg Törő István 16-17. századi erdélyi tallérokból és emlékérmekből álló gyűjteményét 1,1 milliárd forintért.

A tallér az újkori világ legfontosabb címlete volt, nem véletlenül nevezték a 16-19. század pénztörténeti korszakát "tallérperiódusnak". Az Erdélyi Fejedelemségben a mintegy 28,5 g súlyú, átlagosan 4 cm átmérőjű pénzek verése 1562-től 1690-ig tartott.

A Törő-gyűjteményben János Zsigmond (8), Báthori István (1), Báthori Kristóf (3), Báthori Zsigmond (94), Bocskai István (3), Báthori Gábor (10), Bethlen Gábor (23), I. Rákóczi György (4), II. Rákóczi György (28), Barcsai Ákos (11), Kemény János (1), Apafi Mihály (33) és Thököly Imre (1) idejében vert tallér és emlékérem található.

A Törő-gyűjtemény először tavaly nyáron Tündérkert Ezüstje címmel a Magyar Nemzeti Múzeum Kupolatermében megrendezett kiállításon volt látható. A vándorkiállítás székesfehérvári állomásán június 30-ig láthatók az érmék, majd később Szombathelyen, Szegeden, Pécsen, Egerben és Nyíregyházán állítják ki őket.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.